Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-115

11b. országos ülés 1902 május 15-én, csütörtökön. S5 teljesen felesleges, mert két esztendő multán ugy a legénysége, valamint az altisztek is teljesen ki vannak képezve, és a harmadik esztendőt csak ugy töltik el, hogy épen csak ott vannak. De különben is tessék intenzivebben kitanítani a katonaságot, akkor nem lesz szükség ilyen hosszú szolgálati időre. Ne csináljanak annyi parádét, ne menjenek annyit defilirozni, és akkor lesz idejük arra, hogy harczászatilag jobban kiképezhessék magukat. Még egy dologra vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) A delegaczionális iratokból látom, hogy ismét egy uj tüzérségi hadapród-iskolát akarnak felállítani Ausztriában. Én ugy tudom, hogy a delegácziónak van egy megállapodása arra vonatkozólag, hogyha egy katonai akadémiát állítanak fel, akkor azt Magyarországon kell feállitani. Ezt a határozatot már több mint nyolcz-tiz esztendeje mindig kijátszszák. A t. nemzeti párt volt az, a mely a delegáczióban követelte és ki is vivta ezt a megállapodást, de ma már nincsen annyi ereje, hogy ennek a határozatnak érvényt is szereztessen. Hát hogyba már nem állítanak fel akadémiát, hanem csak valamely kisebb intézetet, vagy hadapród iskolát, akkor tessék azt ennek a nyomorult országnak juttatni, a melynek úgysem adnak semmit, hanem mindig csak kiszipolyozzák. f Szentiványi Árpád t. képviselőtársam azon siránkozott, hogy mi az oka annak, hogy a magyar tisztek oly kis arányban vannak képviselve a közös hadseregben ? A t. honvédelmi miniszter kapott ezen a kérdésen és abban a reményben, hogy ismét lehet pénzt kiszivattyúzni az országtól, azt ajánlja, hogy szaporítsuk meg az állami alapítványi helyeket. Hát én azt ajánlom, hogy ne tegyük ezt, ne szaporítsuk az államalapitványi helyeket, mert ezáltal nem segítünk e bajon, minthogy e baj orvoslásának csak egy módja van: tessék más szellemet belevinni a hadseregbe, (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) tessék a hadsereg magyar részét magyarrá tenni, (Igás! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) s akkor el fognak oda menni a mi | ifjaink is, mert a mig ez a közös hadsereg tiszta j német, ne kívánják, hogy abból olyan részt vegyünk ki magunknak, mint a milyent kellene, | hogy abból kivegyünk, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és nekem nincs lelkem ahhoz, hogy magyar ifjainkat arra biztassam, hogy ebbe a hadseregbe lépjenek, mert ifjainkat ott csak el- j németesitik és elosztrákositják. (Igen! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Jellemző a hadügyminiszter urnak az az eljárása is, hogy daczára annak, hogy Holló Lajos indítványára még tavaly határozatba ment, j miszerint ezen kimutatást tartozik az idén beterjeszteni, a hadügyminiszter ur csak tegnap délután, a részletes tárgyalás alkalmával, adta be ezt a kimutatást, nehogy idejük legyen a magyar delegátusoknak azt tanulmány tárgyává ' tenni. Ez az eljárás nagyon is jellemző a hadügyi kormányra nézve. A t. miniszterelnök ur a »Budapesti Napló« által annyira dicsőitett beszédében tulajdonképen semmit sem mondott. (Derültség jobbfelöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: Semmit sem mondtam ? Hát Deák Ferencz sem mondott akkor semmit! Nessi Pál: Nagyon szívesen feleltem volna a miniszterelnök ur beszédének azon részére, de igazán nem volt annyi időm, hogy felkutattam volna azon okmányokat, hogy épen Deák Ferencz beszédéből leczáfoljam azokat, a miket erre vonatkozólag a miniszterelnök ur tegnap elmondott. De kijelentem, hogy nem tartom sem tapintatosnak, sem hazafiasnak, hogy akkor, a mikor Ausztria annyira nyom bennünket és minden követ megmozgat ellenünk, akkor mi adjunk neki eszközöket magunk ellen. Széll Kálmán miniszterelnök: Micsoda eszközöket ! Nessi Pál: Különben Deák Ferencz az önök profétája, az én prófétám soha sem volt és nem is lesz. Akármilyen nagy tekintélye is van a t, többség előtt Deák Ferencznek, az én prófétám Kossuth Lajos és én Kossuth^ Lajos elveihez és tanításához ragaszkodom. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) Az én meggyőződésem szerint igazán nagy szolgálatot tett volna az országnak a t. miniszterelnök ur akkor, hogyha a közgazdasági kérdésben bárcsak egy rövid szóval is nyilatkozott volna, hogyha megmondotta volna, hogy állja-e azt, hogy a mostani állapotokból egy jottányit sem enged, hogy nem engedi meg, hogy ezen állapotok rosszabbra forduljanak. Hiszen mi ott vagyunk már, hogy nem is merjük remélni, hogy állapotaink megjavulnak, megelégszünk azzal, hogy ha kijelentik, hogy nem engedik meg, hogy rosszabbodjék helyzetünk. Hogyha a t. miniszterelnök ur ezen az állásponton áll, semmisem akadályozta őt annak kinyilatkoztatásában, mert jó) tudja, hogy senkinek nincsen oly könnyű helyzete, oly könnyű feladata egész Európában, mint épen a magyar kormánynak, mert akármilyen nemzeti ügynek, nemzeti érdek követelésének az élére állana, az egész nemzet pártkülönbség nélkül támogatná őt hazafias működésében. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Emlékezni fog a t. miniszterelnök ur, hisz nem olyan régen volt, a Bánffy-kormány alatt, midőn a quótakérdés volt napirenden. Bánffy mindent elkövetett, hogy elnyomja a nemzeti közvélemény feltámadását. így azután akkor, a mikor egész Ausztria háborgott, minden ipartestület gyűlésezett, minden tartomány megmozdult a quóta felemelése végett, mi itt mélységes csendben hallgattunk, aludtunk, az eredmény pedig az volt, hogy fölemelték a quótát a mi hátrányunkra. Én azt hiszem, hogy a t. miniszterelnök ur álláspontját csak megerősítené az, hogyha egy erőteljes magyar közvéleménynek útját nem zárná be,