Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-112

112. országos ülés 1902 május 12-én, hétfőn. 17 túloldal dolgozott kézzel-lábbal, tűzzel-vassal azon, hogy a nemzetiségek be ne léphessenek a házba és most a t. képviselő ur valóságos védbeszédet mond a nemzetiségek mellett, kijelentvén, hogy semmit sem változtatott a dolgon az, hogy ők ide belekerültek. Pichler Győző: Ezt ő a nagylaki lutheránus pánszláv pap miatt tette! Az volt a főkortese! Molnár János: Nem akarok tovább a t, képviselő ur beszédével foglalkozni, hanem áttérek a napirendre. Az 1902. évre szóló, egészében és részleteiben letárgyalt, a t. többség által elfogadott országos költségvetésnek a t. kormány számára való meg- vagy meg nem ajánlásáról kell ma vitatkoznunk, tárgyalnunk és határozuunk. (Halijuh! Halljuk!) De hát, t. ház, a mióta csak a költségvetést tárgyaljuk, nem tettünk egyebet, mint tulajdonképen appropriaczionális vitát folytattunk, inert hiszen a t. miniszterelnök ur is beismerte, hogy a magyar parlament évtizedek óta mindig a kormány iránti bizalom- vagy bizalmatlanság szempontjából tárgyalja a költségvetést, a minek nem épen irigylendő következménye az. hogy az egész költségvetés tárgyalása alatt elejétől végig, a szoros, beható tárgyilagos kritika helyett akárhányszor, vagy legtöbbször csak gravámenekkel, politikai invektivákkal állunk elő mi is és a t. túloldal is, azzal a különbséggel, hogy mi nem fogadjuk el a költségvetést, még annak egyébként elfogadható tételeit sem, a t. kormány iránt való bizalmatlanságból, a t. túloldalon ülő képviselő urak pedig elfogadják még sokszor azokat a tételeket is, a melyeket megtámadtak, tisztán a kormány iránt való bizalomból. Hát ez a mai vita és egyáltalában az appropriaczionális vita feleslegesnek látszik a magyar parlamentben és inkább csak forma kérdése. De ha már feivettetett, legyen szabad nekem is röviden hozzászólanoni, annyival is inkább, mert hiszen a kormány iránti bizalmatlanságunknak már eléggé megadtuk indokát, és igy nagyon röviden fogom megindokolhatni azt, hogy sem az én csekélységem, sem az a párt, a melyhez tartozom, a jelenleg tárgyalás alatt levő költségvetési javaslatot el nem fogadja. (Helyeslés a néppárton.) Indokaink erre a következők. (Halljuk!) A legaktuálisabb, de egyúttal a legvitálisabb kérdés ezen idő szerint: a mi Ausztriával való gazdasági kiegyezésünk kérdése, a mely nemcsak a két t. miniszterelnök urat, hanem a közvéleményt is nagyban és erősen foglalkoztatja. Nem akarok tüzetesebben hozzászólani ezen kérdéshez, (Felkiáltások a szäsöbaloldalon: De halljak! Halljuk! a néppárt álláspontját!) mert hiszen nem ismerjük még egészen a kérdés részleteit, csak annyit emlitek meg, hogy a mennyire látjuk, — pedig elég világosan látjuk — főleg az agrár és az ipari érdekeknek kölcsönös és méltányos kiegyenlítése teszi ezt a kérdést a legvitásabbá. Nekünk, mint nem kizárólagosan, de javarészt agrár állambelieknek, természetesen az ItÉl'VH. i-AI'LÜ. 11)01 — 1906. VII. KÖTET. az érdekünk, hogy a mi agrár dolgaink ne szenvedjenek károkat, inig az osztrákok leginkább az ipari érdekeket tolják előtérbe. A jiarlament, a társulatok, szövetkezetek és a sajtó, szóval mindazok, a kiknek csak szájuk és tollúk van odaát, zsarolási szándékkal vádolnak bennünket; huzavonát vetnek — és talán nem is egészen ok nélkül — a t. magyar miniszterelnök ur szemére . . . Pichler Győző: Ok nélkül! Széll Kálmán miniszterelnök: Mit? zsarolást vetnek a szememre?! (Felkiáltások balfelöl:Huzavonát!) Az más; azt hittem, hogy már zsarolással is vádolnak! (Derültség.) Molnár János: . . . külön vámterülettel is fenyegetőznek, mintha, mi attól megijednénk, sőt a Heródesek és Pilátusok, vagyis a csehek és a németek, a kik ezelőtt pedig majdnem szétszedték Köiber miniszterelnök urat, még meg is békülnek és szorosan köréje csoportosulnak, követelvén, hogy mi engedjünk. T. ház! Hogy a két miniszterelnök ur közül melyik fog letörni, avagy engedni, azt nem tudjuk. Széll Kálmán miniszterelnök: Melyiknek örülne jobban? (Elénk derültség.i Molnár János: De mi attól félünk, . . . (Zaj. Az elnök csenget.) Pichler Győző: Én azt hiszem, hogy holtverseny lesz ennek a vége; nem lehet tipelni. (Halljuk! Hulljuk!) Molnár János: ... mi attól tartunk, t. ház, hogy az, a melyik engedni fog, nem az osztrák miniszterelnök ur, sem az osztrák kormány leend. (Felkiáltások jobhfelöl: Hát kicsoda ?) Magától értetődik, hogy ha kettő között lehet csak választani, csak a magyar lehet az a kicsoda. Épen azért kijelentjük, t. képviselőház, hogy ott leszünk a küzdő porondon, — már t. i. mi néppártiak, — (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) és a legnagyobb erélylyel fogunk küzdeni minden olyan kisérlet ellen, a mely a mi meggyőződésünk szerint, az ország gazdasági vagy más egyéb érdekeit sértené. (Elénk helyeslés a néppárton.) Siralmas világot vet, t. ház, közgazdasági viszonyainkra, (Halljuk! Halljuk! a néppárton.) és egyúttal nagyban veszélyezteti azokat a kivándorlások roppant nagy száma, a mely Magyarországon évről-évre, sőt hónajiról-hónapra egyre fokozódik, (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) mert hiszen itt van a kezemben a legutóbbi, a márczius havi statisztika, a mely mutatja, hogy a magyar korona országaiból csak útlevéllel, egyetlenegy hónap alatt 22,900 ember távozott. Mennyi távozhatott még útlevél nélkül! (Ugy van! a néppárton.) T. ház! Hányszor jajdult már fel az ellenzék ezen siralmas népvándorlás láttára, s a t. kormány csaknem semmit sem tesz ennek meggátlására, de annál többet elő mozdítására. Buzáth Ferencz: Örül. ha az elégedetlen elem távozik! 3