Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-115

í)0 115. országos ülés 1902 május 15-én, csütörtökön. azt tettleg megszilárdítja, és ha az egy beolvasztási törekvés helyett az egyetértés fog előtérbe lépni, ha az állam gondos, takarékos gazdálkodás által könnyít a polgárok terhein, ha tért nyit a polgárok szorgalmának, hogy azok erejüket a maguk számára íejleszszék, akkor az erőből nagyobb erő, a nagyhatalomból még nagyobb hatalom lesz, akár szólunk róla, akár nem.« (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Mi azt óhajtjuk, t. képviselőház, hogy az ő Felsége alatt levő népek és országok teljes egyetértésben legyenek: pedig ezt a mostani rendszer és állapot mellett elérni nem sikerült. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Két ut volt a t. miniszterelnök ur előtt, a mikor azt a széket elfoglalta. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, a mely abban az irányban megy, a melyet itt Deák Ferencz lefektetett, a másik az opporiunitás politikája, a melyet a miniszter ur követ. Azt az irányt, a melyet Deák Ferencz abban a beszédében kijelölt, a népek hálája ós szeretete követte volna és a miniszterelnök ur állását az az irány csak megerősítette volna. A másik irány, a melyet most követ, csak gyengíti állását és nehezíti czéljai elérését. És itt hivatkozom arra, hogy az az ut, a melyiken a miniszterelnök ur a bársonyszékhez jutott, t. i. az opportunitási politika, hagyományokkal eléggé teljes, sok elődjének az emléke elevenedik ott fel, s ezek mind arra tanítanak, hogy azok az elődök nem álltak a nemzeti ügy mellé, hanem szolgálták a hatalmat és a dinasztiát, a miig erősek voltak, és elbuktak a nemzeti akarattal szemben. Fejfájukra az van felírva: Érdemeik ismeretlenek. Isten nyugosztalja szegény bűnös lelküket, Nem fogadom el a költségvetést. (Élénkhelyeslés a szélsöbaloläalon.) Illyés Bálin! jegyző: Várady Károly! Várady Károly: T. ház! Tényleg nem volt szándékom felszólalni és a vitát tovább nyújtani, azonban a t. miniszterelnök ur tegnap rossz néven vette tőlem . . . Széll Kálmán miniszterelnök: A folytonos közbeszólást! Várady Károly: . . . hogy beszéde alatt egypár közbeszólást tettem. Igaz. hogy ha parlamentünk szokásait akartam volna követni, ugy személyes kérdésben utasíthattam volna vissza a t. miniszterelnök ur ezen megjegyzéseit, de nem tettem ezt, mert kissé bővebben akarom megmagyarázni a t. miniszterelnök urnak, mi índit engem a közbeszólásokra. Ismerem a parlamenti illem minden kötelező szabályát és közbeszólás utján nem akarok soha azon kötelesség alól kibújni, hogy bestédben adjam elő felfogásomat. Azt hiszem, az iránt sincsenek kétségben a t. miniszter urak, hogy én az ő egyéniségüket, mint magánemberek egyéniségét, teljesen tisztelem és még képzeletben sem kifogásolom. Különben ez a vitába nem is szokott belevonatni. A politikában azonban teljesen kárhoztatom egyéniségüket és ez az oka annak, hogy akkor, midőn akár a miniszterelnök ur, akár más olyas valamit mond, a mi az én meggyőződésemmel ellenkezik, közbeszólással adok néha kifejezést ellentétes álláspontomnak. Nem volt-e nekem jogom tegnap néhányszor közbeszólani, a mikor a miniszterelnök ur Kossuth Ferencz t. képviselőtársamnak válaszolt és igyekezett Deák Ferencz hagyatékából kimutatni, hogy Deák Ferencz nem volt híve a magyar önálló hadseregnek ? Nem volt időm ahhoz, hogy minden ellenkező bizonyítékot összeszedjek, de mégis azt tartom, hogy a t. miniszterelnök ur nem teljesen leltározta azt a hagyatékot, a melyet Deák Ferencz hagyatékának neveznek. (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Mert hiszen e politikusnak minden beszéde, mindeu felirati javaslata, minden okmány, a melyet ő mint politikus szerkesztett, ahhoz a hagyatékhoz tartozik, és ha valaki arra a hagyatékra hivatkozik és abból czitál, abból bizonyít : akkor kötelessége az egész hagyatékot figyelembe venni. — Itt van Deák Forencznek 1861-iki felirati javaslata. Ez is hagyaték, (ügy van! a szélsöbaloläalon.) hiába int nem-et a t. miniszterelnök ur. Széll Kálmán miniszterelnök: Én nem arra intek ! Várady Károly: Méltóztassák elolvasni; nem akarom a t. ház idejét ezzel is igénybe venni, de benne van többször is, hogy a hadügynek, a katonaállitásnak minden kérdése ide tartozik, és el nem vonható Magyarország parlamentjétől. Széll Kálmán miniszterelnök: Nincs is elvonva ! Várady Károly: Dehogy nincs elvonva! Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy van elvonva! Várady Károly: Meg is van csúfítva, nemcsak elvonva! És el van vonva már azzal is, hogy a magyar vezény nyel vet sem a katonaság adminisztrácziójába, sem vezetésébe nem viszszük be. Itt van, mondom, Deák Ferencz felirati javaslata, a mely világosan, minden kételyt kizáró módon többször is előadja, hogy megengedhetetlen, hogy a hadügynek, a katonaállitásnak — mert álló hadseregünk van — bármely kérdése egész terjedelmében el legyen vonva az országos határozathozatal és Magyarország hatásköre alól. Nekem tehát az a véleményem, hogy a t. miniszterelnök ur tegnap nem ölelte fel teljesen Deák Ferencz hagyatékát, és abból azt, hogy magyar önálló hadsereg nincs, hogy azt le kell tagadni, és hogy arra mi nem hivatkozhatnánk, nem helyesen fejtette ki, és ezért jogosult volt áz, hogy én közbeszóltam. De, t. ház. ha a magyar hadseregről beszél Magyarország miniszterelnöke, a ki mégis első prófétánk kellene, hogy legyen, (Derültség a szélsöbaloläalon.) akkor, azt hiszem, hogy nem helyes kiszakitania valakinek a politikai életéből egy momentumot, egy fragmentumot, (Ugy van f a szélsöbaloläalon.) és azzal érvelni. Lett volna kegyes a miniszterelnök ur Magyarország egész