Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-112

112. országos ülés 1902 május 12-én, hétfőn. 21 tokét gyűjtöttek, eladósodott államok paj)irjai összevásároltattak és igy a mostani válság alatt ezek a nagy államok és nagy nemzetek abban a helyzetben vannak, hogy folytonos erőszaporulatot nyernek a külföldről és ezt az erőszaporulatot könnyen felhasználhatják válságban szenvedő gazdasági életük reorganízäcziójára. (Helyeslés a szélsöbálóldalon.) Holott mi tőlünk ez az eszköz teljesen el van véve és miránk nézve ez a válság végzetes lehet és állami dezorganizácziónkra vezethet, a minek különben szemmellátható és kézzelfogható megtestesülését láthatjuk a kivándorlásokban. (Igaz! Ugy van! a, szélsöbálóldalon.) Mert hiszen arra is szoktak hivatkozni, hogy van kivándorlás máshol is, más nemzeteknél is. Csakhogy kivándorlás és kivándorlás között nagy különbség van. t. házMert ott, a hol egy nemzet tetterőtől duzzad és, hogy ugy fejezzem ki magamat, a bőrébe nem fér és erőfeleslegét önti ki, az ilyen kivándorlás, a mely Angliának világhatalmát teremtette meg, az ilyen kivándorlás a nemzet nagysága, a nemzet jövője és világuralmának a biztositéka. (Elénk helyeslés a szélsöbálóldalon.) Mig ellenben ott, a hol a kétségbeesés és a teljes keresetnélküliség kényszeríti az embereket arra, hogy hazájuk rögjét otthagyják, ott az. a kivándorlás annak a bizonyitéka, hogy az állami és gazdasági erők elfogytak, vagy legalább is a végső folyamatban vannak. (Elénk helyeslés a szélsöbálóldalon.) Mondom, t. képviselőház, ezek az állapotok a leghatalmasabb ezáfolata annak a politikának és annak az alapeszmének, a melyen a kiegyezés és az arra alapitott politikai rendszer nyugszik. Mert ebből az tűnik ki, hogy hiába hoztuk meg az áldozatokat, hiába dobtuk oda a nemzeti lét nagy posztulátumait, nem maradt erő arra sem, hogy belső konszolidácziónkat és gazdasági megerősödésünket befejezzük. (Elénk helyeslés a széls'Cbaloldalon.) Ebből. t. képviselőház, erős logikával következik az, hogy most már Magyarország politikájának egy fordulój)onthoz kellene érnie, (Igaz! TJgy van! a szélsöbálóldalon.) egy fordulóponthoz, a mely szakit az eddig követett politikával, a mely uj alapon uj berendezésekre használja fel azokat az alkalmakat, a melyek mutatkoznak és megnyilatkoznak. (Igaz! Ügy van! a szélsöbálóldalon.) És egy ilyen fordulópontot maga az eseményeknek ereje vet fel és szinte rákényszerít a nemzetre és ez a fordulópont a kiegyezés kérdésének a válsága. Mert, t. képviselőház, a kiegyezés, tudjuk, hat esztendő óta válságban van; de többet ma semmit sem tudunk. És épen itt találom én ennek a kérdésnek legnagyobb hibáját, e kérdés kezelésének leggyengébb oldalát, hogy a nemzet e kérdés mai állásában a jövő kilátásairól semmiképen tájékoztatva nincsen egyrészt, és másrészt ennek folyományaként a nemzeti közvélemény nincsen a kérdés mellett a harczsorba állítva, és nincsen odahíva, a hol a dolog szerencsés kimenetele érdekében sorompóba kell lépni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Mert, t. képviselőház, ne ámítsuk mi magunkat azzal, hogy Ausztriával alkudozást folytatunk, olyan alkudozást, a milyent két állam, a mely gazdasági viszonyba akar lépni egymással, folytatni akar. Ez harcz, ez háború, ez két államnak olyan összeütközése, a melyben az egyik a másikat gazdaságilag le akarja igázni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbálóldalon.) És ennek a harcznak a mibenlétéről, a mint mondom, semmit sem tudunk. Azt sem tudjuk, hogy az osztrák követelmények mennyire terjednek, azt sem tudjuk, hogy tulajdonképen mit akarnak. Annyit, a mint Kossuth Ferencz t. képviselő ur mondotta, hírből tudunk, hogy Ausztria el akarja fojtani nemzeti iparunkat, nem akar beleegyezni abba, hogy nyerstermelésünk bizonyos védelemben részesittessék. És annyit tudunk, hogy ő túlsúlyban lévő iparával Magyarországon domináló állást akar elfoglalni. És e mellett ott látjuk Ausztria szétzilált közvéleményét a legteljesebb egységben és a legteljesebb elszántságban ós harczkészségben. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbálóldalon.) Ha ez háború, akkor a háború szabályai és törvényei szerint kell eljárni. A nagy Napóleon Marengónál győzött, Austerlitznél győzött, Jénánál győzött, azonban vereséget szenvedett Lipcsénél és Waterloonál. Miért? Talán azért, mert az ő hadvezéri tehetségei megfogytak? Nem, hanem mert Marengónál, Jénánál és Austerlitznél az ő katonái voltak elszántak és mindenre készek, és Waterloonál Blücher katonái voltak elszántak és lelkesek. T. képviselőház! Lehetségesek lettek volna-e ezek a győzelmek, ha akár Napóleon, akár Blücher az ő katonáit folyton mérsékletre, óvatosságra, és az ellenfél kíméletére utasította volna ? De talán erre a hasonlatra azt mondhatnák, hogy ide nem illik, mert hisz ez a valóságos hadi stratégia köréből van merítve. Nos, szolgálbatok hozzánk sokkal közelebb fekvő példával, és ez a quóta-kérdés, a hol a mi vereségünket csakis a támadásnak hevessége és elszántsága és a védelemnek lanyhasága idézte elő. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbálóldalon.) Itt volnának azok az elemek, a melyekre a kormán}' támaszkodhatnék ebben a harczban. Itt van a nagy szabadelvű párt, a mely, ha ismerné a dolgok állását, talán találna magának alkalmat arra, hogy meghatározzon egy határozott pontot, a melynél tovább alkudozásokba sem maga bele nem bocsátkozik, sem kormányát nem ereszti. Itt van a függetlenségi párt, a mely itt fontos szerepre vau hivatva és kötelezve; és e pillanatban megragadom az alkalmat arra, hogy forrón üdvözöljem a függetlenségi párt elnökét, Kossuth Ferencz urat azokért a szavakért, a melyeket iménti beszéde végén elmondott, (Felkiáltások a szélsöbálóldalon: É/jen Kossuth Ferencz!) és a melyekben határozottan