Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-120

186 120. országos ülés 1902 június 11-én, szerdán. nyújtani a miniszterelnök urnak arra, hogy igazolja be azt, hogy hármas jelszava mellett helyt is tud állani, és hogy nem hajlandó tűrni azt, hogy mig itt a házban és az ő sajtójában csattognak ezen jelszavak: addig lent a vidéki közigazgati hatóságok területén egyre-másra csattognak azon arczulütések, a melyeket az ő alantas közegei & jog, törvény és igazság eszméjére mérnek. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsöbaloldalon.) Interpelláczióm a következő (olvassa): 1. »Van-e tudomása a t. kormányelnök mint belügyminiszter urnak arról, hogy Nyisztor Alajos margittai főszolgabíró Margittán, 1902. május 25-én, 2414. szám alatt hirdetményt tett közzé és pedig falragaszok kifüggesztése utján, melyben minden törvényes indok és alap nélkül az egyéni szabadságot s a magánlak szentségét lábbal tipró, s nyilvánvalólag az ujabb képviselőválasztás befolyásolására szánt, a választó közönség megfélemlítésére czélzó törvénytelen rendelkezések foglaltatnak ?« 2. » Van-e tudomása a t. kormány elnök, mint belügyminiszter urnak arról, hogy e törvénytelen rendelet visszavonása ugyanazon módon, a mint közhirré tétetett, t. i. falragaszok utján, még mind ez ideig meg nem történt ?« 3. »Miután a jelzett főszolgabírói hirdetmény — bár rövid ideig — de tényleg hatályban volt s ennek következtében a személyes szabadság megsértésével többrendbeli hivatalos hatalommal való visszaélés követtetett el; miután nyilvánvaló, hogy ez a rendelet a küszöbön álló ujabb képviselőválasztás illetéktelen és törvénytelen befolyásolását czélozta: kérdem a t. belügyminiszter urat, szándékozik-e ennek a törvénytelen hirdetménynek a közzététel módja szerint — vagyis szintén falragaszok utján — leendő visszavonása iránt sürgősen rendelkezni; valamint a törvénytipró rendeletet kibocsátó s hivatalos hatalmával ekképen visszaélt főszolgabíró ellen a fegyelmi vizsgálatot elrendelni?* 4. »Miután a nevezett főszolgabíró tanúsított magatartásával bebizonyította, hogy a képviselőválasztás tartama alatt a közigazgatás feladatainak pártatlan teljesítése tőle nem remélhető; sőt ily körülmények között ÍIZ egyéni szabadság s a személybiztonság, valamint a választók szabad elhatározásának tiszteletben tartása és megóvása a legnagyobb és legközvetlenebb veszedelemben forog: kérdem, szándékozik-e a t. kormányelnök, mint belügyminiszter ur a nevezett főszolgabírónak hivatala gyakorlatától való azonnali felfüggesztése iránt haladéktalanul intézkedni?* Végül nem mint interpellácziót intézem a miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez, hanem, mint kérést, hogy kegyeskedjék a saját hatáskörében intézkedni, hogy a kitűzött választási határnap az érmihályfalvi országos vásár napjától avagy megfordítva, más alkalomra halasztassék el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Felkiáltások jobbfelbí: Az nem lehet!) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Leszek szerencsés a kérdésre azonnal válaszolni, Gondolom, a t. képviselő ur által felvetett ügy érdekében is van, de meg a képviselő urnak is intenczíója, hogy ne a választás után válaszoljak, hanem most. Először is, a mi azt illeti, a mi igen nagy tapsokra ragadta t. képviselőtársaimat és nagy tetszést aratott, hogy ne csak a hírlapokban és a házban csattogjanak az én jelszavaim, hanem másutt is, nyugodt lehet. A t. képviselő urak jöjjenek fel hozzám a belügyminisztériumba, tartok én a képviselő urakkal, a kik meg akarnak győződni erről, olyan skontrót, hogy meglátják, hogy mennyire jogosulatlan az a panasz, hogy én nem alkalmazom azokat a jelszavakat, vagyis nem jelszavak azok, hanem czélok, nézetek, elvek, ineryek engem vezérelnek és a melyek alajyján a közigazgatást viszem. Hogy mint alkalmazom ez elveket, jöjjenek oda és nézzék meg. Már restellem majdnem magam előtt, hogy mennyi a száma a felfüggesztett és elitélt tisztviselőknek! Azért még sem olyan sok, mert még sem olyan szomorúak az állapotaink, mint sok,an mondják, de mégis több, mint szeretném. Ám nézzék meg, hogy részrehajlást gyakorlok-e? van-e eset, midőn engemet bármely tekintet, pártállás, ismeretség, barátság, tekintélyes képviselőnek vagy tekintélyes ottani birtokosoknak gusztusa attól visszatartott volna, hogy eljárjak. Egész vármegyék szimpátiáját tettem koczkára, nagy vármegyékét, a kik mind kormánypárti képviselőket küldtek ide és ellenzékit egyet sem, de megtettem, hogy a legdrasztikusabban és a legszigorúbban jártam el. Molnár Jenő: Kötelessége! Széi! Kálmán miniszterelnök: Igen, ugy van, de akkor ne tagadják az urak, hogy megteszem. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Hiszen nem tagadjuk!) Egyfelől azt hallani, hogy »ez kötelesség,« — különben nem tanulok a képviselő úrtól kötelességet, mert ismerem és tudom a magamét, másfelől meg azt mondani és azt hirdetni, hogy nem teszem meg kötelességemet: ez nem járja! Bakonyi Samu: Nem mondta senki! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem mondta most ön, hanem mondta Benedek képviselő ur; mert ha nem állította volna fel ezt az aposztrofát ugy, akkor nem szólnék; de ugy állította fel, és ez impliczite azt jelenti, hogy nem jártam el ugy, mint hirdetem. Mert ha valaki azt mondja: ne csak a lapokban irj róla, hanem tedd is: ez azt jelenti, hogy egyáltalában nem tesz ugy. Hát ha a t. képviselő urak igy beszélnek, ez nem járja, mert egyfelől azt mondani, hogy nem érdem, ha történt, másfelől azt mondani, hogy nem tesz semmit: ez nincs rendén. Én ugyan ettől nem hagyom megzavartatni ma-