Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. 107 világosan kijelenti jegyzőkönyveiben azt, hogy j (Olvassa): » Ámbár a magyar országos bizottság tagjai kivétel nélkül meg vannak győződve, hogy a jelenleg érvényben álló arányszám nem felel meg a magyar korona országai teherviselési képességéDek, hanem ezt jóval túlhaladja, ezen bizottság mégis igen nagy súlyt fektet arra, hogy a két állam közötti hozzájárulási arány ne a korona döntése által és csak egy évre, hanem az alkotmányosság fogalmának jobban megfelelő parlamenti utón és hosszabb időre megállapitta ssék.« Azért kötötte meg a kompromisszumot az osztrák bizottsággal a magyar quótabizottság, hogy »mód és alkalom adassék a törvényhozásnak*, legalább ezt hirdette, hogy ezen kényes kérdés a maga törvényes utján és módján oldassák meg. Ha az a feltétel, a melyhez kötötte és az a reménység, a melyben bizva fogadta el a bizottság, sem teljesedik be, akkor ezen bizottságnak erkölcsi kötelessége tiltakozni az ellen ebben a házban, hogy a kompromisszum jogerőre, érvényre emeltessék és pedig egyoldalú királyi döntéssel a nélkül, hogy maga az országgyűlés ebben a kérdésben határozhatott volna. Maga a pénzügyi bizottság is érezte, tudta, hogy egy olyan javaslattal áll szemben, a melyet az igazság szemüvegén keresztül nézve elfogadásra ajánlani nem lehet és ép azért azon sajátságos kifejezést és méltán megütközést keltő kifejezést használja jelentésében, a melyet eddig én legalább jelentéseinkben nem láttam. Ugyanis maga a pénzügyi bizottság is kijelenti, hogy a jelenleg érvényben álló arányszám már jelentékenyen túlhaladja a magyar korona országainak teherviselési képességét. Volt benne annyi önérzet abban a bizottságban, és nem is meri mondani, hogy ajánlja elfogadásra, hanem kívánja, hogy mód és alkalom adassék, miszerint a törvényhozás határozhasson ezen kérdésben és nem ellenzi a kompromisszum fentartását. Bocsánatot kérek, igy ez játéküzés a nemzet jogaival és érdekeivel (Igaz! Ugy van! a, szeísöbaloldalon.); mert vagy van egy bizottságban annyi kötelességérzet, férfiasság és határozottság, hogy megmondja, hogy igenis helyeslem, még pedig a következő okokból, de akkor meg kell, hogy mondja azt nyíltan, férfiasan, felemelt fővel, vagy pedig nincsen annyi bátorsága, nincsen felfogásában annyi határozottság, akkor meg lehetetlen, hogy ez a bizottság egy ilyen kijelentéssel jöjjön a ház elé, hogy nem ellenzi. Ezek a bizottságok nem arra valók, hogy fedjék a mi esetleges tévedéseinket, hanem hogy felvilágosítsák ezt a házat, (Igaz! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) mert mindenféle adatok, olyanok is állanak rendelkezésére és felvilágositására, a melyeket a ház plenumában megnyerni nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsohaloldalon.) Ezek az érvek, a melyeket szem előtt tartva, azon meggyőződésben élek, hogy ezen országot jogtalanul, igazságtalanul és törvénytelenül ter| helik meg a magasabb quótával. Igaz, hogy j hivatkozás történt az osztrák részről arra, hogy Magyarország földmivelési, gazdasági állapota fejlődött, emelkedett. Hát én azt gondolom, hogy azok, a kik kint az életben megfordulnak és a kik nemcsak a választások ideje alatt állanak szóba a polgársággal, hanem azután is, azok nagyon jól tudják, hogy Magyarország mezőgazdasága soha szomorúbb, válságosabb helyzetben nem volt, mint épen most. (Igaz! Ugy van! a szélsohaloldalon,) Az az emelkedés, a mely látszólag megvan... (Egy hang a szélsohaloldalon: Látszat, mint ez a ház !) Igaza van a t. képviselőtársamnak, hasonlít ehhez a házhoz. Nem olyan pompás, de bizonyos, hogy ép annyi kifogás alá esik, mint ez. Méltóztassék meggondolni azt, hogy a látszólagos emelkedés, előmenetel minek a következménye? Annak, hogy adósságokkal túlterheltük a birtokokat, mert egyébként eredményt produkálni képesek nem lettünk volna és ha meggondoljuk hozzá még azt, hogy nemcsak az egyéni eladósodások terére kellett a polgároknak reá lépniök, hanem közvetett utón még két külön módon is terheltetett, nevezetesen a vármegyei és községi adósságcsinálás alakjában, akkor be kell ismernünk azt, hogy az egyes polgárnak adósságot kellett csinálni azért, hogy magát és családját tisztességesen eltarthassa és hogy eleget tehessen annak a kötelességének is, hogy az osztrákok számára a milliókat beszolgáltassa az állampénztárnak, (Ugy van! Ugy van! a szélsohaloldalon.) Hát, t. ház, én e felsorolt indokok alapján nem tehetem, hogy a magam részéről tudomásul vegyem azt a királyi leiratot, illetőleg döntést, a mely törvényellenes és igazságtalan. (Helyeslés. Ugy van! a szélsohaloldalon.) Mielőtt beszédemet befejezném, (Halljuk! Halluk! a szélsohaloldalon.) szükségesnek látom idézni egy előbbi quóta-bizottságnak jelentését, a mely 1896-ban kelt, és a mely Széll Kálmánnak, mint elnöknek aláírását viseli. (Halljuk! Halljuk! a szélsohaloldalon.) E quóta-bizottsági jelentés ezt a kijelentést tartalmazza: »Midőn pedig az adatoknak oly hosszú sora, a milyent a magyar országos bizottságnak előterjeszteni szerencséje volt, azt mutatja, hogy milyen mértéket alkalmazzunk a monarchia két állama vagyonosodásának megítélésére, s az eredmény mindig ezen az arányon alól marad, a mely szerint a magyar korona országai eddig a közösügyi költségekhez hozzájárultak, a magyar országos bizottság nyugodt lelkiismerettel véli mondhatni, hogy ezen hozzájárulási arány felemelésére sem ok, sem szükség nincsen.« Ezt a jelentést terjesztette elő a miniszterelnök ur aláírásával, mint elnöke az akkori quótabizottságnak. Kérdem, t. ház, előnyösebben alakultak-e azóta Magyarországnak gazdasági viszonyai ? Emelkedett-e azóta a magyar nép teherviselési képessége, s a költségeknek apadása apasztotta-e az egyesek terheit? Azt gondolom, mindenki H*