Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-115

115. országos ülés 1902 május 15-én, csütörtökön. 87 alkalommal ezen átkozott nóta ellen. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Legyünk tisztában egygyel, t. i. azzal, hogy Magyarország, a magyar nemzet Ausztriával és a dinasztiával szemben még sóba másként, mint erőszakkal, vagy botráirynyal kivívni sóba semmit se tudott. Elnök (csenget): Figyelmeztetem a t. képviselő urat, bogy azt a kifejezését, hogy Magyarországon a dinasztiával szemben csak erőszakkal lehet valamit elérni, nem tűrhető el a magyar parlamentben. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon. Felkiáltások: Ez nem járja!) Rátkay Lászlő: Tessék a dinasztiát is rendreutasítani ! (Zaj.) Nessi Pál: Nincs jogom az elnök úrral polemizálni, de hivatkozom a magyar nemzet történelmére, a magyar nemzet viszontagságos utolsó négy századára, a mely nekem ad igazat. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Mindig odafenn szegték meg a törvényeket! Nessi Pál: Ha mi a magyar nemzet aspiráczióit csak erőszakkal vagy botránynyal tudjuk elérni és önök nem nyújtanak kezet ahhoz, hogy ennek szükségét elhárítsuk, igenis állok elébe, ha ugy kivánják, legyen botrány és biztosithatok mindenkit, hogy lesz is. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Felkiáltások; Lesz! Lesz!) Kubik Béla: Aztán maguknak tulajdonítsák! Lengyel Zoltán : Ki kell fütyülni azt a nótát! Nessi Pál: Ha állami életünk egész vonalán végigtekintünk, mindig azt látjuk, hogy a mit a t. többség 35 év óta cselekszik, nemcsak nem nemzeti, nemcsak szerencsétlen politika, de nem is gavallér politika, mert hogy csak egy példával éljek, azt tartom, hogy elfogadni az udvartartás költségeit és annak intenczióinak meg nem akarni felelni, nem gavallér eljárás. Akkor, a mikor a dinasztia mindent nekünk köszönhet, mikor nekünk köszönheti létét, uralkodását, trónját, akkor semmibe se venni a magyar nemzeti követelményeket, legalább is nem okos politika. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Miután pedig a t. kormány törekvése oda irányul, hogy nemzetünk aspirácziói meg ne valósuljanak, minden politikája oda irányul, hogy ezt a nemzetet még jobban megalázza; minthogy látom, hogy e nyomorult, szegény nemzetet még jobban meg akarja nyomorítani és reményem sincs arra, hogy ez az állapot a t. többség támogatásával, a kormány vezetésével javulni fog, a tárgyalás alatt levő javaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon. Szónokot többen üdvözlik.) Illyés Bálint jegyző: Lengyel Zoltán! Lengyel Zoltán : T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Az előttünk fekvő törvényjavaslat meg vagy meg nem szavazása bizalmi kérdés lévén, minthogy én a javaslatot megszavazni nem akarom, engedje meg a t. ház, hogy adandó szavazatomat megindokoljam és bizalmatlanságom okait kifejtsem. A mostani politikai iránynyal szemben való bizalmatlanságunk okai igen régi keletűek, és a mostani kormány az okokat egyáltalán nemcsak hogy megszüntetni nem tudta, de az ország közgazdasági viszonyait előbbrevinni, rendezni sem volt képes, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és politikai, közjogait megvédelmezni nem tudta, sőt nemzetünk önérzetet, faji öntudatát, jövőjében vetett hitét is igen sokszor megingatta. (Igaz.' Ugy van! a szélsöbaloldalon.) E három szempontból kiindulva akarom bizalmatlanságom okait kifejteni, egyúttal foglalkozni óhajtok a t. miniszterelnök ur tegnapi beszédének egyes pontjaival, annál is inkább, mivel abban reám vonatkozó rész is van. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem rész, csak egy közbeszóiásra feleltem ! Lengyel Zoltán: Közgazdasági tekintetben nem szükséges az ország szomorú helyzetét vázolni, mert a legautentikusabb ember volt maga a pénzügyminiszter ur, a ki a boradó leszállítása alkalmával maga is beismerte, hogy az ország igen szegény. Ily körülmények közt állunk mi a gazdasági dolgokra vonatkozólag harezban Ausztriával, függőben van a kiegyezés és mikor mi kijelentettük, hogy ezeket a dolgokat orvosolni csak egyetlenegy alapon, az önálló vámterület alapján lehetséges, akkor a t. miniszterelnök ur Bakonyi t. képviselőtársamnak válaszolva előállt azzal, hogy igenis a gyáripart a közös vámterület mellett is lehetséges fejleszteni és igy nem áll meg az az indok, hogy a közös vámterület mellett a magyar ipar tönkremegy, elsatnyul és az ország elszegényedik. A miniszterelnök ur erre vonatkozólag statisztikát hozott fel, melyben azt mondja, hogy az utolsó három esztendőben 73 gyár létesült 70 millió korona tőkével és 18 ezer munkással. Azután elmondja, hogy 2364 gyár keletkezett 30 esztendő alatt, ebből pedig 1848-tól 1867-ig 702 gyár jött létre, 1867-től pedig összesen a többi, ugy, hogy 67-től fogva gyáriparunk 80°/

0-a fejlődött ki, T. ház! Mikor ezeket az adatokat a miniszterelnök ur elsorolta és ipari viszonyainkat ilyen fényes színben tüntette fel, én akkor bátorkodtam megjegyezni, hogy az iparnak ezt az óriási fellendülését még maga a volt miniszter ur, Hegedüs sem hiszi. Az igen t. miniszterelnök ur kétségbe vonta ezen állításaim komolyságát, tehát bátor leszek megindokolni. Az az állítás, hogy az utóbbi három esztendő alatt 73 gyár jött volna létre 70 millió koronával és 18 ezer munkással, igen téves és látszik, hogy a miniszterelnök ur csak fejből idézte, mert hiszen a kereskedelemügyi minisztériumban ezen osztály vezetője, Szterényi József, felolvasásában azt mondja, hogy 71 uj gyár létesítése biztosíttatott, melyek 3—5 év múlva teljes üzem esetén foglalkoztat-