Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

116 135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. szagnak sohasem lehet a mostaninál nagyobb quótát fizetnie, hanem teljes tárgyilagossággal szándékozik megvizsgálni a dolgokat. (Ügy van! jóbbfelol.) Azután a végén azt mondja, hogy lényegében fentartandónak véli a mostani számítást, de kész bármikor rektifikácziókra, hogyha az osztrák bizottság erre az alapra átmegy és elhagyja az általa elfoglalt képtelen alapot. Továbbá azt mondja az 1896-iki bizottság, hogy a két bizottság közti tárgyalások eddigi eredménye ebben foglalható össze, azonban hangsúlyozza, hogy az eddigi eredmények, a fenforgő nézetek nem voltak kiegyenlíthetők, mert oly távol állott a két bizottság egymástól, (ügy van.' jobbfelöl.) Ebben a czitátumban és abban, a mit tovább mond 1897-ben ugyanaz a bizottság, hogy sohasem tekintette és nem is tekinthette tehát a ma fennálló 31*4 százalékot változás alá nem eshetó'nek, de fentartja azokkal a követelésekkel szemben és azzal szemben, hogy az osztrák bizottság nem akart a számitásnál a mi alapunkra helyezkedni, — azt mondja ugyanaz a bizottság, melynek szintén elnöke voltam 1898-ban — pedig akkor még mindig a védelem álláspontján volt a 42°/o-kal szemben: — hogy nem lehet tagadni, hogy időről-időre korrektura teendő ezen az alapon és tárgyalásokba hajlandók volnánk bocsátkozni, a mint bocsátkoztunk is, hogy az egyetértés létrehozására lehetőleg segédkezet nyújtsunk. Azt teszi ez, hogy változatlanul akar ragaszkodni, tüskön-bokron keresztül akkor is, ha az osztrákok elismerik a számítás helyességét? Nem azt teszi, hanem azt, hogy a méltányosság és a viszonosság tekintetbevételével, a méltányosan, jogosan és igazságosan felhozható ellenvetések figyelembe vételével fogja számításait megtenni, (Mozgás a szélsobaloldalon.) Azután azt mondja: hogy nagyon sajnálja, de abban a reményben bocsátkozott a szóbeli tárgyalásokba, hogy talán mégis el lehet jutni oly módozathoz, mely által ezen fontos ügy kielégítő megoldást talál. Egy bizottság, mely ezt mondja, — mert többet lehetetlen volt mondania, mert a védelem álláspontján állott még mindig — az nem áll az intranzigens, soha alkudni nem akaró állásponton, pláne ha veszszük, hogy ezt a védelem elején mondta, mikor az osztrákok még nem jöttek lejjebb. Én már 1896—97-ben, mint a kvóta-bizottság elnöke, megmondottam mindenkinek, a ki hallani akarta, — természetesen osztrákoknak nem — hogy az 1887-iki számítás alapján, melyet megtagadni nem lehet, a kvótaemelés elkerülhetetlenné válik. Ugyanezen bizottság később — akkor én már tagja nem voltam — azon tradicziók alapján, melyek ezen okmányokba és iratokba le vannak fektetve és mikor azt látta, hogy az osztrák bizottság elhagyta az általa pretendált abszurd bázist és elfogadta, habár nem is expliczite, de tényleg a mi számításunkat, mert csak a mi számitásunk alapján jöhetett létre közeledés, mikor látta, hogy az osztrákok szukczesszive lemennek 42-ről 39-re, azután 38-ra, azután 36-ra, azon az elvi alapon, melyet 1896—97-ben lefektetett, t. i. hogyha az osztrákok jönnek egy méltányos számítással és a mi bázisunkon kimutatják, hogy helytelenül számítottunk, készek vagyunk rektifikálni számításunkat és a közeledés lehetősége megvan, akkor ez a bizottság mit csinált ? Meg kellett, hogy emlékezzék arról, hogy 1887-ben az előző bizottság az osztrákokkal szemben számítást tett, a mely számítást az a bizottság 1887-ben minden izében alaposnak és helyesnek ismert el. Tudom, hogy Horánszky bizottsági tag és Apponyi Albert gróf bizottsági tag ur, a kikre hivatkoznak, ezen számítás helyességét nem ismerték el. Én ezen számításokat igazoltaknak hirdettem, nem mint miniszterelnök, hanem 1887-ben, tehát tizenöt évvel ezelőtt, mikor a quótabizottság tagja voltam és akkor vitattam a quótabizottságban és írásban is az osztrák bizottsággal szemben és ezen számítás alapján hoztunk ki 31 "4 százalékot. Most tiz év után a számításnál ugyanazon alkatelemeket véve alapul, ugyanazokat a módozatokat alkalmazva, ugyanazon tételeket hagyva ki az osztrák egyenes és közvetett adók sommázatából és a magunkéból, nem 31 "4 százalékot hoztunk ki, mint 1887-ben, hanem 33'84 százalékot. Mikor tehát az volt a helyzet, hogy az osztrákok elhagyták a maguk bázisát és átmentek arról a képtelen bázisról impliczite a mi bázisunkra, lehetetlen volt az 1899-iki bizottságnak azt nem mondani, hogy fentartja azt, a mit elődje tiz évvel ezelőtt az osztrákoknak proponált, a mit az osztrákok szintén visszautasítottak. Már most, az, hogy 1887-ben nem hoztak ki 33"4 százalékot, holott 1897-ben 33'4 százalékot hogtak ki, az, engedelmet kérek, annak a számitásnak sem elvi jogosultságát, sem alkatelemeinek helyességét nem érinti, (TJgy van! a jobboldalon.) az egyszerűen számtani rezultátum. Ekkor mondta a két quótabizottság: igy lévén a dolog, hogy mi ugyanazon számítás alapján, a melylyel számítottak háromszor a mi elődeink, 67-ben, 77-ben és 87-ben, ugyanazon alapon vagyunk hajlandók számítani, mert hiszen önmagunkat retrakcziókkal nem dekapitulálhatjuk, nem czáfolhatjuk meg, nem dezavuálhatjuk; az a bizottság azt mondta, hogy fentartja a régi számítási bázist és hajlandó 33'84 százalékot felajánlani. Ekkor történt az, hogy az osztrákok lényegesen közeledtek, ugy, hogy a spáczium már nem volt nagy, és mikor a spáczium nem volt nagy, akkor a magyar bizottság azon nagy czélt tekintve, hogy a maga részéről is közrehasson arra, hogyha a két parlament nem is, legalább a két bizottság egyezzék meg egymással, a mi nagy dolog és a mi a királyi döntésnek egész fullánkját, egész élét elveszi, akkor