Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-114

Ili. országos ülés 1902 május lí-én, szerdán. 71 üogy gyárakat építettünk, vagy hogy a gyárak kéményei szaporodtak, de hogy szükségleteinket legkisebb mérvben sem tudták ezek jobban fedezni., mint azelőtt. Én azt hiszem, t. képviselőház, hogy a t. miniszterelnök ur a vámközösség és a vámkülönzés kérdésében sokszor bravúrosan exczellált az ő dialektikai tudásával. De én meg vagyok győződve, hogy a legnagyobb tudással, a legnagyobb ügyeskedéssel és fondorkodással sem lehet egy jó ügyet eltakarni, még kevésbbé egy elveszett ügyet jóvá tenni. Én azt hiszem, t. ház, hogy azt az állításomat, a melylyel tegnapi beszédemet mint konklúzióval befejeztem, hogy t. i. egykor a történelem szigorúan el fogja Ítélni gazdasági jövőnknek ezt az elügyeskedését: ezt a konklúziómat a miniszterelnök ur felszólalása épen nem döntötte meg. (Elénk helyeslés a szélsőbal oldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök : T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Legyen szíves a t. képviselő ur visszaemlékezni, a mióta csak tpgja ennek a háznak, de a ki a közéletnek minden emanáczióját oly figyelemmel kiséri és azzal a politikai készültséggel és műveltséggel jött be a házba, mint a milyennel a t. képviselő ur bejött, jogosítva vagyok feltenni róla, hogy nem kerülte el a figyelmét, hogy miként kezeltem a vitát itt e házban, a mióta itt ülök és kezeltem azelőtt is bárminő minőségemben. Hogy én sohasem kerestem mást a vitatkozás módjában, mint a lojális, előzékeny modort, sőt mondhatnám, hogy mindig csak az argumentácziókra és bizonyításokra és sohasem egyedül a letromfolásra, vagy egyedül a refutáczióra vagy pláne a személyeskedés terére a vitát nem tereltem., Krasznay Ferencz: Épen azért vagyunk szenzibilisebbek! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem tettem ezt senkivel, nem tettem ezt a t. képviselő úrral szemben sem, hanem vele szemben is mindig fentartottam ezt a modort. És ha én ebben a vitában mondom, hogy ez prókátori kifogás, ne méltóztassék ezt annak tulajdonítani, mintha én vele szemben el akarnék térni ettől a modortól, mert vele szemben legkevéshbé akarnék ettől eltérni; hanem a háta mögött ülő képviselők egyike, — nem tudom kicsoda — mondta azt nekem érveléseim közben és pedig zajongva és méltatlansággal, hogy: prókátoroskodás. Mert ezt én mindig méltatlannak tartom. Nem vitatom én, hogy nincs joga közbeszólni, sőt inkább sokszor a vitának érdekességét emeli egyik vagy másik közbeszólás: de a beszéd közben való folytonos közbeszólás és zajongás, a mikor az illető nincs is érintve, még sincs helyén. Magam is megteszem, bogy néha közbeszólok, ha egy beszéd által érintve vagyok, ha nekem szól valaki. De én Várady Károly képviselő úrral, ugy emlékszem, ma nem is vitatkoztam, (ügy van! Ugy van! jobbfelöl. Mozgás a szélsöbaloldalon.) és ő mégis folytonosan közbeszólt beszédembe ós folytonosan heterogén dolgokkal hozakodott elő. A mikor valaki egy kényes és nehéz témát fejteget és pedig kötelességszerűen fejteget, — mert én nem akkor szólok, a midőn feliratkozom, hanem akkor, a midőn kell szólanom — méltánytalan dolognak tartom őt folyton közbeszólásokkal zavarni. (Élénk helyeslés jobbról.) Hogy Várady képviselő ur volt-e vagy más, nem tudom, de a figyelmem épen az ő szemén akadt meg, a melyet folyton azzal a bizonyos élességgel tart reám szegezve; ő vagy más-e, nem tudom, azt kiáltotta közbe, hogy ez prőkátoroskodás. Hát csak ennek tulajdonítsa Krasznay Ferencz t. képviselő ur a dolgot, mert különben vele szemben nem használtam volna, nem is fogok használni ily kifejezést. Most pedig a t. képviselő ur, nekem válaszolva, azzal a szóval illette érvelésemet, bőgj

7 ón csavarintok. Krasznay Ferencz: Nem, nem! Nessi Pál: Akkor, ha ez prókátorkodás! Széll Kálmán miniszterelnök: Ez olyan szép szólásmód, a mely meg van engedve és a melyet egymásnak kölcsönösen megengedünk. Hát jól van, ha így lett volna is, akkor quittek vagyunk, (Derültség.) és ezután ilyen kifejezésekkel se éljünk egymással szemben. (Tetszés.) Én ilyen banggal nem éltem és nem fogok élni ezután sem, mert ezúttal is csak a háta megett ülő képviselő ur vitt arra rá. Pichler Győző : Megint paktum ! (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! jobb felöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: A mi a képviselő ur szavai értelmének helyreállítását illeti, — a mi inkább volt talán érvelés, — ha én azt mondtam volna, hogy jogosulatlannak tartom azt a kívánságot, hogy ne a nyilvánosság elől elzárkózva tárgyaljunk, vagy készítsük elő a dolgot, mielőtt a külföldi szerződések dolgában tárgyalunk, akkor a t. képviselő urnak igaza volna. De én nem azt mondtam. Hanem azt, hogy addig, a míg az az alap, a melyen a külfölddel tárgyalni fogunk, vagyis a közös vámtarifa, létre nem jön; addig a mig Ausztria és Magyarország meg nem egyezik az iránt, hogy mi legyen hát az a közös vámtarifa, a melynek alapján a külfölddel tárgyalunk: addig nem lehet előadni, nem lehet előterjeszteni azt, a mi nincs, mert az addig nincs. Addig van osztrák állá spont,r van magyar álláspont, de addig nincs közös vámtarifa: közös vámtarifa akkor lesz. a midőn azt ide hozzuk a képviselőház elé . . . Krasznay Ferencz: Az álláspontjukat szeretnők tudni! Széll Kálmán miniszterelnök: ... és az nem fog a nyilvánosság elől elzáiatni. Németországban akkor hozta azt elő a kormány, a midőn tisztában volt vele, bogy mit akar a törvényhozás elé terjeszteni, és vrre a példára hivatkozott t. barátom. Mi, mihelyt tisztában leszünk az iránt, hogy autonóm vámtarifánk mi lesz, vagyis hogy mily alapon fogunk a külfölddel tárgyalni,