Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. 109 podtunk is, sokkal hatalmasabb mérvben gyarapodott velünk szemben Ausztria. (Igaz! Ugy van a szélsőbaloldalion.) Ezekből kifolyólag tehát nekünk nagyobb quótát, mint a mennyit a Bach-rendszer alatt az osztrák kormány Magyarországtól be tudott venni, soha sem lett volna szabad elfogadnunk. Helyesen mondotta tegnapelőtt Vertán Endre igen t. képviselőtársam, hogy az osztrákok annak idején bizonyára nem voltak hozzánk oly kegyesek, hogy nekünk kedveztek volna, hanem megtettek minden lehetőt arra nézve, hogy tőlünk a lehető legtöbb adót kicsikarják s még ezen alapon is a quótát csak 25 és 75 °/o-ban lehetett volna megállapítani. Ezek elmondása után csak annyit vagyok bátor még megjegyezni, hogy, ha mindjárt ez a jelenlegi quóta-döntés a legtörvényesebb alapon jött volna is létre, — azért, mert igazságtalan, azért, mert nincs arányban Magyarország vagyoni állásával, részemről ahhoz hozzá nem járulhatok s azt el nem fogadom. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Negyedszer folyik ebben a házban a vita a felett, hogy a királyi döntés, a melyről a t. házat kötelességszerüleg értesítettem, szabályszerűen, törvényeinknek megfelelően történt-e, s a ház tudomásul veszi-e vagy nem ezt az értesítést, illetőleg ennek tartalmát, a döntést. És, bár negyedszer folyik ezen vita a házban, talán még egyszer sem folyt oly hosszasan, mint most. Pedig nézetem szerint nem változott a helyzet a kérdés megítélésénél a tekintetben, hogy — a mint ebben a kérdésben többször kifejtettem — most is az a nézetem, hogy ennél a vitánál nem a quótakérdés a maga egészében, a maga nagy tartalmában és jelentőségében lehet bírálat tárgya, hanem ebben a pillanatban arról van szó, megtartattak-e a törvénynek mindazon rendelkezései és mindazon feltételek, a melyekhez a quótának a király által való eldöntése a törvényesség szempontjából kötve van. Ez a kérdés, erről tartozom én felelni. (Helyeslés jobbfelöl.) És mert az ez iránti felelősséget a vita keretében sem akartam magamtól elhárítani, mindannyiszor azt indítványoztam, hogy bár itt csak alakilag arról van szó, hogy egy a törvényeink értelmében végleg eldöntött kérdés tudomásul vétessék-e vagy nem, e felett a vitát a t. ház tűzze napirendre. Mielőtt a kérdés érdemébe, már t. i. a vita érdemébe bemennék, pár megjegyzést kell tennem azokra, a miket épen most hallottam az előttem szólott képviselő uraktól, a kiknek mindegyike, különösen az első, szememre veti, hogy én az általam felállított nagy és általa is igen szépnek, igen helyesnek elismert programmot vagy jelszavaimat: törvényt, jogot és igazságot ebben a kérdésben nem tartottam meg. Visontai Soma: Bizony csak jelszavak! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát szerintem nem. Be tudom ezt bizonyítani minden fényemmel, és önök is, ha a részletes esetek felsorolásával előállanék, nekem igazságot fognának szolgáltatni és ezt beismerni, a mint hogy az országban vagy a vita keretén kivül másutt — és csak köszönettel tartozom ezért — igen sokszor el is ismerik. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Azt mondja a képviselő ur, hogy nem tartottuk meg a törvényt. No hát én majd előadásom folyamán épen azt fogom bebizonyítani, hogy törvényesen jártunk el, a törvény, ugy mint a három előző preczedens-esetben, a legszigorúbban meg volt tartva, és ha törvénysértésről nem lehet szó a jelen kérdésnél, akkor nézetem szerint nem alapos a vád, hogy én a jelen esetben jelszavamtól eltértem. (Helyeslés jobbfelöl.) A képviselő ur azt mondja, hogy nem gyakorlom befolyásomat a hadügyek és külügyek terén, és így nem tartom meg felfelé a törvényt. Én azzal az öntudattal birok, hogy megtartom ezen kérdésekben is azt a törvényt, a mely engem kötelez. Én a költségvetések előkészítésénél, előterjesztésénél, katonai javaslatoknál a hadügyek terén mindazt a befolyást, a mit a törvény nekem ad, a legteljesebb mértékben érvényesíteni el nem mulasztom. A külügyek terén hasonlóan a törvény irja elő, hogy a külügyminiszter egyetértőleg tartozik eljárni a két miniszterelnökkel, és én mondhatom a képviselő urnak, habár levelezéseket nem fogok előterjeszteni — de hát tudnék, ha a t. képviselő ur épen akarná, s ha kíváncsi rá, nézze is meg — hogy nincs olyan fázisa, fontos esete a mi külügyi politikánknak, a melyben az én törvényes befolyásomat ne gyakorolnám és a hol — mint pl. a múlt delegáczió ülésezései alkalmával is történt, ne tartanám kötelességemnek és ne tartanám jogomnak felszólalni és a magyar kormánynak álláspontját a külügyek terén is megvilágítani és megokolni. (Helyeslés jobbfelöl.) De hát azt mondtam közbeszólólag, hogy példát kérek rá. Erre a képviselő ur abból a czélból, hogy rám bizonyítson, azt mondja: íme itt a quóta. Hát engedelmet kérek, a logikát nem értem, hogy mi összefüggése van a quótának a külügyek kérdésével és az én magamtartásával a külügyekben. Ezt én a magam részéről csak ugy nem tudom megérteni, mint a hogy a múlt ülések egyikén azt hallottam, hogy a quótának bizonyos összeköttetése, bizonyos szervi összeköttetése lenne következményeiben az egyházpolitikával ; ezt sem értettem, azt sem értem. A képviselő ur példája nem szerencsés. Szerencsésebb a vád, a melylyel folytatja, de nem alapos. Tudniillik azt mondja, hogy a miniszterelnök nem tartja meg a maga jelszavait, mert ime, programmbeszédében azt mondja, pedig nem programmbeszédben szólottam erről, hanem, a mikor erről a kérdésről először volt szó, nyilat-