Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-99
54 99. országos ülés 1902 április 24-én, csütörtökön. déki nép segélyezése kapcsán a miniszteri biztos, Egan Ede előterjesztésére a közigazgatási bizottság kérte az uzsorának hivatalból való üldözését, engedélyezte a t, miniszter ur. Az eredménye volt, hogy az 1898-ik év utolsó negyedében, 3 hónap alatt, a csendőrség 742 uzsora-esetet jelentett be. Az ügyészség vádat emelt 119 esetben és ennek a rengeteg uzsora-bejelentésnek az lett a vége, hogy csak két-három esetben lehetett az uzsora vétségét megállapítani, mert az uzsorások oly terrorizmussal léptek fel a néppel szemben, hogy az tanúvallomásokat tenni egyáltalában vonakodott, sőt még az intelligensebb embereket is, a kik az uzsorát bejelentették, terrorizálták, házuknak felgyujtásával, sőt megöléssel is fenyegettek, ha ellenük tanúbizonyságot tesznek. Maga a földmivelésügyi miniszter ur a felvidéki ruthén akczióról szóló jelentésében azt mondja, hogy ezen akcziónak eredménye abban is nyilvánul, hogy sikerült igen sokat az uzsorások körmei közül kiszabadítani, tehát a földmivelésügyi miniszter ur az uzsorát már mintegy elfogadott intézménynek nyilvánítja, olyannak, a melylyel számolni kell, és az ő törekvése mindössze abban áll, hogy ezeket a szegény embereket az uzsorások karmai közül kiszabadítsa. Itt van továbbá ugyancsak az uzsoráról szóló törvénynek 11. §-a, a mely szerint »a büntetőbíróság által hozott vád alá helyezési határozat jogerőre emelkedése előtt a polgári bíróságoknál folyamatban levő perbeli és végrehajtási eljárás felfüggesztésének helye nincs«. Tehát a j)olgári bíróságnál az uzsorapert csak akkor függeszthetik fel, ha a büntetőbíróságnál a vád alá helyezés már jogerőre emelkedett. Csakhogy ott rendesen olyan időben emelkedik az jogerőre, mikor az illetőn a polgári bíróságnál már régen elverték a port, mikor már mindenét elárverezték, mikor azon azután segíteni többé egyáltalában nem lehet. Mindezekből kétségtelen, hogy a törvényhozás nem várhat többé az uzsoratörvény szigorításáról szóló törvény megalkotásával, és nagyon csodálkozom, hogy a t. igazságügyminiszter ur, a kinek vannak hivatott közegei, a kik a vidéken történt dolgokat mindenesetre tudomására hozzák, még nem érezte magát arra indíttatva, hogy ezt a törvényjavaslatot már rég a ház asztalára letette volna. Itt a képviselőház előtt, erről az oldalról interpelláczió tárgyává tétetett az u. n. gabonauzsora is, a mely különösen a déli vidéken oly óriási mértékben idézte elő a földművelő nép elszegényedését, és azoknak a szegény embereknek romlását, és természetesen nagy mértékben hozzájárult a kivándorláshoz is. A t. igazságügyminiszter ur akkor válaszában azt mondotta, hogy ez az ügy a biróság előtt van, és nem akar nyilatkozatával annak ítélete elé vágni. A Curia ebben az ügyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezeket az u. n. gabonaelővételeket nem minősítette büntetendő cselekménynek, mert azt mondja, a saját tulajdonával mindenki szabadon rendelkezik, és körülbelül abból a szempontból bírálta el az ügyet, hogy megy a vásárra okos is, bolond is. így azután ezeken a szegény embereken segíteni egyáltalában nem lehetett. Én nem mondom, hogy a Curia helytelenül járt el, de ha a Curiát törvény kötötte a tekintetben, hogy más ítéletet nem hozhatott, a törvényhozásnak mégis kötelessége megakadályozni ezeket az uzsorákat és igy a gabonaelővételi uzsorát is, a melylyel, a mint mondtam, egész vidékeket tönkretettek, és oly intézkedéseket tenni, hogy a jövőben hasonló esetek ne merülhessenek fel. De, t. képviselőház, szóvá akarom még tenni különösen a Felvidéken divatban levő esküt, a mely a bíróságoknál alkalmaztatik. Igen jól tudjuk, hogy igazságszolgáltatásunk egyik legfőbb bizonyítékát az eskü képezi, mert hiszen minden tanú, a kit a biróság kihallgat, egyúttal az esküt leteszi arra, hogy a mit mondott, az teljesen megfelel lelkiismereti vallomásának. T. képviselőház ! A Felvidéken, különösen a zsidóság körében az eskünek ára van. 5 —10 frt, sőt több is, a szerint emelkedik az ár, hogy milyen ügyben kell neki vallomást tenni. Valami fontosabb, nagyobb, értékesebb ügyben tesz esküt, akkor az drágább, ha pedig kisebb fontosságú ügyekben hallgatják ki, akkor az esküt olcsóbban adja. Én ezt korántsem felekezeti gyűlölségből hozom fel, a t. igazságügyminiszter ur ezeket a dolgokat sokkal jobban ismeri, mint én. Neki vannak a Felvidéken közegei, ott van a királyi ügyész, biztos tudomásom van arról, hogy a kir. ügyész tett a főügyészséghez ezekben a dolgokban jelentéseket, kiemelvén, hogy a felvidéki zsidóság mennyire megbízhatatlan az eskü tekintetében, de mikor a rutén akczió megindult, akkor volt itt egy előértekezlet, a mely Firczák püspök elnöklete alatt tartatott, akkor Lónyai Sándor, ki mint főispán lett megválasztva képviselőnek, maga mondta el, hogy Bereg megyében a zsidók pénzért tesznek vallomásokat. így tehát igen fontos ügyekben hoz a biróság ítéleteket és a megfizetett vallomások alapján a szegény népeket anyagilag teljesen tönkre teszik. De tovább megyek, t. ház, nehogy azt mondják, hogy talán, mint a néppártnak tagja, óhajtanám, hogy a bíróságnál hozassék be a vallásos eskü alkalmazása, felemlítem, hogy most két évvel ezelőtt a függetlenségi párt részéről Barabás Béla t. képviselőtársam, a ki jelen van, tanúságot tehet mellettem, maga ajánlotta a t. igazságügyminiszter urnak a figyelmébe azt, hogy igazságszolgáltatásunk, a melynek legfőbb bizonyítékát az eskü képezi, a mai viszonyok között igen ingatag alapra van helyezve. A tanúvallomásoknál, úgymond, az eskünek sokkal nagyobb értéke volna, hogy ha az vallásos formákhoz volna kötve. A Felvidéken, különösen az orthodox
