Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

114 135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. A t. képviselő ur nézete szerint ez az argumentum nem jó; nos hát igenis jó argumentum ez, mert ha a t. képviselő ur, és azok az urak, a kik e fölött nevetnek, tudnák és látnák azt, hogy micsoda fáradságba, micsoda erőfeszítésbe, mennyi tárgyalásba és mennyi alkuba kerül minden esztendőben az, a inig azt a költségvetést megállapítjuk, akkor másképen beszélnének. (Mozgás és zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk ! jubbfelöl. Elnök csenget.) Ez történik ott, és ez történt a delegáczióban. De azt mondja a képviselő ur, — hogy az ő közjogi infallibilitását is merjem, habár csak így gyöngéden érinteni, — hogy nem felelős senki; a hadügyminiszter sem felelős, más sem felelős. Ez vastag tévedés; a hadügyminiszternek megvan a maga felelőssége, a melyet a törvény előir, azon testület irányában, a mely megszavazza a költségvetést. Beöthy Ákos: Hol? Széll Kálmán miniszterelnök: A két delegáczióban ! Beöthy Ákos: De politikai felelőssége nincs! (Mozgás és zaj a bal- és a szelsőbaloldalon. Halljuk ! Halljuk! jobbfelöl.) Kubik Béla: Törődik is az azzal! (Zaj. Elnök csenget.) Széll Kálmán miniszterelnök: Azután megvan a két minisztériumnak felelőssége . . . Beöthy Ákos: Hát a sok póthitel? Széll Kálmán miniszterelnök: . . . ugy a rendes költségvetés, mint a póthitelek tekintetében ; megvan a maga felelőssége itt, és ezen felelősség erejével, és ennek czimén bennünket mindenkor kérdőre vonhatnak, a mint vonnak is, hiszen egyetlenegy fillért sem szabad az 1867. XII: t.-czikkének a rendelkezései szerint — és ez egyik bölcs és Magyarország és a magyar állam önállóságának attribútumaként fennálló határozmány, — hogy nem szabad a delegácziók által megállapított költségekből egy fillért sem az országra kivetni, beszedni, fizetni, mielőtt ezt a törvényhozás a költségvetésbe be nem illesztette, a póthiteleket ép ugy, mint a rendes költségeket. És mivel azok itt tárgyaltatnak és itt ülünk, és felelősséggel tartozunk és bennünket feleletre vonhatnak és vonnak is, tehát abszolúte nem áll, a mit a t. képviselő ur mondott, a mi közjogunkkal homlokegyenest ellenkezik, hogy a hadügyminiszter, vagy a hadügyi kormányzat a költségvetés kezelése tekintetében felelősség alatt nem állana. (Ugy van! Ugy van! jobbról.) A t. képviselő ur beszél azután arról, hogy a kölcsönösség nincsen megtartva. Ezt a képviselő ur ugy állítja oda, hogy történtek hivatalos okmányokban nyilatkozatok, nyilván voltak törekvések, abban az irányban t. i. rést ütni azon, a mi az én alapelvem is minden, Ausztriával való viszony kezelésénél és gazdasági kérdéseknél, a kölcsönösségen. Ebben igazat adok neki. A kölcsönösségnek meg kell lenni. Nyilvánultak nem a kormányok, hanem nyilvánultak az osztrák közvéleményben és sajtóban sőt a quótabizottságban is annak idején törekvések, a melyek ezen kölcsönösséget igenis érinteni, sérteni és deplacirozni akarták. De meg is feleltünk azokra mindig. Es én is ott vagyok és ebben egyetértek a t. képviselő úrral, a ki argumentácziójának ezen részében ezek ellen fordult. De ne ellenem méltóztassék fordulni — nem is tette — mert ezen kérdésben egy alapon állunk, hogy Magyarországot, a maga állása, közjoga, alkotmánya, és az 1867: XII. t.-cz. betűinél fogva megilleti a teljes paritás, ez az ország nulli alteri regno vei populo adnexum. regnum liberum et independens, és ebből a szempontból indulunk ki minden tárgyalásnál és liberum és independens az 1867: XII. t.-cz. keretében és annak rendelkezései szerint követeljük is a kölcsönösséget. Hogy mennyire lesz ez meg, ez a kölcsönösség a kiegyezésnél, a melyre a t. képviselő ur alludált, bocsánatot kérek, majd annak idején igen szívesen, a legterjedelmesebb és legbebatóbb vizsgálat alá bocsátani kész vagyok, kötelességem is és helyt fogok állani és számot fogok adni, a mint erről a kérdésről már nem egyszer nyilatkoztam annak idején, de ugy elütni, mint a hogy a t. képviselő ur elüti a gazdasági kiegyezés kérdését, hogy tárgyalás történik siker nélkül sokáig, most hát fel is ut, le is ut, gyöngyház, gombház, és más ilyenféle, (Derültség jobbról.) engedelmet kérek, ennek az országnak nagy gazdasági és az ország életérdekébe belevágó pénzügyi és materiális érdekei folytán ezen ilyen könnyedén átesni és ilyenekkel elütni a kérdést nem lehet. (Zaj. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Mérlegelni kell a gazdasági kiegyezésben ennek az országnak minden érdekét ; földmivelési és ipari és gazdasági érdekének egyeteme meg lesz óva, és pedig a kölcsönösség alapján, ha pedig nem lesz megóva, akkor a t. képviselő ur bizonyítsa be, és akkor ellenkezőleg konkludálhat; de ha meg lesz óva, akkor az én konklúzióm fog helytálló lenni. De olyan egyszerűen, könnyedén, oly felszínesen bánni a kérdéssel, igy elbánni, azt azon érdekek és azon érdekek fontossága, ereje és súlyánál fogva nem tartom egyáltalában megengedhetőnek. (Helyeslés és tetszés jobbról.) Beöthy Ákos: Hát meddig kell annak a provizóriumnak tartani ? Széll Kálmán miniszterelnök: Majd ha egy második beszédében szól a képviselő ur a provizóriumról, leszek szerencsés erre is felelni. Most még az elsőnél tartok. A t. képviselő ur harmadik thézisére megyek most át, a melyben az van, hogy azért mondott a 67-iki XII. t.-cz. csődöt, mert ennek az volt a feltevése, hogy ide más emberek jöjjenek, mint a kik jöttek is.Csak egynek pardoniroz a t. képviselő ur, gróf Andrássy Gyulának, az első miniszterelnöknek 1867-ben. Gróf Andrássy Gyulának, t. ház, nagyobb tisztelője és bámulója talán nincs,