Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-112

22 112. országos ülés 1902 május 12-én, hétfőn. kijelentette az ország előtt, hogy a mostaninál rosszabb álláspontot képviselő kiegyezés ellen a leghevesebben megy harczba. De ott van végre — és ez a leghatalmasabb faktor — magának a nemzetnek nagy közvéleménye, a mely, a mint látjuk, Ausztriában hatalmas előnyomulásra készti a kormányt, a mely azonban nálunk tétován és teljesen tájékozatlanul áll. Polczner Jenő: Mert a kormány nem tájékozza. Lovászy Márton: Ha a miniszterelnök ur győzni akar ebben a kérdésben, ugy ne izolálja magát, hanem hivja harczba a nemzet nagy közvéleményét ebhez a nagy küzdelemhez, mert máskülönben csak vereség és Magyarország érdekeinek letörése lehet e küzdelem eredménye. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mi tehát ezzel a nagy hátránynyal megyünk bele olyan harczba, a melynek lényege felől teljesen tájékozatlanok vagyunk, a melyről csak annyit tudunk, hogy a mostani formák, a mostani állapotok között ezt a kiegyezést nem lehet dűlőre vinni, de annak ellenkezőjét: a gazdasági elválást, szintén nem lehet megvalósítani. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Dehogy nem!) A mostani állapotok mellett nem. Azon az alapon, a melyen a,z osztrák kormány van, nem lehet megkötni a kiegyezést, mert hir szerint arra a magyar kormány nem lép rá ; azon az alapon, a melyen a magyar kormány áll, nem lehet megkötni a kiegyezést azért, mert az osztrák kormány azt állítja, hogy az ő parlamentjében azt keresztül nem viheti. Akként megvalósítani a kiegyezést szintén nem lehet, hogy Magyarország egyoldalulag stipulálja a feltételeket és azokat aztán a 14. §. alapján léptessék életbe Ausztriában. Nem azért, mert ott van az 1867: XII. t.-cz.nek, ha jól emlékszem, talán 61. §-a, a mely imperative előírja, hogy a megegyezésnek mindkét fél alkotmányos hozzájárulásával kell megtörténnie. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A gazdasági különválást szintén nem lehet létesíteni és megvalósítani. Hogy miért, azt nem tudjuk. Törvényes akadály nincsen, a nemzet közvéleményében akadály nincsen, az ország érdekeinek teljesen megfelel, azokat fedi . . . Széli Kálmán miniszterelnök: Dehogy fedi! Lovászy Márton: . . . s az irányadó körök erről mégis ugy beszélnek, mint egy tiszta eshetőségről, a mely eshetőséget egész eljárásuk tanuságaként messze elkerülnek, a melytől szinte félnek s melylyel megbarátkozni semmiképen sem akarnak. Pedig én másféle gazdasági viszonyt két oiszag között, mint vagy vámszövetséget, vagy külön vámterületet nem tudok elképzelni. A külön vámterület, a gazdasági külön való élés lehet szerződéses viszony, lehet szerződéstelen viszony, lehet vámháboru is, de ez mind mellékes, mert ezek mind csupán egyes formái a külön vámterületnek. E kettőn kivül harmadik eset nem lehetséges; és most olyan helyzet előtt állunk, midőn ezen két eshetőség mindegyikére azt mondják, hogy az lehetetlen. Akkor hát mi lehetséges? Kifundáltak egy harmadikat, t. i. az önálló vámterület jogi állapotát tényleges vámközösséggel. De, t. ház, ez nem lehet más, mint provizórikus intézkedés, még pedig igen rövid időre, mert ennek bizonytalanságait a gazdasági élet nem tűrheti el sokáig, ez ellen vagy fel kell lázadnia, vagy pedig bele kell pusztulnia. így hát tulajdonképen ott állunk, t. ház, a teljes programmtalanság előtt, mert hiszen a kormányzat nem számolhat csak a pillanatnyi jelen követelményeivel; annak a jövőbeli alternatívákkal is számolnia kell és mindegyikre nézve meg kell lennie a maga

; határozott véleményének és szándékának. És mindezekből, t. ház, ma semmit sem látunk! Azonban attól tartok, hogy e lehetetlen megoldások közül egyik mégis csak lehetséges lesz, és ez az, hogy végre is Magyarország fog engedni. (Mozgás a szélsöbaloldalon. Egy hang: Mint mindig!) Engedni fog pedig azért, mert bármilyen tisztelettel viseltessem is a miniszterelnök ur azon szilárd elhatározása iránt, hogy ő nem enged ezekben az alkudozásokban, mégis ugy

r találom, hogy az ő pozicziója nem erős. Nem erős nemcsak azért, mivel, a mint az előbb mondottam: izolálta magát s nem támaszkodik a nemzet nagy közvéleményére, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy izoláltam magam! Lovászy Márton: . . . hanem azért is, mert az ő pozicziója hátulról nincs megerősítve. Ki kezeskedik nekünk arról, t. miniszterelnök ur, hogy ha a miniszterelnök ur szilárdan megmarad emez elhatározása mellett, nem akad-e egy u. n. államférfiú, a ki fölajánlja majd Ausztriának a mostaninál kedvezőtlenebb kiegyezést,. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) és akkor elnyeri érte Magyarországon a hatalmat? Ki kezeskedik nekünk arról, hogy ez eshetőség be nem fog következni ? Szél! Kálmán miniszterelnök: Ez nem vezet engem félre! Lovászy Márton : És mit fog akkor a miniszterelnök ur csinálni ? (Mozgás a szélsöbaloldalon.) El van-e határozva, van-e bátorsága arra, hogy ebben az esetben ellenzéket csináljon? Széll Kálmán miniszterelnök: Majd akkor megmondom ! (Derültség. Mozgás és zaj a szélsöbaloldalon.) Barabás Béla: De már akkor késő lesz! Lovászy Márton: De, t. miniszterelnök ur,. ezt nem fogadhatjuk el. Arra, hogy a vége mégis csak Magyarország hátrálása lesz, ennek a kiegyezési válságnak egész folyama enged következtetni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az 1867 : XII. t.-cz. egy szilárd pontot teremtett,. a melynek logikus konzequencziái voltak, és mi láttuk azt, hogy Magyarország ezen 5—6 év alatt lépésről-lépésre, nyomról-nyomra hátrált;, láttuk azt, hogy a legelső alkalommal engedtünk az u. n. respirium fejében négy hónapot, azután