Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-113

42 113. országos ülés 1902 május 13-án, kedden. államnak a fensége és önállósága akként lesz képviselve, a mint az terveztetik, abból Magyarországra, a magyar nemzet és a magyar állam önállóságára semmiféle sérelem nem háramolhatik, mert hiszen a fődolog, kogy abban a kíséretben, a mely hivatva van egyformán kitüntetni a két állam szuverenitását, magyar ember is legyen. Ez pedig az igen t. miniszterelnök ur szerint és köztudomás szerint is meglesz. Csak ai ra kell vigyázni — úgymond — vájjon micsoda beosztás alá esik az a magyar ember, vájjon beosztják-e azt a másik három közé, hogy ő ott a negyedik legyen, vagy pedig ő különválva fog menni, a másik három pedig együtt, Hát én azt hiszem, hogy odakint és talán még Angolországban sem ismerik azt a nagyon is szubtilis megkülönböztetést, a melyet a t. miniszterelnök ur a mi megnyugtatásunkra itt elmondott. Mert nem az elhelyezkedés, nem a csoportosítás kérdése a döntő ebben az ügyben, hanem döntő az én meggyőződésem szerint az, hogy mikor Ausztriának és Magyarországnak a fejedelmi házból való és az uralkodó által kiküldött képviselőjének a két államból vett kisérete jelenik meg egy idegen államnak ama nagyfontosságú közjogi aktusánál, akkor ennek a ténynek minden külső megnyilatkozásában egyformán nyilatkozik-e meg, egyformán jut-e kifejezésre a magyar állam fensége és méltósága és az osztrák állam fensége és méltósága? Elvégre is azt fogja mondhatni erre a t. miniszter ur, hogy ez etikett kérdése. Ha már benne vagyunk a Lear király czitálásában, ugy az igen t. miniszterelnök ur nagy irodalmi műveltsége bizonyára kellően apprecziálja azt. a mit Lear király szomorú sorsáról megtudunk, hogy t. i. épen azért hasonlott meg egyik leányával, mert kisebb kíséretet akart volna neki engedni, mint a másik és ahhoz csatlakozott, a ki e tekintetben az ő királyi méltóságát jobban elismerte. Azt mondja Gonerilhez: »Veled megyek, mert a te ötvened kétszerte a5; vonzalmamban is kétannyi vagy, mint ő,« t. i. Eegan, a másik. Nos, t, ház, a kérdés kényessége épen annak elbírálásában rejlik, hogy ki kétszerte több. {Ugy van! a széhöbaloldalon.) Az előttünk megnyilvánuló tényekből ugy látjuk, hogy háromszorta több az osztrák állam, mint a magyar állam. És, t, ház, a t. miniszterelnök urnak ezért a dologért való felelőssége szempontjából, a, melyért egyedül teszem tulajdonképen ezt az u. n. kényes esetet itt szóvá, előttem fontossággal az bír, a mit az igen t. miniszterelnök ur mintegy meglepetésében — pedig igazán nagyon kell csodálkoznunk azon, hogy egy olyan erejű államférfi, mint az igen t. miniszterelnök ur, az ilyen kérdésben még meglepetésnek is lehet kitéve — itt kinyilatkoztatott, hogy hiszen ő erről az egész dologról csak akkor délelőtt nyert tudomást. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem

; a dologról! Bakonyi Samu: Az igen t. miniszterelnök ur jogfentartó politikája ime milyen nagy erővel érvényesíti azt az állítólagos hatalmat, a melyet egész politikájában nem látok és nem birok felfedezni, hanem a melynek minduntalan ellenkezőjét tapasztalom. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ne térjen ki tehát az igen t, miniszterelnök ur most a kérdés elől és kegyeskedjék nyíltan és őszintén felelni arra a kérdésre: van-e neki befolyása az ilyen természetű dolgok intézésére, vagy

r pedig minduntalan attól kell-e tartanunk, hogy Magyarország megszégyenítéséről csak utólag nyer értesülést, (Elénk helyeslés u szélsobalóldalon.) a mikor már azon segíteni nem képes (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) minden hivalkodása, minden »jogfentartása« daczára? (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalion.) Ebben látom én ennek a kényes esetnek, ennek a kényes kérdésnek a lényegét és elvárom az igen t, miniszterelnök úrtól, hogyha lehet, ha módjában áll, adjon nekünk erre nézve megnyugtató felvilágosítást. (Helyeslés a szélsőbal oldalam.) Rigó Ferencz: Nem bizzák azt ő rá! Bakonyi Samu: T. ház! Hogy mennyire szükségünk volna arra, hogy minden ilyen alkalommal teljes mértékben kifejezést nyerjen a magyar állam önállósága, azt módomban áll egy igen érdekes adattal bizonyítani az igen t. ház előtt. (Hallja!:! Halljuk ! a szélsobalóldalon.) Nagyon jól tudjuk, hogy a kiegyezés létrejöttét megelőzőleg, 1867 előtt Ausztriának a nagyhatalmak konczertjébenvaló pozicziója ugyancsak meg volt ám gyengítve, és hogy épen nagyhatalma és a világhelyzet szempontjából maga Ausztria milyen súlyt tulajdonított akkor a kiegyezés létrejöttének, azt mutatja az, hogy a külföldön mindenütt felhasználta a sajtót arra, hogy Ausztria nemzetközi értékének a kiegyezés létrejöttével való gyarapítását bizonyítsa. így többek között épen Angliában, a hol ez az eset majd le fog játszódni, megírattak egy a kiegyezést ismertető röpiratot és abban homlokegyenest ellentétben a magyar államjog fejlődésével, azt állíttatja a hatalom, hogy Magyarország nem azért nyerte vissza a maga alkotmányát, mert azt visszaküzdötte, hanem mert az uralkodó azt neki nagylelkűen visszaajándékozta, (Zaj a szélsobalóldalon. Elnök csenget.) Azt mondja, t. ház, ez a külföld és különösen Anglia felvilágosítására szánt és bizonyára — minden szavából kitűnik — Bécsből sugalmazott munka, hogy újjá alakíttatott a monarchia kormányzata és alkotmánya, uj alapokra, a dualizmus alapjára helyeztetett. És mindjárt meg is határozza, hogy mit ért ő dualizmus alatt. Azt nevezetesen, hogy a császárság, t. i. az osztrák császárság politikailag két részre osztatott: — cislajthániai ós translajthániai provincziára, és hogy semmi egyéb nem választja el ezen kettéosztott, császári birodalmát, mint épen csak a Lajtha. Az a nemsokára bekövetkezendő eset, hogy mennyire al-