Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-115

115. országos ülés 1902 május 15-én, csütörtökön. 99 tetszés és helyeslés jobbról és a középen.) A részletekben ma még fennálló egyes eltéréseket ugy egyeztetjük össze, hogy mindegyik fél álláspontját becsülettel érvényre emelhesse, mert itt nem legyó'zöttről és legyőzőről, nem vereségről, vagy diadalról, hanem arról van szó, hogy kölcsönös méltányossággal keressük a megoldás módját, a mely mindkét állam gazdasági érdekei egyetemének lehetőleg megfeleljen. (Tetszés jobbfelöl.) Már most csak azzal tartozom még, a mire provokált önkéntelenül is a ház mai ülésében az első szónok ur, (Halljuk! Halljuk!) Lindner t. képviselő ur, ugy látszik, (Halljuk ! Halljuk '.) azokat, a miket én az ő beszédére az általános költségvetési vita bezárása alkalmával mondott beszédemben neki megszivlelésül válaszoltam, a maga részéről figyelembe nem vette és abból a felfogásból, a melyet akkor itt a házban képviselt és a mely, a mint látta, ebben a házban eredménynyel nem képviselhető és a melyet abban az alakban, a ház összességének visszatetszésével, rajtam kezdve végig, lehet csak képviselni, a maga részéről nem tanult semmit, és nem illeszkedett bele abba a keretbe, a melyet a mi nagy alapvető törvényeink és a magyar állam egységének, a magyar állam eszméjének nagy czélja és motívumai, a melyektől el nem állunk és a melyektől a magyar törvényhozás elállni soha sem fog, követelnek; (Általános, élénk tetszés és helyeslés.) nem illeszkedett be a.bba a keretbe, a melyet a nemzetiségi kérdésben én körülirtául, én, a ki ezekhez a nagy exigencziákhoz tántoríthatatlanul, nagy és éber lelkiismeretességgel ragaszkodom. (Elénk helyeslés.) Mindig kijelentettem, hogy én azt akarom, hogy ennek az országnak minden fia, bármely

7 nyelvet beszéljen, csak a hazához és a magyar állameszméhez ragaszkodjék, aztán anyagilag is más szükségletei és más igényei szempontjából egyenlő, méltányos és igazságos elbánásban részesüljön. (Ugy van! jobbfeVíl.) A. t, képviselő ur azonban ezt a hangot, ugy látszik, nem szívlelte meg, mert most is azt mondja, mi mondjuk önöket telhetetleneknek — mondja ő — holott önök nem azok. de elfeledkezik arról, hogy mikor a képviselő ur sürgeti az 1868: XLIV. t.-czikknck nem mindig szelleme szerint, de talán betű szerint és egyoldalú végrehajtását, múltkor azzal állt elő, hogy a magyar nemzet csak a horvát nemzettel szemben váltotta be azokat az ígéreteket, a melyeket a 6l-es és 65-ös felirataiban tett, de más nemzetiségekkel szemben ezeket nem váltotta be. Hát ön még az 1868: XLIV. t.-czikkel sem éri be, t. képviselő ur, mert ezt teszi az, és ha ön még csak ezután akar ígéretek beváltására számítani, ez nem tesz egyebet, mint azt, hogy valóban nagyon messzemenő és — ha így jellemeztetett, helyesen jellemeztetett — telhetetlen kívánságokkal szaturált programra alapján áll. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. Zaj és mozgás a középen.) Azt mondja a képviselő ur, hogy ezután kell megoldani a nemzetiségi kérdést. (Halljuk! Halljuk!) Hát általában nem vagyok tisztában azzal az állásponttal, — s azt hiszem, senki e házban nem lehet vele tisztában — a melyet ön elfoglal, mert egyik szavával, sőt ugyanazon lélekzettel azt mondani, hogy az 1868 : XLIV. t.-czikket hajtsák végre, a másikban pedig azt állítani, hogy ezzel nem teljesült az, a mit ez az ország igért a nemzetiségeknek, a végén pedig azzal konkludálni, még pedig crescendo skálával, hogy a nemzetiségi kérdés megoldását még csak ezután várja: engedelmet kérek, ha nem is szándékos, de szándéktalan homályba burkolása az önök czéljainak és kívánságainak. (Ugy van! jobbfelöl.) Ezekkel tehát számolni, azokat számba venni és azokra tekintettel lenni lehetetlenség. (Igaz! Ugy van! a, jobboldalon. Zaj a középen.) Pichler Győző: Hol van Krístóffy? (Zaj.) Széll Kálmán miniszterelnök: A t. képviselő ur mindig számithat arra, hogy ez a törvényhozás és a magyar kormány első sorban, a mely az ország minden érdekét van hivatva gondozni, méltányos és előzékeny hangulatot és szellemet fog önökkel szemben tanúsítani. Én azt tanúsítom, a mióta csak itt vagyok és azt vitatom folyton, hogy a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban és minden egyéb, az ország anyagi, erkölcsi és szellemi jólétét előmozdító intézményeiben egyaránt akarjuk önöket részesíteni válogatás nélkül, minden megkülönböztetés nélkül a törvény előtt; hogy csatolni akarjuk önöket szeretettel ehhez a hazához; hogy azon az alapon tőlünk egy viszonzó és igen méltányos elbánást várhatnak. De ezzel a hanggal és ezzel a kívánsággal és ilyen tétova, ilyen homályba burkolt elasztikus követelésekkel, engedelmet kérek, szóba nem állhatunk. (Tetszés a jobboldalon. Zaj a középen.) A t. képviselő ur elfelejtette, hogy nem elég ám az a magyar állam egységének karaktere szempontjából, hogy egységes legyen a törvényhozás és egységes legyen a kormányzat a maga legfőbb kicsúcsosodásában, mert minden állami intézményének a magyar állam karakterét kell viselnie, (Ugy van! a jobboldalon.) attól azokat megfosztani nem lehet. Pedig az önök kívánságai nem egy irányban talán — már ezen kijelentésből is kell következtetnem — erre is törnek. (Ugy van! jobbfelöl.) Azzal pl., a mit a törvénykezés terén felhozott és a bíróságok kezelési nyelve szempontjából ideállított, a t. képviselő ur nem bizonyított a maga felfogásának jogosultsága mellett semmit. A t. képviselő ur hivatkozott az 1868 : XLIV. t.-cz. 7. és 13. §-aira és azt állítja, hogy ezen szakaszok értelmében nem helyes ugy, a mint ma van, mert a kir. bíróságoknak ügykezelési nyelve nem lehet a magyar. Lindner Gusztáv: Nem mondtam! Széll Kálmán miniszterelnök: Az 1868 : 13*