Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.
Ülésnapok - 1901-113
48 113. országos ülés 1002 május 13-án, kedden. az egész vonalon, melylyel működését kísértő a nemzet. Mennyiben és miben változtatta a miniszterelnök ur pozitív és gyakorlati javakká, élő és lüktető erkölcsi tényezővé azt a sok talentumot, a melynek 3 évvel ezelőtt sáfárjává tette a nemzet és a korona bizalma? Hát semmiben! Szavak, szavak és ismét csak szavak és negatívumok a legjobb esetben is, mint ezt beszédem további folyamán kimutatni bátor leszek. A mig azonban a miniszterelnök ur az alkotások terén semmit som produkált, addig egész uj iskoláját alapította meg a miniszterelnöki tulérstékenykedésnek. Példa erre a sok közt a Beöthy Ákos képviselőtársammal volt eset. A miniszterelnök ur ugyanis valóságos kétségbeeséssel védekezett az ellen, nehogy Beöthy Ákos t. képviselőtársamnak sikerüljön őt karrikaturába gyömöszölni. És ezt annál inkább csodálom, mert maga a miniszterelnök volt az, a ki még a költségvetési vita folyamán tartott beszédében a következőket mondja Beöthy Ákos igen tisztelt képviselőtársamról: »A képviselő ur, mióta ismerem, kritizált mindenkit és mindent, nem volt megelégedve semmivel és senkivel, csak azzal, a mit saját maga mondott, vagy gondolt, vagy tett. (Zaj balfelnl. Ralijuk! Halljuk! jobbfdöl.J Es a képviselő ur, ellenzék lesz örökre, mindenkié, még ha lehetne, a saját magáé is lenne. A mikor rajzol, túloz és túlozva torzít és olyan képet ad, a mely karrikatura, pedig a képviselő urat is lehetne ám karrikaturázni.« Vagyis maga állítja oda lucziferi világításba és mégis rossz néven veszi, ha Beöthy Ákos merészel a miniszterelnök rózsaszínű légkörébe kajánul mosolygó, borostás ábrázattal toppanni be, merészli lucziferi szemhunyorgatásokkal zavarni a miniszterelnöki csendéletet, merészel gunvkaczajt vegyíteni a hivő szeráfok kórusába, a helyett, hogy arczulatát simára borotválva, szempilláit szemérmesen lesütve, denevér-hártyák helyett angyal-szárnyakat öltve, mennyei elragadtatással vetné magát a magasban trónoló miniszterelnök,lábai elé. Beöthy Ákos t. képviselőtársam azonban elég boldogtalan volt így nem cselekedni és a költségvetés általános vitája alatt X columnát is meghaladó kilométeres mennykövekkel letaszittatott a felhők közül a kárhozat világába, a külső sötétségbe és ott mint bukott angyal teljes elszigeteltségben hallgathatja ezután — nem ugyan a tenger mormolását, — hanem a mennyei boldogok világából itt-ott hozzá is leszürődő égi hozsannák akkordjait. De térjünk ismét a napvilágra Hades sötétségéből és kisértsük meg a miniszterelnöki firmamentumra tekinteni véges szemeinkkel, ha ugyan azok nem túlságosan gyöngék elviselni azt, a mi ott pompázik. Ott ragyog pedig, — mint ennek tudása már a kisdedóvodákban is kötelezőleg előiratott, — a jog, törvény és igazság hármas naprendszere. Sajnos, még mindig csak ragyog és kápráztat, de nem melegit, nem éltet, nem termékenyit meg semmit abból az éktelen távolságból. Vájjon mikor tetszik ezeknek a szeszélyes égi vándoroknak kissé közelebb erfszkedni hozzánk és a való élet szférájához, mikor tetszik nekik igazi tenyészetet kelteni szerte mindenütt e hazában, annak a megmondhatója én nem vagyok, megmondhatói talán a miniszterelnök ur augurjai, ha ugyan ezeknek is nem az a legfőbb tudományuk a mi minden auguré, hogy t. i. egymásra mosolyognak. Rakovszky István: Hisz itt van közöttünk Vészi! Itt az augur! Abaffy Ödön: .. . Vagyis — vulgo. (Élénk derültség a néppárton. Zaj, Halljuk! Halljuk !) Mese és hipokrizis a való élet, a mindennapi közigazgatás konkrét jelenségei szempontjából mindaz a nagy hangon hirdetett változás — pláne úgynevezett gyökeres rendszerváltozás és tisztitó evolnczió, a melyek hangoztatásával a miniszterelnök Bánffy tetemén keresztül magának a miniszterelnöki székbe utat tört — ha ugyan kissé talán praetorianus módon is. (Ugy van! a néppárton.) Hiszen Bánffy nem halt meg, de — sajnos — még csak nem is alszik, hanem él és lüktet mindenütt, kivévén talán egy igen csekély territóriumát az országnak : azt a pár négyszögölet, a melyen a miniszterelnöki palota áll, az a miniszterelnöki palota, melynek archívumában a miniszterelnök ur ismert jó szándékai vannak reponálva és elraktározva — ugy látszik azonban minden scontro nélkül. A belügyminiszteri palotát szándékosan nem emiitettem, mert ez csak igen minimális részben exempt terület Bánffy tényleges uralma alól, már ide — ugy látszik — igen csekély hatással van a miniszterelnöki vatikán. (Tetszés a 'néppárton.) Egynéhány sticbpróbát ugyanis megreszkirozott a belügyminiszter ur — mint ilyen — az ország egyik-másik törvényhatóságában, de csak annyira, a mennyire Kaffka keze elért és sajnos — főleg — csak egy kategóriájában az ügyvitelnek, a pénzkezelés körül. Ám egyetlen csákánynyal még egy tárnát sem lehet behajtani, egy aknát sem lehet megnyitni, annál kevésbbé lehet feltárni egy egész bányát, egy egész réteget a föld mélyében. Egy csákány — legyen az még oly elsőrendű aczélból — legfeljebb csak arra lehet jó, hogy vele a geológus experimentumokat és kutatásokat végezhessen az illető territórium földtani mibenlétének nagyjában való meghatározására, ezt is csak a felszínen. Egynéhány Kaffka-féle exkurzió még semmit sem jelent. A miniszterelnök urnak a csákányok ezreit, fúrógépeket, emelőket, szivattyúkat, puskaport, dinamitot és mindenféle robbanóanyagokat mozgósítani kellett volna, ha azt akarja vala, hogy a közigazgatásnak divatból
