Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-100

62 100. országos ülés 1902 április 25-én, pénteken. teszem ezt a kérdést, csak azt lehet válaszolni, hogy nincs. Az a kérdés már most, hogy a mikor a jogbiztonság szempontjából egyáltalán a bíróságokat államivá tettük, hogy gondoskodtunk-e arról, hogy a jogszolgáltatás valóban kiszolgáltatható legyen? És erre megint csak azt kell mondani, hogy a vidéki népnél erről egyáltalán gondoskodva nincs. Azt hiszem, mindazok, a kiknek kerületeiben földmives nép választópolgár van, mindenkor hallottak oly eseteket, vagy talán személyes közbenjárásra is kérettek, — a mikor bejön az egyszerű földmives ember és elmondja az ő nagyságos képviselőjének azt, hogy őt megidézték valamely tárgyalásra, elment a bírósághoz és ott nem tudott semmiféle felvilágosítást kapni. A bírósági kezelő tisztviselők részint hivatalból nem adnak semmiféle felvilágosítást, az illető bíróságnak birói tagjai pedig tekintélyük szempontjából szóba sem állnak a paraszttal. Ez, t. képviselőház, nem mi általunk érzett hátránya a jogszolgáltatásnak, de tényleg oly hátránya, a melyet választóink éreznek, a kiknek érdekében vagyunk itt. És, t. ház, a jogszolgáltatás kiszolgálásának ezen nehézsége feltétlen kell, hogy megoldassák és minél előbb oldassák meg, mert a mai viszonyok közt a jogrendszernek nem lehet az a czélja, hogy a gazdasági megélhetést bármiféleképen nehezítse, hanem csak az, hogy megkönnyítse. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Mert a jog sohasem lehet önczél és sohasem olyan rendszer, a melyet kiópitenünk kell azért, hogy talán egy másik ezredévnek adjunk iskolai tananyagul egy másik jogrendszert, hanem a jogrendszereknek csak az lehet a czéljuk, hogy az élet követelményeihez alkalmazkodva, az emberek együttélését lehetővé és könnyűvé tegyék. (Igás! TJgy van! a szélsőhaloldalon.) Ez pedig a magyar jogrendben mint szempont egyáltalában keresztülvive nincs. Épen ezért nekem kívánnom kell azt, hogy a községi békebirák intézménye, mint ilyen létesíttessék oly formán, hogy azok a községben előforduló összes vitás jogeseteket tárgyalhassák és eldönthessék a felek beleegyezése, vagy esetleg bele nem egyezése esetén is a perköltségek valamelyes hárítása mellett. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Az az intelligenczia-túltengés, mely az ügyvédek közt mutatkozik, részben levezethető lenne ez által is, mert ha megbízhatunk ma egyáltalában a bíráskodás tekintetében a községi bíróban, és ha intézheti egy község majdnem összes viszonyait a községi jegyző, akkor a diplomás emberek mint békebirák utján azon község jogviszonyainak mondhatnám 95°/o-a elintézhető lesz a nélkül, hogy az illető felek a községből kimozdulni és maguknak felesleges időmulasztást, a hatóságoknak felesleges munkát okozni kénytelenek lennének. (Élénk helyeslés a szélső balolda Ion.) A nép összessége valóban nem törődik azzal. hogy az ügyvédek miként élnek meg és igazuk is van, mert sem felperesnek, sem az alperesnek nem ahhoz van köze, hogy az ő perbeli képviselője megéljen, hanem ahhoz van köze az egyiknek, hogy követelését behajthassa, a másiknak, hogy ez a rajta való behajtás minél könnyebben, gyorsabban és olcsóbban mehessen. Ezen érdekek szempontjából kívánni kell, hogy mindazon perköltségek, a melyekhez az ügyvédi működés nem elkerülhetetlenül szükséges, a peres felek dolgaiból kiküszöböltessenek. A bírónak feladata vitás jogesetek eldöntése; az ügyvéd feladata vitás jogesetek tárgyalása. Ha meghatároztuk ezeket a czélokat, akkor rögtön világossá válik, hogy az úgynevezett blanketta-költségek és az összes végrehajtási költségek fizetése nem tartozik a perre magára és az ügyvédnek ahhoz semmi jussa nincs, (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) mert itt vitás jogkérdés nincs, hol áz ő jogi tudását érvényesíteni kellene, hanem az ép olyan eset, mintha a méltóságos Curia, mikor meghozta az ő ítéletét, utána hozzáfogna, felállítaná az akasztófát és a Curia elnöke felhúzná rajta a delikvenst. (Derültség és helyeslés a szélsobaloldalon.) Abban a pillanatban, mihelyt egy perben Ítélet van, mig ujabb jogkérdés elő nem fordul, az ügyvédnek ott semmi szerepe tovább nincs. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Semmiféle ilyen költségekkel az ügyvéd javára a felek meg nem terhelhetők. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ezen szempontból a végrehajtási eljárásnak feltétlenül a felek közbenjárása nélkül való kötelezővé tételét kell kívánni, kötelezővé tételét annak, hogy minden Ítéletben a végrehajtási klauzula megfelelő módon meglegyen és hogy ezen ítélet, mihelyt meghozatott, az — mondjuk — államosított, de mindenesetre biztosítékkal rendelkező végrehajtóval hivatalból közöltessék. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ha tudják közölni a pénzügyigazgatósággal az Ítéleti illeték kirovása végett, akkor egy példánynyal többet is lehet másolni, és a végrehajtóval közölni. Ennek kötelessége lesz, a mennyiben letét nem érkezett, vagy a felek nem intézkedtek, a biztosítási végrehajtást foganatosítani, és midőn az ítélet jogerőre emelkedik, ez a végrehajtóval ismét közlendő, a ki a már foganatosított biztosítási végrehajtást ujabb kiküldetés és ujabb költség nélkül kielégítésinek tekintvén, az árverést egyszerűen kitűzi. Ha akarnak a felek máskép intézkedni, módjukban áll ezen határidő elérkezése után a végrehajtás menetére befolyni. Most azonban a nép gazdasága szempontjából a perköltség egészen máskép alakul. Ma azt látjuk, hogy egy nem védekező alperes, tehát olyan, a ki vitás jogesetet abszolúte nem akar előidézni, hanem a ki nem tud fizetni, mert teszem fel a fagy tönkretette az ő gazdaságát, elszenvedi először a perköltségeket, pedig per nem is volt, szenvedi a végrehajtáskérés költségeit, a mire ő okot nem szolgáltatott, mert magától