Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

106 Í35. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. ha a két országgyűlés nem tud megegyezésre jutni. Ebben ki van fejezve az, hogy mindenekelőtt a nemzet törvényhozásának kell kifejeznie a maga akaratát, óhajtását, kívánságát és csak ennek tudatában és ismeretéhen van joga dönteni ő Felségének. Már most, ha kimondta a törvényhozás a maga véleményét, a maga akaratát, a maga kívánságát: miután a döntést ő Felsége kezébe teszi le a törvény arra az esetre, ha megegyezés nem jön létre, szerintem a törvényhozásnak nem kell tovább e kérdéssel foglalkoznia, mert a priori kifejezte a maga akaratát ; később ugy sincs módja változtatni azon, a mit a király eldöntött és igy nem helyes az ujabb tárgyalás. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A mi már most a királyi döntésnek magát a lényegét illeti, arra nézve nagyon röviden kívánok nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Pénzkérdésekben nem szabad, hogy rokonszenv, vagy ellenszenv irányítsa az alkudozó feleket. Pénzkérdésben mindenütt annak a két kérdésnek kell szemben állani, vájjon kötelezve van-e az egyik fél arra, a mi tőle követeltetik, és másodszor, hogy képes-e azon kötelesség és feladat teljesítésére, a melyre vállalkozik? T. ház, nem én mondom, hanem maga a quóta-bizottság ismételten kijelentette, hogy az az arány, a mely szerint Magyarország a közösügyi kiadásokhoz a királyi döntés értelmében hozzájárulni kénytelen, nem felel meg a nemzet teherviselési képességének. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem áll arányban azzal az erővel, a melylyel Magyarország anyagi téren rendelkezik. És akkor azt kérdem, t. ház, hogy vájjon, ha a magánéletben ez az igazolt meggyőződés megteremtetik valakiben: az megteheti és megteszi-e azt, hogy annak tudatában, hogy sem kötelezve nincs reá, sem nem birja el, mégis magára vállalja annak a tehernek viselését ? Azt gondolom, t. ház, hogy a magánéletben ezt nem tennék meg, és ha ott nem teszik, akkor kétszeres kötelességünk a nép millióival szemben, hogy a közélet terén olyan terhek átvállalásától tartózkodjunk, a melyeket a közönség elviselni képtelen. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) E tekintetben talán nem lesz érdektelen, t. ház, ha két nagyon tekintélyes képviselőtársunkra — közülök az egyik, fájdalom, már elhunyt — hivatkozom: Horánszky Nándor képviselő úrra, későbbi miniszterre . . . A miniszterelnök urnak, ugy látszik, nem tetszik a hivatkozás, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy nem! (Mozgás jobbfelöl.) Babó Mihály: . . . de Horánszky Nándor volt kereskedelemügyi miniszter világosan kijelentette, — és kifejtette indokait is, — hogy a quőta felemelése jogtalan, igazságtalan, törvénytelen és képtelen dolog. (Ugy.van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Horánszky Nándor ezen kijelentése után lett miniszter, tehát az ő elvi álláspontja nagyon természetesen igazolást nyert, mert ha az nem lett volna igaz, akkor nem foglalhatta volna el a vörös bársonyszéket. A másik férfiú, a kire hivatkozom, a most emiitett megboldogult miniszter utódja, Láng Lajos képviselő ur, a ki 1896-ban kiadott munkájában ekként nyilatkozik (Halljuk! Hall'juk I Olvassa): »Mindenkinek egyet kell értenie Horánszky Nándorral a tekintetben, hogy az amúgy is nagy hajt a korona esetleges döntése nem orvosolná, hanem csak állandósítaná, és hogy sem a monarchia két államának anyagi viszályban való élése, sem a koronának a viszályban való állandó bíráskodása kívánatos nem lehet, mert ilyen állapot mellett sem belső politikát csinálni, sem kifelé a monarchia tekintélyét fentartani nem lehet, hanem ellenkezőleg félni kell attól, hogy ezen viszálynak kihatása lesz minden más ügyre, a mely a monarchia két állama között fennálló kapcsolattal összefügg, és épen azért előbb-utóbb szakadásra vezet.« (Egy hang a szélsőbaloldalon: Adja Isten!) Hát, t. ház, vajha mielőbb beteljesülne ez a jóslat, de nagyon természetes dolog, hogy akkor a miniszteri székbe jutott képviselő urnak is kötelessége volna azon dolgozni, mert ő maga is kijelentette, hogy a királyi döntésekkel való játék ennek az országnak tönkretételére fog vezetni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Magára a dolog érdemére is tesz kijelentést Láng Lajos kereskedelemügyi miniszter ur azon röpiratában, a mikor azt mondja (olvassa): »Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a quótának mind magasabbra való emelése szükségképen zavart idézne elő Magyarország államháztartásában és Magyarország meggyengítése ellenkezik nemcsak a magyar államnak, de egyszersmind a monarchiának jói felfogott érdekével. « (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hát miért nem foglal a t. miniszter ur állást azon eljárás ellen, a mely a quótaenielés alakjában igenis sietteti Magyarország anyagi bukását ? De hát, ugy látszik, t, ház, hogy mihelyt a miniszteri székbe jut valaki, egészen más szemüvegen keresztül lát; (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) egészen más érzelmeket táplál, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mint addig, a mig kivül állt, és csak reménykedik abban, hogy oda be fog jutni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Én rám szól ez ? (Mozgás jobbfelöl.) Babó Mihály: Nem tudom, t. ház, hogy bájital alakjában adják-e be Bécsben a minisztereknek a bóditó szert, avagy magában a bécsi levegőben van-e benne, de egy bizonyos, hogy ki vannak cserélve a magyar államférfiak rögtön, mihelyt lábukat egyszer, mint tényleg működő vezérfórfiak Bécsbe teszik, arra szomorú és méltán kétségbeejtő bizonyítékaink vannak. (Ugy van! Jjgy van! a szélsöbaloldalon.) Midőn a quótabizottság javaslatba hozza az arányt,