Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-115

92 115. országos ülés 1902 részéről sem, ha kinevezi. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a hatalmi fetrengés abban áll, hogy annak, a kinek jó a mi pénzünk fize­tésre, a ki dicsfényben sugárzik, a ki közös mi­niszterséget elfogad, nincs annyi tapintata, annyi lelkiismeretessége, annyi kötelességérzete, hogy Magyarország államnyelvét elsajátítsa. Én nem kívánom azt, hogy Vörösmarty nyelvén beszéljen. Beszéljen tört magyarsággal. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De hogy magyarul egy­általában ne beszéljen, sőt még himetis varrjon magának a német diskusszióból, ez annyira vissza­taszító, hogy nem hiszem, hogy lenne állam, a mely ezt eltűrné, ilyen nyomorult eljárást meg­engedne és mindenütt, a hol önérzetes nemzet van, az ilyen pretenziót, lenézést, lealázást már az első alkalommal vissza ne utasítanák. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt azért hozom fel, hogy jobb volna, ha a miniszterelnök ur ÍI nemzetet meggyalázó ilyen állapotokat egy kissé jegyzékbe venné, nem futna deputácziók fogadására és minden apró-cseprő dolgok elin­tézésére, hanem ilyen nemzeti kérdésben emelné fel szavát, hogy Magyarország függetlensége és nemzeti tekintélye megóvassék. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) És kijelentem, hogy, ha ezen német vagy közös miniszterek ezentúl sem fognak meghajolni Magyarország nemzeti nyelve előtt és ha ezek ezután is azt a gyakorlatot követik, a mit eddig követtek, ez ellen én minden esztendőben a legerélyesebben fel fogok szólalni és követelni fogom, hogy ezen urak több illendőséget tanú­sítsanak nemzetünk tekintélye, nyelve ós állami önállósága iránt. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Én már többször hivatkoztam arra, hogy az a pazarlás, a mi Magyarországon végbemegy — és ebben a magunk minisztériuma is benne van — teljesen elitélendő. Abszolúte nem tekin­tenek a t. miniszter urak és a kormány arra, hogy milyen keservesen kell mindenkinek meg­szereznie mindennapi kenyerét, milyen keserve­sen kell dolgoznia, mindenkinek jövedelmeért. Hanem dobálják a pénzt, mint tették most is, a mikor 2500 hivatalnoki állásnál többet kreál­tak egy esztendőben; a költségeket pedig foly­tonosan emelik. Ez ellen beszélek és szólalok fel. t. miniszterelnök ur; a költőnek szavát meg kellene szívlelnie, de erre — ugy látszik — tapintat nincsen: Pedig a kik a föld kemény rögét megművelik, azt véres verejtékük könyé­vei öntözik. Nem helyes dolog tehát folytonosan dobálódzni a milliókkal és emelni a költségeket. Nekem az a felfogásom, hogy legalább is 5 esz­tendeig meg kellene állani Magyarország min­den költségvetésének és engedni, hogy az ország magát kipihenje, nem pedig folytonosan emelni a kiadásokat. (Úgy van! Ugy van! a szélsö­baloldalon.) De hát, t. képviselőház, felháborodásra és legnagyobb fokú bizalmatlanságra teljes ok az is, ha a t. közös miniszterek mindent, de min­ájus 15-én, csütöiíökön. dent elalkusznak, a mi magyar, Nemzeti büsz­keségünk, czimerünk, zászlónk, nyelvünk előttük mind semmi. Az ezekre vonatkozó követelmé­nyeinket nem tudják teljesíteni, hanem kibújnak minden követelmény alól. Azért is hóbort, — mert Magyarországon maholnap minden hóbort lesz, — hogy ily hatalmi fetrengésben vannak ezek a közös miniszterek és sokszor a mi minisz­tereink sem tudják, hol a határa hatalmuknak, meddig kell és lehet elmenni Magyarország népéért és jogainak érdekében. És nem felháborító volt-e, a mikor a kon­verziót tárgyaltuk, és a mikor a konverziószer­ződést a minisztérium elsikkasztotta, nem adta a parlament elé?! Annyi figyelmet Magyar­ország ellenzéke nem érdemel, hogy ne titkolóz­zanak és oly szerződést ne kössenek, a melyre nézve géne-be juthatnak, 'hogy szavukat meg­tartsák, vagy bemutassák a szerződést? Ez mind hatalmi túltengés, és igazolja, hogy bizalmunk az urak irányában semmi tekintetben meg nem születhetik. (Igaz! Ugy van' a szélsöbaloldalon.) A mint mondám, nem kívánok hosszasab­ban beszélni és minthogy Deák Ferencz szelle­mét idézték fel, az ő 1861-iki feliratából vett idézettel zárom be felszólalásomat, a mely fel­iratban azt olvastam, hogy »az uralkodásnak végczélja nem lehet a hatalom nagysága; a ha­talom csak eszköz, a végezel a népek boldogí­tása«. (Igazi Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én azt a politikát, a melyet a kormány folytat, helyesnek nem találom, azért visszautasítom a költségvetést. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: A folytatólagos ülést megnyitom. Méltóztassanak a képviselő urak helyöket el­foglalni. Kubik Béla jegyző: Szederkényi Nándor! Szederkényi Nándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) En sajnálnám, ha a t. miniszterelnök úrhoz nem lenne szerencsénk, mert épen az ő tegnarii beszédének egy része, a melyben Deák Ferencz 1868-iki beszédéből idéz, késztet engem felszólalásra. Azon idézet nagyon csábítana ugyan egy terjedelmes és kimerítő megvitatásra, azonban nemcsak az idő előrehaladottsága és a vitának mintegy utolsó perczei, de hurutos egészségi állapotom sem engedi meg, hogy e tárgygyal most bővebben foglalkozzam. Kijelen­tem azonban, hogy a t. miniszterelnök ur teg­napi idézése következtében, a melyet Deák Fe­rencz 68-iki beszédéből a magyar hadsereg ellen hozott fel, íentartoni ezt magamnak más alka­lomra, nevezetesen következni fog valószínűleg a véderőnek beható vitája s igy fentartom akkorra, hogy e kérdést alapjában, lényegében a legkö­riilményesebben megvitassuk, és akkor, ha kell, Deák Ferencz 68-iki beszédét is elővegyük. Most csak bizonyos fentartásokra kell szoritkoz-

Next

/
Thumbnails
Contents