Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. 127 Széll Kálmán miniszterelnök: Nagybátyám volt! Visontai Soma: Vas megyében a határnak megvédésére . , . (Egy hang a szélsőbaloldalon : Az nem adta oda az országot!) t Széll Kálmán miniszterelnök: Én sem adtam oda! A ki ezt állítaná, az rágalmazna. (Zaj.) Visontai Soma: Ennélfogva, ha egy ország eltért hagyományaitól, eltért alkotmányjogi szokásaitól, a törvény követelményétől, akkor valami nagy bajnak kellett lenni, hogy minket rábirtak arra, hogy ilyen törvényt hozzunk. Nézzük már most, hogy mi történt a magyar és az osztrák kormány között. 1834-ben támadtak legelőször azon kis területre nézve határvillongások, mert megjegyzem, hogy soha sem állt — Ausztria és Magyarország között, a mi a galicziai határt illeti — a határvillongás abból, hogy az osztrák követelt volna tőlünk valamit — nem — hanem, miből állott? 1625-ben ide betörtek lengyel lovagok és elraboltak onnan abból az egészből egy egész nagy területet, a mely 47 négyszög-mértföldre terjedt, 130.000 lakost ölelt fel, 234 faluval rendelkezett és 3 mezőváros szintén abban a területben van és a mely egész a Beszkid hegységig felnyúlik, a mely a mostani Graliczia egész határterületének jó részébe belenyúlik. Mindig arról volt szó, hogy Magyarország ezt a részt a maga részére visszakövetelje és soha arról nem volt szó, hogy ők követeljenek mitőlünk valamit, csak 1834-ben emelték először ezt az igényt. Azután 1834-től egészen 1858-ig, a mikor t. i. az egyezkedés keletkezett a felek között, nyugalom volt. Most azt mondja a törvény indokolása, hogy 1881-től kezdve azonban olyanokká lettek a viszonyok, hogy ez Magyarországra nézve tűrhetetlen volt. Már most kérem, mik voltak azok a viszonyok? Mert 1896-ban sem a törvény indokolása nem mondja meg, sem az akkori belügyminiszter, Perczel Dezső t, miniszter ur, a ki aláirta, nem mondja meg, sem báró Bánffy Dezső akkori t. miniszterelnök ur nem mondja meg, de a jelenlegi miniszterelnök ur sem, a ki végrehajtotta a törvényt, az sem mondta meg, mik voltak azok a rettenetes dolgok, a mikért nekünk koczkára kellett tenni határunkat? (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Megmondja ez az irat, a mely a belügyminisztérium egyik irata, a melynek hitelességét, remélem, nem fogják kétségbe vonni, mert a m. kir. államnyomdában 1902-ben nyomatott ki és a mely, ugy tudom, biróság elé bocsáttatott a minisztérium által. Ebben, az előterjesztésben a következő feljajdulás van. (Olvassa): »A vegyes országos bizottsági tárgyalások ekkénti eredménytelensége után, vagyis az 1883-iki regnikoláris bizottsági tárgyalások után 1884-től 1889-ig ismét nyugalom állott be a kérdésben forgó területen, de 1889-ben, mely évben t. i. a gácsországi határszéli birtok gazdát cserélt — ez nagyon érdekes, t. uraim — (Halljuk! Halljuk!) és az uj tulajdonos gróf Zamojszky László lett, nemcsak a határvillongások és birtokháboritások újultak fel ismét, de megkezdődtek a nevezett gróf által felbérelt — hiteles iratban van ez, kérem — »csőcselék részéről a legdurvább erőszakoskodások, úgymint a herczeg Hohenlohe által a Halastó körül épített magyar csendőrlaktanya kétszeri felgyújtása, a herczeg Hohenlohe-féle vadászlak kétszeri lerombolása, a nevezett herczeg által gróf Zamojszky ellen indított sommás visszahelyezési perben a magyar bíróságok által a herczeg javára eldőlt perből kifolyólag a herczeg birtokának megjelölésére a vitásnak tartott területen felállított határkövek« — tehát magyar határkövek — »szétrobbantása, a herczeg által a vitás területen a szarvas-állomány megvédésére emelt fakerítés ledöntése és csak a magyar kormány mindenkori gyors közbenjárásának és erélyes felszólalásának lehet köszönni, hogy a kirendelt csendőrkülönitvény annak véget vetett.« Tehát miről van szó? Miért kellett nemzetközi biróság elé bocsátani egy kérdést? Nem egy valóságos nemzetközi viszály miatt, nem, mert ellenséges hadak behatoltak a magyar határba, hanem, a mint elpanaszolta a minisztérium, azért kellett magunkat alávetnünk egy nemzetközi bíróságnak, mert gróf Zamojszky — mit csinált? — felgyújtja kétszer a csendőrlaktanyát, felrobbantja a magyar állam határköveit és akkor a magyar állam a helyett, hogy fenhatóságát éreztette volna, a melyre a legutolsó dunai állam is képes, a helyett, hogy büntető utón megtorlást keresett volna, a helyett, hogy állami fenhatóságának érvényt szerezne ugy, mint azt a szuverenitása megköveteli, ime azt látjuk, hogy tisztán egy magánjogi kérdést, magánjogi megtámadtatások miatt minekünk most választott-bíróság alá kellett bocsátani. ( Ugy van! Ugy van! a széUöbaloldalon.) T, ház ! Ez már magában véve elszomorító jelenség. Elszomorító jelenség azért, mert mit bizonyít? Azt bizonyítja, hogy a magyar kormány nem volt eléggé erős arra, nem bírta súlyát éreztetni azzal, hogy egy tisztán büntetőjogi felelőség alá tartozó ügyben az ő auktoritását, az ő fenhatóságát éreztette volna. Ez a harmadik pont, a miért a t. kormány felelőséggel tartozik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Miután azonban nem lehet tagadni, hogy bekövetkezett, hogy t. i. választott-bíróság küldetett ki; most tehát a nemzetközi jog szempontjából azt kell bírálnunk, vájjon az ítélet megáll-e vagy nem? Mert, bocsánatot kérek, én nagyon tudom méltányolni azt az érzékenységet, a mely ilyen nemzetközi ítélet meghozatala után mindenkit elfog; de bármilyen érzékenyek vagyunk és bármennyire vigyázunk is a magunk, mint kulturáltamnak a tekintélyére, nehogy ugy látszassunk, hogy egy meghozott nemzetközi ítélet iránt semmi respektussal nem vagyunk, azért ugy mégsem cselekedhetünk,