Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-113

113. országos ülés 1902 május 13-án, kedden. 49 rég kiment, el is feledett, de mindenekfelett ezernyi korrupczió iszapos rétegétől, az önérdek és közöny kemény kőzeteitől befedett önzetlensége, egyáltalán ennek tiszta princzipiumai a magyar nemzet javára a mélységből föltárassanak és újból szaturálni kezdjék a magyar közéletet. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Hát azt hiszi a miniszterelnök ur, hogy valami nagy dolgot müveit azzal, hogy az ország fájó, beteg testét 2— 3 helyen megkopogtatta a Kaffka utján és azt hiszi-e, hogy a beteg a kopogtatással már szanálva van ? Ezt az országot gyökeres kúrával lehet csak kihozni a 30 éves kórból, a visszaélések vérmérgezései ennek az országnak egész szervezetét elernyesztették, itt a szórványos helyi kezelés mit sem használ, itt — a közigazgatás terén — nem elég csak felfakasztani emitt-amott egy sebet,'mert e seb szimptómája csupán az általános nyavalyának, itt a fejszét a bajok gyökerére kell tenni, nem nyesegetni csupán emittamott a gallyakat. A miniszterelnök nyilatkozatai után azt hitte volna az ember, hogy egy egészséges áram fog keresztülfutni az ország testén, a mely a korrupcziót, a betegség okát egyszerre és mindenütt kihajtja, legyen az bár még oly fájdalmas egyes pontokon azoknak, a kik talajukat vesztik a visszaélések kérlelhetetlen kiirtásával. Tisztelet a jó intenczióknak, a melyeket még mindig nem kétlünk a miniszterelnök urnái, ámde ez a szerves munka három teljes esztendő leforgása után, még mindig csak in idea van meg, a nélkül, hogy a nyomorúságos közigazgatás mindennapi visszaélései által sújtott polgárok csak egy atomnyi változást is látnának odakünn. Vagy talán megyei pénzek állami kezelésbe történt átvétele az. a mitől a polgár üdvözül? És azt hiszi talán valaki, hogy a közigazgatás már is feladata magaslatán áll, ha a közpénzeket derüre-borura el nem sikkasztják ? Ez nagyon is avatatlan, sőt brutális felfogása volna a közdolgoknak, Ez még nem teszi kötelességtudóvá a kötelességét mulasztó tisztviselőt, nem pótolja a hiányzó igazságot, egyáltalán nem pótol semmit a mindennapi közigazgatás menetében, legfeljebb a kir. ügyészség és a büntetőbíróságok munkáját kevesbíti pár aktával és csökkenti valamivel a fegyházélelmezők jövedelmét. Szinte hallom, mert hallottam is már elégszer, annak a hangoztatását, hogy, ime a választások menete egész más volt, mint a megelőzőké, a hatóság atroczitásokat nem követett el a végből, hogy a népakarat megnyilvánulása lehetetlenné tétessék. A választásra szabadjon megjegyeznem, hogy ez egyáltalán nem közigazgatási aktus és szabadjon talán a,zt is hangoztatnom, hogy a mindennapi közigazgatás javulását abszolúte nem jelenti, ha a közigazgatási orgánumok oly kegyeKÉPVH. XAPLÓ. 1901 1906. VII. KÖTET. sek, hogy egy közjogi aktusnál — a választást értem — atroczitásoktól tartózkodnak. Ez is negatívum, mint ilyen egy kategóriába esik a nem lopással, nem sikkasztáss:il stb., elég szégyen és szemérmetlenség volt az, a mi e téren idáig történt. A »nem tevés * pozitív eredményeket nem szülhet, a pozitív javulásról nem lehet elmondani azt, a mit a szorgalomról, servitusról, hogy tudniillik »in faciendo consistere neguit«, hanem ellenktzőleg, a passzív viselkedés az, a miből nem származhatik tényleges javulás. Pedig sürgős volna már az — állítólagos — rendszerváltozás keresztülvitele, tényleges foganatosítása és végrehajtása, már csak azért is, mert nem csak hogy nem bizik ma már senki a közigazgatás külső szerveinek jóindulatában, kötelességtudásában és pártatlanságában, hanem ennél talán még sokkal nagyobb baj az, hogy nem is veszi már komolyan senki azokat az adminisztráczionális szerveket, a melyek erre minden jogukat tényleg el is játszották már, a melyeknél a felsőbbség akarata, sőt szeszélye — legyen az még oly törvényellenes — fontosabb és előbbre való dolog minden törvényes és méltányos közigazgatási komoly érdeknél. És mert igen gyakran a törvényesség és komolyság látszatába kell burkolni olyas valamit, a mi önmagában véve fogalmilag és tartalmilag kiáltóan abszurdum és nevetség, ennélfogva nem is lehet jószerével kívánni, hogy maguk az illető funkczionáriusok komolyan vegyék az egész komédiát. íme egy kis példa, egy momentfelvétel Árva megye közigazgatási életéből, gyönyörködhetik benne mindenki, a kinek a komoly és tisztességes adminisztráczió a szivén fekszik. Árva megye alispánja, — akkor még Osillaghy, — jelenlegi főispán 1900. Julius hó 12-én kelt és 4275/1900. szám alatt iktatott végzésével, melynek egyik hiteles kiadványa itt a kezemben van, kör- illetve községi jegyzői szigorlatra bocsát egy egész sereg folyamodót, a nélkül, hogy a megkívántató előképzettség csak a legtávolabbról is meglett volna bármelyiknél, 4 polgári iskoláról, 3—4, legfeljebb 5 gimnáziumi osztályról tudtak csak számolni a jelöltek. A terminust 1900. aug. 1-ére tűzte ki az alispán, alighanem azért, mert ugyanazon év szeptember havában már életbeléptek a közigazgatási tanfolyamokról szóló törvényes szabályok, biztosítania és feltétlenül leköteleznie kellett tehát a kérdésben forgó segédjegyzó'ket, adóhivatali tiszteket, különféle Írnokokat, kik feltétlen hű és engedelmes szolgái leendenek az uralkodó megyei klikknek, de főleg az adminisztráczió vezetőjének. a mely őket saját legnagyobb ámulatukra, ime, kvalifikáczióhoz juttatja, azért hivta fel őket előzetesen', hogy kérvényeiket a vizsgára adják be. Ugy is volt, folyamodtak, vizsgáztak és kettő kivételével mind meg is nyerték a kör- illetve községi jegyzői okleveleket. De nem sokáig örülhettek a megszerzett okleveleknek. A hibát ugyanis valahogy jóvá kellett tenni. 7