Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-100

100. országos ülés 1902 mert hiszen ugyanazon egyháznak minden tagja pártkülönbség nélkül részesül benne. Ezek törvény által nyitva hagyott kérdések, a melyekről majd — de lege ferenda — beszélünk. Én csak azt a kérést intézem az igen t. igazságügyminiszter úrhoz, hogy majd akkor, a midőn ezen első általános képviselőválasztási cziklus alkalmából beadott kérvények letárgyaltainak, tehát előttünk fekszik a Curiának körülbelül 70 esetből megállapítható judikaturája, méltóztassék ezek alapján a törvény hiányainak pótlása iránt a képviselőház elé jönni egy revizionális javaslattal. (Helyeslés a jobb- és a szélsobáloldalon.) Akkor, s nem előbb, de viszont — ismétlem — nem is később, mert a jelen állapotnak fennállása és perennális fentartása egyenesen jogi és politikai lehetetlenség. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) És most áttérek még egy kérdésre, a mely szintén túlnyomólag politikai természetű. És ez az, hogy a mi közvádlóink, a mi kir. ügyészsé- ; geink, tehát az államrendészet bírósági közegei, hogyan fogják fel azt a hivatásukat, hogy a nemzeti konszolidácziónak ők is szolgái és a nemzetiségi békének ezen országban őrei tartoznak lenni? (Halljuk! Halljuk!) Engedje meg a t. ház, hogy a délvidéki nemzetiségi sajtóból, különösen annak német termékeiből néhány szemelvényt mutathassak fel arra nézve, hogy ez a sajtó mennyi czinizmussal, mennyi frivolitással, a valóságnak tudatos sárba tiprásával üz folytonosan gúnyt a mi legszentebb hazai és nemzeti érzelmeinkkel és hogy ezt az ellenünk való működését folytatja a rendszeres szervezkedésig, sőt a hazaárulásig a nélkül, hogy a magyar államhatalom megtorló ereje egyetlenegy esetben is nyilvánulna vele szemben. Én megnéztem a statisztikát. Olykép van bevezetve ezen évi jelentésbe, hogy határozottan konstatálni nem tudom, hogy az állam ellen elkövetett ezen politikai büntettek kategóriáiban mennyi lett megtorlás tárgyává téve és mennyi nem. Hanem ezen esetek, a melyeket be fogok mutatni, állithatom, mind olyanok, a melyeknek egyike sem toroltatott meg. (Halljuk! Halljuk!) Itt van mindjárt az első czikk. Ez Baross Gábort slováknak nevezi azért, mert azt a bátorságot vette magának, hogy egy kiállítás alkalmával rendre utasította a rendezőségnek azt a tagját, a ki őt németül üdvözölte. Ugyanez megtörtént különben a mostani földmivelésügyi miniszter úrral is, a ki, természetesen, szintén azonnal érvényt tudott szerezni a magyar államot megillető követelményeknek. (Helyeslés.) Herczeg Ferenezről csak azért, mert az »Ocskai brigadéros «-át irta és ott ilyennek adott kifejezést: »Ne higyj bátyám a németnek, akármivel hitegetnek«, a következőleg irt (olvassa) : »Herczeg Ferencz ist nämlich ein gebürtiger Werschetzer und stammt, wie die meisten »geistigen Grössen« unseres geliebten Vaterlanáprilis 25-én, pénteken. 75 des, von deutschen Eltern ab.« Tehát Herczeg, mint a szerintük gúnyosan »szeretett hazá«nak nevezett ország legtöbb szellemi nagyságai, mind német földről származnak, és természetesen a legdurvább módon megtámadják őket, figyelmeztetik honfitársaikat, a mi németül beszélő polgártársainkat, hogy az ily cselekedetekkel, ha német szülők gyermekei a magyar litteratura szolgálatába állanak, azt követik el, a mit németül ugy mondanak, sich selbst Orfeigen gebén, hogy önmagát pofozza; ezek a német Volksthumra nézve elvesznek, és ez bizony nem egyéb, mint egy nagy patriotikus blamázs. Figyelmezteti a verseczieket: Wach' auf und gcdenke, dass du ein Deutscher bist. Ugyancsak megtámadja azt, hogy iskoláinkban, főként Budapesten, kötelezőleg behoztuk a magyar nyelvet. Ez neki fáj és azt mondja: »Auch die geistige Verkümmerung ist ein Opfer, das die líichtmagyaren »auf den Altar des wahren Patriotismus« darbringen sollen.« Azt mondja, mindenütt, a hol a magyarosítás tért foglalt, tudományban, művészetben, általában az életben, az visszaesést és hanyatlást von maga után a kultúrában és a szellemi fejlődés terén. Vájjon mikor fognak a munkálkodó és félrevezetett nép szemei kinyílni, hogy belássák, hogy a magyar sovinizmus izgatói és kiabálói mily veszedelmeket idéznek elő? Rákosi Viktor: Az ilyen embert a szegedi esküdtszék felmenti. Szivák Imre: Azt mondja, hogy Magyarországon csak az számithat elismerésre, a ki nemzetiségét megtagadja, és a magyar sovinizmusnak rabszolgái közé szegődik, és azt mondja, szégyen, gyalázat a német fajra, hogy ily egykedvűséggel nézi ezt a rablást, mert hisz a néplélek kirablása mit a magyar politika követ. Állíthatom általában, hogy nemzeti életünkben nincs egyetlen mozzanat, a melyet ezek az urak nem igyekeztek volna a legnagyobb gúnynyal, a legnagyobb megvetéssel honfitársaik előtt gyűlölet tárgyává tenni. Itt van pl. Budapest utczaneveinek megmagyarositása, a régi német elnevezéseknek mellőzése. Itt van egy eset, ha nem csalódom, a mellettem ülő képviselőtársam kerületéből, a mikor is a piszkei svábok templomában felváltva akarták behozni a magyar istentiszteletet. Ezt természetesen oly merényletnek tekintették, a mely ellen a délvidéki német sajtó rögtön állást foglalt és kifejtette, hogy igenis, tökéletesen érti, hogy az a nép, a mely ez ellen tüntet, nem akarja belátni, »dass sie auch magyarisch fühlen müssen, vrenn sie auf magyarischen Boden magyarisches Brot essen. Die kriegerischen alíen Schwaben und Schwäbinnen in der Kirche zischten alsó die magyarische Litanei nieder, fingén laut an zu murren und schrien endlich gegen das Chor«. Majd azt mondja: »Empörend an diesen Vorfall ist nicht das Verhalten der geduldigen Schwaben; empörend ist, dass die Magyarisirungswuth unserer 10*