Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

118 135. országos ülés 1902 fizet, mint a másik a közösügyek költségeihez való hozzájárulásban, de nem azért, mert az a másik megtériti neki azt, amit jogtalanul eddig visszatartott, hanem azért, mert az mutatkozik az összes számadatok egybevetése alapján jogosnak, ha már most az a másik még abba is hajlandó beleegyezni, hogy azt a sérelmet megorvosolja, a mely eddig velem történt és nekem azokat az összegeket kiadja, a melyeket eddig jogtalanul visszatartott, akkor nézetem szerint ez egy argumentum, a midőn az arrangement és az emelés nem azért történik, hanem, hogy ez megtörténik, az igazságos és helyes, hogyha ezzel szemben egy másik irányban egy sérelem is orvosoltatik, akkor ez a dolgok megítélésénél mindenesetre figyelembe veendő. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Hogyha valaki objektíve tárgyalja ezt a kérdést, akkor igy kell azt tárgyalni és annak a kérdésnek minden oldalát meg kell nézni, nem pedig egyszerűen azt mondani, hogy zsebre rakták az előnyt, a quótát és minket igy hagytak a nélkül, hogy valami előnyt szereztünk volna. Ez nem igazságos, ez nem áll, mert nem raktak semmit sem zsebre, a quótát csak egy évre kapták meg és az átutalási eljárás pénzügyi eredménye pedig a viszonosság alapján a magyar kincstár pénztárába folyik be. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) És ha a t. képviselő ur azt mondja, hogy ez nem bizonyos, mert az megszünhetik, ha a Reichsrath elveti, hát ez sem bizonyos, mert ez csak egy évre van eldöntve, minélfogva módjában áll a törvényhozásnak más alapon számítani és meg vagyok róla győződve, habár a kettő között junktim nincsen, a minthogy nincsen és nem is szabad, hogy Jegyen, hogy az uj quóta-bizottság, hogyha ezen jogos sérelem orvoslását tartalmazó eljárás Ausztriában megdöntetnék, semmiesetre sem tenné azt az ajánlatot, a melyet eddig tett, mert ezzel megszűnnék, daczára annak, hogy a két dolog között junktim nincsen, az a méltányos felfogás, a mely a quóta-bizottságokat eddig vezette. A tisztelt képviselő ur megelégelte és többet a maga részéről nem hozott fel annak bizonyítására, hogy miért nem tart engem idevalónak. Én az ő verdiktje előtt meghajlok, joga van hozzá, cselekedje, a mint eddig is cselekedte, nekem egyénileg az ellen kifogásom nincsen, én nyugodtan teljesítem a magam kötelességét, bármikép vélekedjék is az én kaliber-kicsiségemről a t. képviselő ur és bármikóp gondolkodjék, az engem nem fog sem bántani, sem nyugtalanítani, sem pedig nem fog eltéríteni attól a kötelességteljesitéstől, a melyet én itt végzek napról-napra. (Helyeslés a jobboldalon.) És én mindig igyekezni fogok a magam kiskaliberüségével azokat a nagy kaliberű argumentácziókat (Elénk derültség a jobboldalon.) ugy, a mint tőlem telik, jobban nem tudom, mert mindenki csak azt teljesiti, a mit bir, a mire képes, megczáfolni, október 20-án, hétfőn. Hanem hát azt a konklúziót aztán már megint nem fogadhatom el, (Halljuk! Halljuk!) a mivel a t. képviselő ur engem aposztrofált, mert engem aposztrofált. Hivatkozott ugyanis a képviselő ur Deák Ferenczre és Deák Ferencznek azt az arany mondását czitálta, hogy a mely ország jogait feladja, az az ország nem volt azokra a jogokra érdemes és azokat többé visszaszerezni nem tudja; a mit erőszakkal vesznek el tőle, igen, de azt a jogot, a melyet felad, többé visszaszerezni nem képes. Kérdem én a t. képviselőházat, miféle jogról van itt a quótaemelésnél szó? Itt csak a teherviselés kölcsönös mérlegeléséről és arról van szó, hogy ha Magyarország, mint egyik fél, számbavéve minden körülményt, minden mérvadó tényt, azt látja, hogy az igazság azt követeli, hacsak önnönmagát meg nem czáfolja, hacsak a saját bázisát, a melyet 1887-től fogva követett, el nem hagyja, hogy a quótát emelnie kell, emelje, egyezkedés utján ha lehet, ha nem, a törvény illető rendelkezése utján, a mely a döntést tartalmazza. Jogot, olyant, a melynek visszaszerzéséről lehetne szó, nem adunk fel; itt alkuról van szó, a mint a törvény előirja, erre pedig a Deák törvényemondja, hogy alkudni kell, mert alku utján kell elintézni ezt a kérdést és megállapítani a hozzájárulási arányt. (Nagy zaj a bal- és a szélsbbaloldalon.) Ha a képviselő ur azt mondja, hogy nem én vagyok Deák-párti, hanem ő, figyelmeztetem egyre és ez az, hogy a ki még a nomenklatúrában is az erős rekrimináczióknak azt a hangját hallatja és azoknak azon a hangján szól, a melyen a képviselő ur szólt; a ki ugy kifonja és kihegyezi a dolgokat, mint a hogy ő, a kinek utolsó beszéde is hemzseg az ilyen kifejezésektől ; a ki, hogy erőt adjon a maga érveinek, még azt is szemére veti a 67-es törvényhozásnak, tehát Deák Ferencznek, a mit Deák Ferencz törvénybe iktatott, a mikor méltányossági szempontból, nem jogból, dehogy a másik államfél azon terhek alatt le ne roskadjon, Magyarország elvállalta az államadóssági járulékot ; a ki 35 év után szemére veti az akkori Deák-pártnak még ezt is; a ki gúnyolja az 1867 : XII. t.-czikket, mert azt mondja, hogy a hadügyminiszter senkinek sem felelős a hadügyi költségek megállapításánál, és hogy az ország jövedelmeiben ugy turkál, a hogy épen akar; a ki tagadja azt, hogy alku utján kell megállapítani a quótát; a ki tagadja, hogy ha a feltételek meg vannak, a királyi döntésnek esete beáll: az nem Deák-párti hagyományokat tart fenn, hanem egyszerűen az örök oppozicziónak híve, a miért is^ én annak verdiktjét nyugodtan fogadom. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Kérem a tudomásulvételt. (Hosszantartó, élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Pichler Győző: Hát már most melyik a Deák-párti ? Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve,