Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. 105 oldalon.) Ennél súlyosabb ítéletet 1867-es alapon álló kormány működésére még magyar ember ki nem mondott, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A jövőre nézve azonban e kijelentés bizonyos reményekre jogosította a nemzetet. Kérdem, t. ház, teljesült-e a nemzet e reménysége ? Megvalósittatott-e az, a mit a t. miniszterelnök ur igért? Nem! Nem különösen, ha figyelembe veszszük, épen a szőnyegen forgó kérdéssel kapcsolatban azt, hogy Magyarországnak törvényben is biztosított jogai, de nemzeti érdekeinél fogva is feltétlenül jogosult igényei épen a külügy és hadügy terén teljesen mellőztettek és alárendeltettek az osztrák érdekeknek. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Pedig, ha valahol, épen e két kérdésben lett volna alkalma s egyszersmind kötelessége is a t. miniszterelnök urnak, hogy ünnepélycsen tett igéretét az utolsó betűig beváltsa. A t. miniszterelnök ur sokszor hivatkozott arra, hogy ő teljesítette kötelességét minden irányban. Hát igenis, teljesítette felfelé, teljesítette Ausztriával szemben, de nem teljesítette a magyar nemzettel szemben. (Ugy van! a széls'óbalodalon.) Mi csak akkor adhatnánk hitelt a t. miniszterelnök ur kijelentésének e tekintetben, ha méltóztatnék letenni a ház elé mindazokat a levelezéseket, a melyek arra vonatkoznak, hogy a külügyekben kikérték a magyar kormány véleményét, hozzájárulását és ez azt meg is adta; mert különben nincs módunkban ellenőrizni azt a kijelentést, hogy a miniszterelnök ur valósággal érvényesítette törvényben biztosított kötelességeit és egyszersmind a nemzet jogait. S én aggódom, hogy, ha azokba a levelezésekbe betekintés adatik a nemzet törvényhozásának, ez igenis kénytelen lesz konstatálni azt, hogy a miniszterelnök ur a legfontosabb kérdésekben nem váltotta be a nemzetnek tett igéretét. Széll Kálmán miniszterelnök: Például? Csávolszky Lajos: Összes ígéreteit. (Derültség.) Kubik Béla: Majd bebizonyítja! Babó Mihály: Hát, t. miniszterelnök ur, példára is hivatkozom, ha méltóztatik kívánni. 1899. márczius 8-án a t. miniszterelnök ur a házban azt mondotta, hogy gondoskodni fog a kormány arról, hogy a quótadöntésben a ház abba a helyzetbe hozassák, hogy az egyezkedés iránt a törvényhozás határozhasson, és kijelentette a miniszterelnök ur, hogy csak végszükség esetén fordul a korona döntéséhez. Széll Kálmán miniszterelnök: Ez történt! (Helyeslés jobbfelöl.) Babó Mihály: Nos, ha beállott a végszükség, akkor a t. miniszterelnök urnái is beállott a vég. Mert ha akár Magyarország, akár a másik állam nem képes törvényes feladatait teljesíteni, akkor a t. miniszterelnök urnak itt ebben a házban világos kijelentést kellene tennie, hogy elérkezett a vég s beállt a magyar nemzet önKÉPYH. NAPLÓ. 1901 1906. VIII. KÖTET. rendelkezési joga gyakorlati érvényesitésének szüksége, s ekkor ennek a törvényhozó-testületnek le kellene vonnia a konzekvencziát az öszszes 67-es alkotásokra, a melyeknek legkényesebb része épen a quóta kérdése. Gondolom, a példa eléggé felvilágosítja a miniszterelnök ur eddigi eljárását. Széll Kálmán miniszterelnök : Nem egészen ! Babó Mihály: Hát mondok másik példát! (Halljuk! Halljuk!) Legyen szives megnyugtatni a t. miniszterelnök ur ezt a házat és a magyar nemzetet arra nézve, hogy a miniszterelnök ur lehetővé tette azt, hogy nemzet és király érzelmekben egymáshoz közelebb álljon most, mint állott 68-ban. Vájjon nem áll-e távolabb az uralkodóház a nemzettől ma, mint állott 1868-ban, 34—35 évvel ezelőtt? Ezek mind annak a politikának a következményei, a melyet önök folytattak s a melyet az a többség támogatott, a mely ott künn a választók előtt elég sürün és elég gyakran Magyarország jogaira hivatkozik. Gondolom a példából elég lesz. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kecskeméthy Ferencz: A miniszterelnök ur sem kivan többet! Babó Mihály: Magára a királyi döntésre vonatkozólag kettős szempontból kell nyilatkoznom. Az egyik a forma kérdése, a másik a lényegé. Hogy formailag a királyi döntés nem felel meg a törvény követelményeinek, az, — gondolom, —• eléggé meg volt ebben a házban világítva. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hiszen világosan mondja a törvény, hogy ő Felségének csak akkor van joga dönteni, — és ekkor ez feladatát képezi — ha az országgyűlés nem tudott megegyezésre jutni az osztrák birodalmi tanácscsal. Hát nagyon jól tudja mindenki e házban, hogy a magyar országgyűlésnek nem adatott mód és alkalom arra, hogy ebben a kérdésben valóságos akaratát kifejezésre juttassa. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) És abból, hogy a királyi döntés nem felel meg formailag a törvény követelményeinek, az a veszedelem származik, hogy a nép millióinak lelkében megrendül a bizalom a törvények iránt. Már pedig, ha ott nem tartják meg a törvényeket, a hol azok megtartására ügyelni kell, akkor nagyon kérdéses, nem rendül-e meg a bizalom a másik oldalon is, nem hiszi-e a nép is, hogy neki sem kötelessége a törvényeknek engedelmeskedni. S ha ez a felfogás egyszer érvényre emelkedik és érvényesülni kivan, akkor olyan kárt tettünk az országnak és a nemzetnek, a melynek súlyos következményeit nem vagyunk képesek belátni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. ház! Felmerül az a kérdés, vájjon ezt a királyi döntést be kell-e czikkelyezni törvényeink közé? Hát én abban a véleményben vagyok, hogy nem kell. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.} Megmondom ennek okát. (Halljuk ! Halljuk!) Azt mondja a törvény, hogy ő Felsége döntése alá akkor bocsáttatik a kérdés, 14