Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-115

115. országos ülés 1902 május 15-én, csütörtökön. 89 lehetséges, hogy a miniszterelnök ur kijelentéseit sem fogják orákulumszerüleg venni a jövőben. Mindazonáltal beszédének ezt a részét sem oj)portunusnak, sem a mai helyzetben megfelelőnek nem tartom. Nem kell itt a hadsereg kérdéséről ujat mondani. Ez a legszégyenletesebb folt Magyarországon, a magyar nemzetnek valóságos saját elhatározásából való rabszolgasága, a milyenre nincs példa a világtörténelemben. A miniszterelnök ur pedig feláll és apológiát tart a közös hadsereg mellett. Tagadja a magyar önálló hadsereghez való jogunkat és bizonyitja, hogy hol nincs a törvényben benne és a hol benne van, ott sem kellene benne lenni. Kérdem a t. miniszterelnök urat, miért találja opportunusnak ezt az időt a hadsereg kérdésének elővételére? vájjon a mi meggyőződésünkre beszélt-e, hogy ne követeljük a nemzetnek ezt az évezredes és vele született jogát — mert azt csak nem lehet tagadni, hogy minden nemzetnek joga van önmagát önerejével megvédelmezni békében és háborúban — vagy a delegátusokat biztatta-e, hogy a magyar parlamentben feladták már teljesen a magyar hadsereghez való jogot, minélfogva annyi terhet róhatnak az országra, a mennyi nekik csak tetszik, az intéző köröket biztatta-e ezzel a beszéddel, hogy sérelmeinken ne segítsenek, mert hisz arra semmi szükség nincs, vagy pedig azt az érzelmi közösséget akarta-e bizonyítani a miniszterelnök ur, a mely Fejérváry miniszter és ő közte van ? Hát, t. miniszterelnök ur, ha Deák Ferenczczel jött elő ez alkalommal, én azt hiszem, sokkal különb dolgokat is talált volna abban a hagyatékban. Igaz, azt mondták eddig a túloldalon, hogy az 1867 : XII. t.-cz.-ben kifejezett, de meg nem valósitott követelmények jogfentartást képeznek csak. Erre a jogfen tartásra vonatkozólag Deák Ferencz az 1866. február 21-én tartott nagy beszédében azt mondja, hogy »a jog, mely nem érvényesíthető, aligha ér többet az üres szónál, és nem hiszem, hogy sok ember találkozzék, a ki beérje azzal, hogy valamely tényleges jogát elismerték, de tettleg azzal élni nem engedték; a kit elzártak, nem sokat nyer vele, ha a szabadsághoz való*jogát elismerik, de szabadon nem eresztik; a kit vagyonától megfosztottak, aligha meg fog nyugodni, ha jogát azon vagyonához elismerik, de tulajdonát vissza nem adják«. Hát igenis az 1867 : XII. t.-cz.-ben, a mely Deák Ferencz alkotása, benne van a magyar hadsereg követelménye, és ő ezt a jogfentartást nem ugy értelmezte, hogy ez irott malaszt legyen, mert hisz ő azt mondja, hogy a jog, mely nem érvényesíthető, alig ér többet az üres szónál. Éí ha ő 1866-ban igy gondolkozott, akkor az 1867 : XII. t.-cz. megalkotásánál sem tehetett másképen. Ez a két felfogás, a kormánynak eddig tanúsított egész politikája ugyanaz az opportunitási rendszer, a mely eddig az egész politikában érKÉPVH, NAPLÓ. 1901 1906. VII. KÖTET. vényesült. Mi ezzel szemben szilárdan megállunk azon követeléseink alapján, a melj-eket programmunk elénk kijelölt. Ezt az opportunitást elitéljük, annak megadni magunkat nem fogjuk, és itt épen Deák Ferenczre hivatkozom, a ki az előbb említett beszédben már akkor azt mondta, hogy az opportunitás, a mely 17 év óta tart, a melynél még ezután is tanácsolják nekünk, hogy kitartsunk és fogadjuk meg továbbra is, az ily opportunitás czélszerü nem lehet. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbal oldalon.) Ez az opportunitás azonban 1867 óta is tovább tart és oda vezetett, hogy az ország jogai egymásután adattak fel; a t. kormány, a t. miniszterelnök ur pedig, bár igen szép Ígéretekkel foglalta el azt a bársonyszéket, ezen az utón folytonosan tovább hidad. Hogy többet ne említsek, ott van a quóta kérdése; ezt is a miniszterelnök ur csinálta meg. Ott van a múlt napokban követett magatartása a t. túloldalnak Dalmáczia visszacsatolása kérdésében; (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) ott van a bosnyák vasutak kérdése, ott van az a folytonos provizórium, a melyben sem Horvátországgal, sem az osztrák tartományokkal ügyeinket elintézni nem tudjuk. Ez az opportunitási politika mindig megtalálja a maga indokolását a t. túloldalon vagy abban, hogy ajándékot nem fogadunk el, vagy abban, hogy a monarchia nagyhatalmi állása megkívánja azt. hogy mi ezért áldozatokat hozzunk. Hát, t. képviselőház, felesleges dolog és hiába való a mostani viszonyok között a monarchia nagyhatalmi állását emlegetni, a mely nem létezik, és ezt azáltal, ha emlegetjük, feltámasztani nem fogjuk. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Egy monarchiának és egy államnak a hatalma a saját erejében fekszik. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon,) Ez az ereje a monarchiának megingott épen a miatt az opportunitási politika miatt, a melyet Magyarszág vezető férfiai folyton követnek. 1867-ben egy kis eltérés volt ettől a politikától és a menynyiben eltért az a politika, azt ma ismét vissza akarják vezetni a régi rendszerbe. Azért a nagyhatalmi állásért a két ország népeit, Ausztriát és Magyarországot folyton szorosabb ós szorosabb kapcsolatba igyekeznek hozni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A hadsereget óriási mértékben növelik ós nevelik német szellemben és annak fejlesztésére a nemzet erejét túlhaladó követelésekkel lépnek fel. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ez ezt a két országot nagyhatalommá tenni nem fogja. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Annak csak egyetlenegy útja van, a nemzeti irány és ennek a két országnak a külön választása mindazokban a kérdésekben, a melyek folytonos tápot adnak a veszekedésre és e két ország népeit egymás ellen uszítják. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ugyanabban a már emiitett beszédben Deák Ferencz a nagyhatalmi állásról azt mondja, hogy (olvassa): »A népek ragaszkodása az, a mi 12