Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. 117 ezen czélból, hogy lehetővé tegye a két bizottságnak létrejöhető egyezsége által a parlamentek között is az egyezség létrejöttét, azt mondta, hogy mindent tekintetbe véve, ép ugy járok el, mint jártak el az én elődeim 1867-ben, a számitás akkor is valamivel kevesebbet hozott ki, mint az elfogadott quőta, mert 30 százalékot nem hoztak ki 1867-ben, hanem 28-at és egy fraktát és ezt valamivel kikerekítették. (Zaj a szélsőbalok]álon,) Beöthy Ákos: 25-öt! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem, kérem, nem ez volt az első kiindulási pont. Bosszul méltóztatik tudni. Akkor egyszerűen a beszolgáltatott összegeket vették fel, de már Ghyczy is elismerte, a ki pedig akkor ellenzéki volt, hogy a 25 százalék megtartható nem volt, hanem maga is 27-et és egy törtet proponált. Akkor az 1897-iki bizottság, a mikor én már miniszterelnök voltam, ezen konsziderácziók által vezettetve, ép ugy, mint elődei, egy kikerekitést proponált és felvett 33'84 százalék helyett 34'4 százalékot, a mi kitesz körülbelül fél százaléknyi engedményt. (Nagy zaj a széls'ébaloldahn.) Hát ez a fél százalék engedmény, a mit politikai szempontból tettek, nézetem szerint nem képez olyan áldozatot, a mely nem lenne megmotiválható azon nagy czél szempontjából, hogy legalább a két bizottság megegyezett és az osztrák bizottság elhagyta egyszer s mindenkorra azt a képtelen alapot, a melyet évek során át nekünk felajánlott és a melyen követelte a számitások megtételét. Ez olyan fontos momentum volt, hogy annak a fél százaléknak hozzáadását — mert csak erről van szó — nézetem szerint bőven motiválta. És mily alapon történt a döntés? Egyik, vagy másik bizottságnak akarata ellenére, vagy számítása ellenére ? Nem ; és ebben volt annak az egyezségnek igen nagy előnye, hogy a királynak döntése, a melyet a törvény előir, a melyet a törvény, mikor meghozták, előre látott, hogy lehetnek esetek, a mikor be kell következnie, (Nagy zaj a szélsobaloldalon.) mert hiszen ha két fél nem tud megegyezni, valamiképen el kell dönteni a kérdést; (Nagy zaj a szélsobaloldalon.) hát az a törvény bölcsen előre látta ezt az esetet, és most. mikor ez a elöntés meg volt könnyítve az által, hogy a két fél megegyezett egymással . . . Babó Mihály: Dehogy egyezett meg! Széll Kálmán miniszterelnök: Nézetem szerint a két deputáczió megegyezett. Hát helyesen cselekedett a két deputáczió, mikor ebben a számban azokat az eltéréseket és az ellentéteket kiegyenlítette és a maga részéről legalább a két deputáczió az egyezséget létesítette. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy egy operácziót követtek el, hogy emelhessék a quótát azok a quóta-bizottságok. Az első, nézete szerint, ez volt, a minek jogosultságát most, nézetem szerint beigazoltam, mert beigazoltam azt, hogy ugyanazt tette ez a bizottság, a mit tettek az előzők, és lehetetlen volt a maga elődeinek számítását dezavuálni. A másik operáczió — mondja a képviselő ur — az volt, hogy két évet vettek, hogy kihozhassák a nagyobb quótát. Hát én megfeszi tettem az emlékező tehetségemet, a hogy csak birtam, utána néztem, itt vannak előttem az összes irományok, de én annak nyomára, hogy mi két év alapján számítottunk volna akár 1896-ban, akár 1897-ben, akár 1898-ban, abszolúte nem jöttem. Mert 1896-ban számítottunk 1886-tól 1894-ig, 1897-ben számítottunk 1895-ig, 1898-ban számítottunk 1896-ig és 1899-ben számítottunk 1888-tól 1897-ig. Itt vannak a számitások a kezemben, sőt az utolsó quóta-deputáczió meg is mondja, hogy ha a két utolsó esztendőt is hozzáveszszük, nem 33*84, hanem 33'64°/

0 volna a quóta. Mi tehát mindig 10 esztendő alapján számítottunk. Hogy honnan vette a t. képviselő ur az állításának az adatait, azt a magam részéről nem tudom megtalálni, mert, ha átnézzük ezen okmányokat, ezen számításokat és jelentéseket, annak nyomát, hogy két esztendőre történt volna a számitás, s nem tiz év alapján, azt megtalálni senki sem fogja. (Ugy van ! jobb felől.) Azt mondja továbbá a t. képviselő ur, hogy előállott az átutalási dolog ós akkor dupla krétával számítottunk mi Magyarország terhére. Pichler Győző: ügy van! Széll Kálmán miniszterelnök: Ezek a szavak, a mint a közbeszóló képviselő ur megjegyzése is mutatja, igen könnyen hatnak és a hiszékenyek el is hiszik. De hogy dupla krétával számítottunk, annak a bizonyításával a t. képviselő ur adós maradt és adós is fog maradni, (ügy van! jobbfelöl.) Én az ország érdekében nem állok elő ezeknek a számoknak a fejtegetésével, de annyit mondhatok a t. képviselő urnak, hogy az átutalási eljárással a mi sérelmünk orvoslása folytán előállott jövedelmi többlet nem annyi ám, mint a quóta és nem áll, a mint méltóztatott mondani, hogy dupla krétával számitottunk. (Egy hang a szélsobaloldalon: Semmi Iwzünk hozzá!) Azt mondja egyik t. képviselőtársam, hogy nincsen semmi közünk ehhez, noha épen élőbbem fejtegetésem nyomán állítottam, hogy nem azért emeltük a quótát, hogy azt megkaptuk, hanem azért, mert a számitások, a melyeket a bizottságok tettek, a quőtáoak emelését javasolták. E mellett azonban konszideráczió tárgyát képezi ám az is, hogy ha én egy szomszédommal, vagy egy társammal, a kivel szerződéses viszonyban vagyok, egy bizonyos közös tehernek a viselésére alkuszom és megegyezünk egymással, a kik vitatkoztunk egymással eddig, megegyezünk arra nézve, hogy ezután bizonyos arrangement alapján az egyik nagyobb összeget