Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-100

100. országos ülés 1902 április 25-én, pénteken. ÖJ hogy a törvény nem tudása nem mentség, a mai jogélet viszonyai mellett túlhaladott álláspont. Mikor az egész római jog a tizenkét táblában volt megtestesítve, vagy megkövesitve, akkor meg lehetett kívánni a római jog uralma alatt álló néptől, illetve annak a városnak polgáraitól, hogy a törvényt mindannyian ismerjék. De ma, a mikor törvényünk gyűjteménye 12, a fórumon álló táblára fel nem irható, hanem 24 kilogrammnyi könyvekbe van lefektetve, akkor a joggal űzött visszaéléseknek egyik legnagyobb foka az, midőn ezt az ősrégi tételt érintetlenül óhajtjuk a néppel szemben fentartani. Ha itt azok, a kik az országgyűlésen jelen vannak, nem tudják mindazokat a törvényeket, a melyek hozattak, s a melyeknek uralnia alatt élnünk kell, nem lehet joggal kívánni és joggal elvárni a nép egyéb rétegeitől, hogy ezen törvényeket tudják, és hogy ezen törvényekhez minden nehézség nélkül alkalmazkodjanak. Az a kérdés már most, hogy ezen a valóban meglévő bajon segíteni mikép lehet? A jogalkotás a fikcziókhoz mindig ragaszkodott és ragaszkodik, mert hiszen a jog az emberek egymásközti életének szabályozója lévén, kénytelen általánosítani, mihelyt pedig általánosít, akkor már az egyes esetekre nem illik rá. Ha tehát meg is maradnánk jobb hiányában a mellett a fikczió mellett, hogy a törvény nem tudása nem mentség, akkor nekünk itt a nép érdekében követelnünk kell, hogy a törvényt tegyék közismertté. Ne elégedjék meg a kormány azzal, hogy az igen kevesek által, azok által is drága pénzen olvasott hivatalos közzétételi eszközökben hirdesse ki a törvényeket; hanem minden egyes szakmából kodifikáltasson gyakorlati czélokra készült vagy kivonatokat, vagy pedig teljes, de népszerű gyűjteményeket, a melyeket minden egyes alkalommal államköltségen a lehető legszélesebb rétegekben terjeszteni kell. Teszem, a ki iparengedélyért folyamodik, ezen engedély mellett adják ki neki az ipar gyakorlására vonatkozó akkor érvényes összes törvényeket és szabályokat. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Ez, t. ház, sokkal kevesebb költségbe kerül, mint a mi költségtől megijedni lehetne; ellenben az állampolgárok jogi viszonyaira nézve óriási befolyása lesz. (Ugy van! Ügy' van ! a szélsobalóldalon.) Miért tudták a cselédkönyvekbe belenyomatni a cselédtörvényt? Azért, és az volt ennek a czélja, hogy minden egyes, még oly kevéssé intelligens cseléd is, lehetőleg maga előtt lássa a törvény szövegét. Hogyha ezt' meg tudták csinálni azért, hogy a jogélet biztosságát növeljék a cselédek tekintetében, akkor nem látom be, miért ne lehetne ezt megcsinálni a gyakorlati jogélet minden terén. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert, t. ház, a költségvetési törvények kinyomatására és sokszorositására nincs szükség. A magyar nép valóban nem törődik azzal, hogy az évi állami kiadások összege ezer millió korona-e vagy csak 900 millió, avagy ezer száz millió, de azzal, hogy hozunk olyan törvényeket, a melyek az ő mindennapi életébe vágnak, vízjogi törvényt, erdőtörvényt, a kihágásoknak egy egész csapatát, azzal igenis törődik. Csak a reá kirótt birságok kapcsán, és az ezután megindított különféle vexatórius eljárások kapcsán értesül a földmíves nép arról, hogy ma a jogélet más, ós a törvények mások. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ez, t. ház, a kormány köteles előrelátásának teljes hiánya, mely csak épen a hatóságok munkájának szaporítására vezet. Én tehát felveendőnek vélem a költségvetésbe ilyen népies szak-kodekszek kodifikálását, azzal kapcsolatban, hogy minden egyes ügyben, kihágási ügyben vagy bármiféle hatóságnál előforduló ügyben, ezen ügyre vonatkozó népszerű szak-kodex a minden egyes ügyben szereplő öszszes feleknek hivatalból kiadassák. Mert mint a túloldalnak egyik igen t. szónoka felhozta, hogy miért kívánjuk attól a nyomorult vádlottól, hogy megnevezze a semmiségi paragrafusnak a), b) vagy c) pontját, a melynek alapján felebbezni akar, és ha nem tudja vagy nem teszi, akkor semmiségi panaszát elutasítják: ez, t. ház, nem az a jogrend, a melyet, én legalább, Magyarországon megalkotandónak vélek; mert a népesség tudatlanságával annak kárára visszaélni, nem hiszem, hogy az igen t. igazságügyminiszter urnak is óhajtásai közé tartoznék. Már pedig akár meg van hozva, szentesítve és kihirdetve az a törvény, akár nincs, a mai állapot lényegében nem egyéb, mint a törvény alá tartozók tudatlanságával való előrelátható visszaélés, (Helyeslés. Ugy van ! Ugy van! a szélsobalóldalon.) T. ház! Egyáltalában a jogszolgáltatást ne itt nézzük mi egymás között, avagy azon kicsiny körben, a mely a városi élet uralma alá tartozik, hanem nézzük a vidéken, az ország népessége legnagyobb részének tartózkodási helyén. És mit látunk ott ? Ugyanazokat a tikeziókat más alakban, a melyek egyikéről előbb beszéltem. Például : Magyarország területén működik 385 járásbíróság, hatvan egynehány törvényszék, és mi azt mondjuk, hogy az állampolgároknak a jogszolgáltatást gyorssá, olcsóvá és könnyen hozzáférhetővé kell tenni. Kérdem én, hogy Magyarország tízezerén felül levő községe hogyan juthat gyorsan és olcsón az ő elsőfokú birói hatóságához, és kérdem, hogy a magyar nép gazdasági érdeke védve van-e akkor, a mikor egy közönséges tárgyalásra 50—60—80—120 kilométer messzeségről kell a perbeli feleknek a járásbíróság székhelyére bevonulniuk ? (Igaz! Ügy van! a szélsobalóldalon.) Nagy terhet ró ez mindazokra, a kik a ^perben valamiféle minőségben érdekelve vannak. És kérdem, hogy az elmulasztott munkaidő, a melynek kárát a perbeli felek e miatt szenvedik, egyáltalán pótolva van-e az igazságszolgáltatás menetének máskülönbeni gyorsaságával? És ha fel-