Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-100

74 100. országos ülés 1902 Mindig egy olyan altruisztikus cselekedetről, egy olyan humánus kezdeményezésről van szó, a mely mellett az ügyvédi karnak többsége, erősebb része magát megadóztatja, tehát nagy áldozatoknak veti alá magát a gyengébb rész fenmaradása érdekében. (Helyeslés a jobb- és a szélsőbaloldalon.) Nem lehet tehát azt mondani, hogy ez az érdek kisebb annál az érdeknél, a mely a kamarákat tisztán fegyelmi szempontból, tisztán a fegyelmi jog gyakorlása szempontjából létrehozta. Hiszen arról lehet szó, hogy a kamarák mai szervezetükben meg birnak-e felelni magának annak a feladatnak, a mely talán a legelső, hogy magukat epurálhassák; az erkölcsileg selejtesebb elemektől megszabadíthassák. Többen utaltak már előttem szólottak közül arra, hogy ez a mai szervezet mellett lehetetlen. Én állítom azt, hogy a kamarák a fegyelmi jogot az első instancziában oly szigorúan gyakorolják, a melyet mintaszerűnek lehet nevezni, és a mi elhajlás e tekintetben történik, azt nem a kamarák rovására, hanem igenis a Curia rovására kell irni. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Már most, ha megfizetjük ezt a kamarai illetéket, csak azért, mert egyenértékül ezt a kamarai szervezetet kaptuk, mennyivel inkább szivesebben fizetjük meg azt a nyugdijilletményt, mely az ügyvédnek, ugy személyesen rokkantsága esetére, mint elhalálozása esetében családjának a megélhetés minimumát biztosítja. (Helyeslés.) Én felhozok egyetlenegy indokot. Az állam, közjogunk vagy országos érdekeink szempontjából elfogadható indokot nem találok arra, hogy ennek a szervezkedésnek, önmegadóztatásnak tiltólag, gátlólag álljon útjába a miniszter ur. Hiszen már más testületeknél úgyis alkalmaztuk az octroy elvét, hiszen kimondottuk, hogy joga van pl. az egyes munkáspénztáraknak tagjait megadóztatni, sőt az állam is járul ezeknek nyugdíjintézetéhez kisegitőképen. Mi ezt nem kívánjuk. Mi nem akarunk az államtól semmi egyebet, mint azon nagy motívumoknak szankczióját, a melyek bennünket az áldozatkészség és az altruizmus ilyen megnyilvánitására birtak, és mert ez az ügyünk aktuális és mert tervezetünk a miniszter ur előtt áll, én kérem a nemzet egyik legintelligensebb osztálya nevében, ne méltóztassék ebben oly kezdeményezést látni, a melynek tendencziája lenne — nem tudom, a központi hatalommal szemben való' szervezkedés, mert ilyesmi távol áll tőlünk. Semmi egyéb nincs itt, mint a legnemesebb értelemben vett önsegély, a mely tisztán az illető kar áldozatkészsége utján kívánja ez intézményt biztosítani, hogy tagjait oly megfelelő függetlenségi és erkölcsi színvonalra emelje, hogy azok a nemzeti érdekek tekintetében reájuk háruló kötelezettségeknek sokkal intenzivebben felelhessenek meg. (Elénk helyeslés.) Ennek kapcsán egyetlenegy szóval kívánok még reflektálni a polgári törvénykönyvre. Én magam is képviselvén az országnak oly kerüleáprilis 25-én, pénteken. tét, a hol nem a magyar államjog van érvényben, mélyen érzem azt, hogy a magyar államegység létrehozásának dokumentálása szempontjából semmire oly nagy szükség nincsen, mint az egységes polgári magánjogi törvénykönyv létrehozására. Ebből a szempontból én csupán egyetlenegy eszmét kívánok felvetni és ez az, hogy miután annak a polgári törvénykönyvnek jelentékeny része úgyis úgyszólván ma a művelt nemzetek elfogadott jogérzetéből fakad, egy bizonyos jus gentiumot képez: vájjon nem lehetne-e annak egyes részeit már most beterjeszteni a törvényhozás elé, hogy az mielőbb átadassák a törvényhozás előkészítő tanácskozásainak, hogy ezzel is gyorsittassék az a tempó, a mely közel hozza hozzánk a magyar állam egysége megvalósulási korszakát. És most néhány pillantást kívánok vetni arra, hogy a magyar igazságszolgáltatásnak magasabb orgánumai miként funkczionálnak. (Halljuk ! Halljuk!) Csak kettőt kívánok kiemelni. Az egyik a Curia. A képviselőválasztási ügyekben egészen röviden ma tartózkodó állást vagyok kénytelen elfoglalni. (Halljuk! Halljuk!) Az által, hogy két tanács alkottatott, útja lett nyitva annak, hogy a judikaturából a jogegység kiküszöböltessék. (Ugy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) De ebben én, megvallom, nagy bajt nem látok, mert egy olyan uj és nehéz törvénynél, mint a curiai bíráskodásról szóló törvény, talán szükség is van arra és talán a dolog szempontjából még jobb is az, hogyha a kérdés nem csupán egy és ugyanazon homogén gondolkozású tanács által világittatik meg a praxis fonalán, mint hogyha az két meglehetősen ellenkező elveket követő külön szenátus által magyaráztatik. Ebben zavart annyiban nem látok, hogy később a revízió eljön, mert tényleg, a mint én észleltem, ezek az ellentétes curiai döntvények oly kérdésekre vonatkoznak, a melyeket a törvény nem oldott meg, homályban hagyott, vagy egészen nyitott kérdéseknek tartott fenn. Pl. felvetem itt az egyiket, a hol nagy eltérés, teljes különbség van köztük, s ez az, hogy a visszavont kérvény helyett ha ujabb adatik be, abban nem lehet uj ténykörülményeket érvényesíteni. Ezt, mint tudjuk, az egyik tanács megengedőleg, a másik tanács pedig tiltólag határozza meg. És lehet végre mindakettő mellett érvelni tisztességesen; jogos álláspont mindakettő, ugy, hogy — de lege ferenda lévén szó — én nem tudom ma még, melyik mellé fogok állni. Ott van a másik kérdés: szabad-e a jelöltnek egyházi, vagy más jótékony alapítványokat tenni. Érre is azt mondja az egyik nézet, hogy nem szabad, mert hiszen azáltal azon egyházaknak tagjai egyénileg is bizonyos jótéteményekhez, anyagi előnyökhöz jutnak, tehát sajátképen csak formailag nem közvetlen a megvesztegetés, de lényegileg anyagi előnyök juttatnak személyenkint az illetőknek. A másik nézet azt mondja, hogy nem lehet ezt megsemmisítési oknak venni,