Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-112

112. országos ülés 1902 május 12-én, hétfőn. 11 magyar állam a nemzetiségek jogainak, szabad kulturális és anyagi fejlődésének teljes respektálása mellett épült fel: ez az egységes magyar állam egyebekben a jövőre is csak a nemzetiségek törvényes jogainak, erkölcsi, kulturális és anyagi fejlődésük szabad érvényesülésének megengedése és biztosítása mellett tartható fenn. Mert, t. képviselőház, a mint a múlt nehéz küzdelmeiben erőinknek forrását az az egyetértés képezte, a melylyel ennek az országnak minden lakója a közös veszélylyel szembeszállni sietett, mert az ország fenmaradása az ország minden lakójának egyaránt érdekében feküdt: ép ugy a jövő küzdelmeiben, a melyre Európa nagy nemzetei itt a Duna völgyében készülnek, csak ugy állhatjuk meg helyünket, ha e nehéz napok az ország minden lakóját abban az egyetértésben, kölcsönös ragaszkodásban és érdekközösségben találják, a mely a múltban is fenmararlásunk egyik legerősebb biztositékául szolgált. A fejledező jövő e súlyos kilátásai érlelték meg bennem, t. ház, azt a meggyőződést, hogy a nemzetiségek kérdése nem egy vagy más külön nemzetiségnek, hanem az egész magyar nemzetnek közös ügye, a melyet épen ezért nem gyűlölséggel és haraggal, hanem inkább rokonszenvvel és hazafias belátással kell kezelnünk, és az egész kérdés és összes vonatkozásainalt megítélésénél az ország közös érdekeit kell szem előtt tartanunk. De ebben a közös érdekben olvad fel aztán az a másik, elutasithatatlan gondolat is, hogy mentől általánosabb a nemzetiségek lelkesedése, mentől elevenebb az érdeklődés, a melylyel az egyesek nemzetiségük fejlődése iránt viseltetnek: annál nagyobb szükség van aztán arra. hogy a kötelékek, a melyek a haza minden polgárát egy nagy egészszé fűzik össze, fel ne bontassanak, és az a meggyőződés ébren maradjon valamennyiben, hogy a nemzetiségének biztonsága is csak az egész ország, és az egységes és oszthatatlan politikai magyar nemzet fennállásától függ, s hogy a haza népeire, valamint a múltban, ugy a jövőben is csak egy sors vár, s hogy szabadságunk ép ugy, mint elnyomatásunk csak közös dicsőségünk, vagy közös veszedelmünk lehet. És mert a lefolyt költségvetési vitában a nemzetiségi felszólalók részéről egyetlen oly nyilatkozatot sem hallottam, mely az ezredéves államkötelékek felbontására következtetést vonni engedne, sőt ellenkezőleg, valamennyi felszólaló az egységes és oszthatatlan politikai magyar nemzet hivének vallotta magát: nézetem szerint ez a körülmény egymagában is elegendő arra, hogy a nemzetiségi képviselők részéről felvetett kérdések abban a komoly figyelemben és méltatásban részesüljenek, a melyet e kérdések egyrészt országos érdeküségüknél, másrészt az állampolgárokkal fennálló vonatkozásaiknál fogva tényleg megérdemelnek. És nekem. t. képviselőház, lelki gyönyörűségemre szolgál, hogy e nehéz és kényes kérdésben a diskusszió alapvető momen tumát és kiindulási pontját igaz államférfiúi belátással ismét csak a t. miniszterelnök ur jelölte meg, azon kijelentése által, melyet a nemzetiségiek se kifogásolhatnak és nem is kifogásoltak, hogy ő ebben az országban megoldandó nemzetiségi kérdést nem ismer, a mint hogy ez a kérdés az 1868 : XLIV. t.-cz. által tényleg meg is oldatott, és ma csak arról lehet szó, miként gondolkozik egyik-másik erről a törvényről, miként ment az át a gyakorlatba, az életbe, mik azok a bajok, panaszok és sérelmek, a melyek ezen törvény végrehajtása körül nem magyar ajkú polgártársaink részéről felmerültek. Nézetem szerint a, t. miniszterelnök ur ezen markáns megjelölése, továbbá az, hogy a nemzetiségi képviselők maguk sem beszéltek a nemzetiségi kérdés újból való megoldásáról, hanem nyíltan és határozottan elfogadták az 1868-as alapot, oly nagy mértékben járult az ellentétek kiegyenlítéséhez, oly világot árasztott a kérdés szövevényeibe, hogy e nyomon tovább haladva, nagyobb reménynyel kereshetjük azon utakat, a melyek a kölcsönös megértés és a hajdani együttérzés czéljához fognak vezetni, (Mozgás a széísöbaloldalon.) A dolog ezen megállapodott stádiumában azt gondolom, hogy a vita most már csakis azon hullámzások körül foroghat, melyek egyrészt a nemzetiségi törvény fentartása és végrehajtása, másrészt ezen törvény revideálása és eltörlése tekintetében felmerültek és a mely kérdéseket, haekképen szembeállítom, nyíltan és határozottan jelentem ki, hogy én ezen törvény őszinte fentartása és a magyar állam politikai méltóságával összeférő végrehajtása mellett foglalok állást, először azért, mert ez a felfogás felel meg a magyar állam ezredéves történelmi fejlődésének és politikájának, másodszor és főként azért, mert mentül többet gondolkozom nemzetem jövendő sorsa felett, annál inkább be kell látnom azt, hogy állami életünk maradandó biztosságát a haza összes népeinek egyetértésében és érdekközösségében kell keresnünk. Ezt a kívánatos egyetértést és érdekközösséget pedig csak ugy érhetjük el, ha meghagyjuk a nemzetiségeket a maguk erkölcseiben, szokásaiban, nyelvükben és kultúrájukban, továbbá törvényes jogaikban, melyekhez ők szívósan ragaszkodnak, de a melyek hazánk egységét eddig sem veszélyeztették, valamint nem fogja veszélyeztetni még az sem, ha művelődésük akadályait elháritani segítünk, mert hiszen a műveltség terjedése csak az általános jólétnek, s így az egész ^ország közérdekének is előmozdítására szolgál. Én nem tehetek róla, t. ház, de nem tudok szabadulni azon gondolattól, mely hazánk bölcsét is lekötötte, midőn e kérdést hosszú időre megoldották, nem tudok szabadulni . attól, hogy valamint 1868-ban a nemzetiségi kérdés megoldására a szabadság mm tatkozott a legalkalmasabb eszköznek, nézetem szerint épugy most is az egyedüli ut, mely a fenforgó súrlódások eloszlatásához vezet, 2*