Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-136
160 136. országos ülés 1902 október 22-én/szerdán. A mi az egyházak segélyezését illeti, (Halljuk ! Halljuk!) itt egy nagy emelkedéssel állunk szemben, a mennyiben 600.000 koronával nagyobb összeg van felvéve ez alkalommal, mint a megelőző évben, a melyből 350.000 korona a lelkészi jövedelmek kiegészítéséről szóló törvénynek folyománya, 250.000 korona pedig felvétetik az egyes egyházak segélyezésének emelése czéljábóL A kultuszminisztérium átmeneti kiadásai emelkednek 126.000 koronával, a hol a felekezeti és középiskolák épitési segélyezése évről-évre nagyobb terheket támaszt az államháztartással szemben ; beruházásai pedig 4.700.000 koronát tesznek ki, vagyis 1,600.000 koronával kisebb összeget, mint a megelőző évben, megjegyezvén, hogy ebben az összegben 500.000 korona mint uj tétel szerepel az uj műegyetem építésére. A tárczát terhelő kölcsönökből származó bevétel 2 millió koronával csekélyebb, miután ennyivel csekélyebb összeg fog kölcsön utján létesítendő beruházásokra igénybe vétetni. A mi az igazságügyi tárczát illeti, (Halljuk! Halljuk!) ennek összes kiadásai 246.000 koronával csekélyebbek, összes bevételei pedig 250.000 koronával kisebbek, minélfogva ennek a tárczának mérlege nem változik, A központi igazgatásnál egy apadás van 45.000 korona összegben, mert a minisztérium által használt helyiségekért házbér nem fog fizettetni. A kír. Curiánál apad a szükséglet 20.000 koronával, az ítélőtábláknál 14.000 koronával bizonyos személyzeti csökkentés és egyes állások megszüntetése következtében. A királyi törvényszékek és királyi járásbíróságok szükséglete ellenben apad 9000 koronával, azonban ennek daczára módot talált a t, igazságügyminiszter ur arra, hogy annyiban javítsa a tisztviselők helyzetét, a mennyiben alacsonyabb fizetéssel dotált állások megszüntetése mellett egynehány magasabban dotált állást hoz javaslatba. Az igazságügyi beruházások szükséglete 862.400 koronát tesz ki főösszegében, mert daczára annak, hogy a rendes évi 600.000 koronás beruházási összeget ez alkalommal 150.000 koronával emeltük, miután másrészről egyes tételek kiesnek, végeredményben 135.000 koronával csekélyebb összeg mutatkozik. Végül a honvédelmi tárczának szükséglete emelkedik 190.000 koronával. A rendes szükséglet 887.000 koronával nagyobb, az átmeneti szükséglet és a beruházási szükséglet pedig apad. A mi a, rendes kiadások emelkedését illeti, meg kívánom jegyezni, hogy itt a honvédségi intézetek szükséglete 183.000 koronával nagyobb, mint a megelőző évben, a honvédnevelő- és tisztképző-intézetekről szóló törvény folyamányaképen és egy uj módosított tanterv behozatala következtében. A kerületi parancsnokságok szükséglete emelkedik 80.000 koronával, az uti- és menetdijak, valamint a rabtartási költségek emelkedése folytán; a csapatok szükséglete emelkedik 625.000 koronával, a mely összeg különböző kisebb tételek között oszlik fel. így nevezetesen 300 államköltséges önkéntesi helynek szervezése van kilátásba helyezve, a mi 104.000 korona többlettel jár; a gyalogsági összpontosításnak szükséglete emelkedik 122.000 koronával, az altiszti szoh gálati jutalmak 20.000 koronával; egyes csapatoknak magasabb lakbérosztályu helyiségekbe való áthelyezése következtében emelkedik a szükséglet 80.000 koronával, a tölténykészletek időszaki kicserélése következtében emelkedik a szükséglet 83.000 koronával és végül a legénységi vacsora feljavitása következtében emelkedik a szükséglet 180.000 koronával. A rendkívüli bevételeié tárczának kisebbek 400.000 koronával, miután a kölcsönből építkezés a honvédelmi tárcza körében nincsen kilátásba véve. Ezekben előadván a részleteket, ha most összegezem a számszerű eredményeket, (Halljuk! Halljuk!) akkor azt látjuk, hogy, a mint már bevezetésemben bátor voltam emliteni, az összes kiadások 1.090,462.670 koronát, az összes bevételek 1.090,936.474 koronát tesznek s igy a felesleg 473.804 korona. Az emelkedés tehát a kiadásoknál 3,596.000, a bevételeknél 3.883.000 korona és igy a felesleg 287.000 koronával kedvezőbb, mint a megelőző év feleslege. Miután pedig különös súlyt kell helyeznem arra, hogy a rendes kezelés mérlege ne romoljék meg a megelőző évekkel szemben, azért ez alkalommal is konstatálhatom, hogy a rendes bevételek 50,890.000 koronával haladják meg a rendes kiadásokat, vagyis ez 50,890.000 korona a rendes kezelés többlete és igy a megelőző évvel szemben kedvezőbb ez az eredmény 7.202.000 koronával. T. ház! Ezekben méltóztattak látni a részleteket, a melyek változást mutatnak a megelőző költségvetéssel szemben. Ha már most csoportonként vizsgálom, hogy mik azok a főokok, a melyekre visszavezethető a kiadások emelkedése, akkor arra az eredményre jutok, hogy törvényekre — részben megalkotott, részben a legközelebbi jövőben megalkotandó törvényekre — és delegaczionális határozatokra visszavezethető 6 ] /° millió kiadási emelkedés; az üzemek fejlesztése czéljából, hogy nagyobb bevételeket érhessünk el, fejlesztjük a kiadásokat 5,700.000 koronával, az adminisztráczió különböző ágainak szükséglete emelkedik 6,600.000 K.-val, ugy, hogy magában ez a három tétel, a mely a rendes kezelésben fordul elő, 18,800.000 korona kiadási emelkedést reprezentál, Ezzel szemben ugyancsak a rendes kezelés körében apadnak a kiadások az állami adósságoknál az emiitett okok folytán 10,400.000 koronával, ugy, hogy a rendes kezelés eredménye 8,400.000 koronányi többlet, A mi az átmeneti kezelést illeti, t. ház,