Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-99

52 99. országos ülés 1902 április 24-én, csütörtökön. viteli kijelentés vádlott összes sérelmeit magában foglalja. Ez nézetem szerint helyes is, mert a vádlottól, attól az egyéntől, a ki életét, becsületét és vagyonát védi, a végtárgyalás izgalmai közben helyes jogi distinkcziókat kivánni nem lehet. Azért kegyetlennek nyilvánult az a rendszabály, hogy a végtárgyalás izgalmaiban az ilyen vádlottnak öntudatlan állapotban tett belenyugvási kijelentése visszavonhatlan. Jogorvoslat van a büntető perrendtartásban nagyon sok, felebbezés, felfolyamodás, semmiségi panasz, kifogás, kijavítás, egy valóságos özöne a theoretikusan összeállított jogorvoslatoknak, de azok alkalmazása oly komplikált feltételekhez van kötve, hogy a védőnélküli vádlottra nézve majdnem lehetetlen. (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) A leglényegesebb, a legfontosabb e felebbviteli nemek közt a semmiségi panasz, és pedig nemcsak azért, mert az összes alaki sérelmeket magában foglalja, hanem különösen azért is, mert az egyedüli jogorvoslat, a melylyel egy ügyet a Curia Ítélkezése alá lehet hozni, nemcsak alaki sérelem tekintetében, de bizonyos korlátok közt a büntethetőség, beszámítás és a büntetés mértéke tekintetében is. Ez a jogorvoslat ahhoz a feltételhez van kötve, hogy az azt használó fél nemcsak a bírósági intézkedéseket tartozik pontosan megjelölni, de a paragrafusra, sőt a paragrafus pontjára is tartozik hivatkozni, a melynek alapján a jogorvoslattal él, és nemcsak ez szükséges, de, a mennyiben a tárgyalás közben használja a jogorvoslatot, az Ítélet meghozatala után kénytelen azt fentartani, különben attól elállottnak tekintetik, Ennek a bonyolult rendelkezésnek természetes következménye, hogy nyolez tizedrésze a jogorvoslatoknak helytelenül beadottakként visszautasittatik, és kétségtelenül tudomása van arról a t. miniszter urnak, hogy a Curiánál egypár biró nem is foglalkozik mással, mint folytonosan ezeknek a helytelenül beadott semmiségi panaszoknak visszautasításával. Nem akarok több példát felhozni, t. ház, de állithatom, a nélkül, hogy félnék, hogy bármely gyakorlati jogász meg fog czáfolni, hogy eljárásaink tekintetében a legsürgősebb volna egy büntető perrendtartásunk némi rendelkezéseit egyszerűsítő törvény. (Igaz! TJgy van! a jobb- és a baloldalon.) Fejtegetésem konklúziója tehát az, hogy arra kérjem az igazságügyi kormányzatot, hogy eljárásunk tekintetében az egyszerűségre, a nép felfoghatási képességére, a jogérzületre, a felek ténykedéseire, hogy ugy fejezzem ki magam, a magától érthetőségre, nagyobb súlyt helyezni kegyeskedjék, mert ha nekünk jogunk volt kimondani, hogy minden polgár köteles ismerni a törvényeket, a melyeket hozunk, viszont kötelességünk oly törvényeket hozni, a melyek a nép értelmisége általános fokának megfelelnek. (Igás! TJgy van! a jobboldalon.) A második körülmény, a melyre igazságügyi kormányzatunkat felhívni • bátor vagyok, a Horvátországban fennálló jogsegély kérdése. (Ralljulc! Halljuk !) Horvátország igazságügye autonóm, tőlünk eltérő polgári törvénykönyve, fenyítő törvénykönyve, polgári, fenyítő eljárása van, a miénktől eltérő vadászati törvénye, erdőtörvénye; a miénktől eltérő a bányatörvény, daczára annak, hogy az 1868 : XXX. t.-cz. kimondja, hogy a bányatörvény közös. (Igaz! TJgy van!) Eltérő a miénktől a halászati törvénye, daczára annak, hogy ebből az a nevetséges helyzet áll elő, hogy közös folyókon, mint pl. a Duna, a Dráva torkolatától a Száváig az egyik oldalon a halak és rákok más kiméleti időben részesülnek, mint a másikon, és mások az intézkedések ezekre nézve. Plósz Sándor igazságügyminiszter: Ez nem az én dolgom. Radovanovics György: De ezeket nem akarom sérelmekként felállítani, mert nagyrészt mi sem vagyunk teljesen unifikálva Magyarországon törvényileg. De tartozom ezt idehozni a t. képviselőház elé. Ezek, a mennyiben akadályai a közforgalomnak, mégis csak természetes folyományai a fennálló közjogi viszonynak. De vannak ezen törvényi eltéréseknek kinövései is, és én, a ki ismerem a horvát . viszonyokat, állithatom, hogy véletlenül keletkeztek ezen kinövések, de oly természetűek, hogy nemcsak forgalom, de már az állami együvétartozás szempontjából is okvetlenül eliminálandók. Értem ezek alatt az oly horvát törvényeket,, melyek a miénktől nemcsak eltérnek, hanem azokkal homlokegyenest ellenkeznek, ugy, hogy a törvények pontos betartása esetén voltakép a két állam közt a kölcsönös jogsegély ki volna zárva. Legyen szabad ez esetre nézve is egypár példát felhozni. A mi törvényeink szerint ingatlanokra vezetett végrehajtásnál a per bírósága, a járásbíróság, kereskedelmi vagy váltóbiróság elrendeli a végrehajtást, megkeresi az ingatlannak illetétékes telekkönyvi hatóságát és az összes további végrehajtási lépéseket, árverést, az ingatlannak telekkönyvi hatósága rendeli el és foganatosítja. Horvátországban épen az ellenkező szabály áll; ott t. i. a per bírósága elrendeli a végrehajtást, foganatosíttatja a bekebelezést a telekkönyvi hatósággal, de a további lépéseket és az árverést ismét csak a per bíróságánál kell kérni. A per bírósága elrendeli az árverést és foganatosítás végett megkeresi az ingatlan telekkönyvi hatóságát. Mi következik ebből a gyakorlatból? Az, hogy ha ma a magyar bíróság horvát ingatlanra elrendeli az árverést, akkor ez további következményeiben foganatosithatlan, mert a horvát telekkönyvi hatóság nem rendeli el az árverést, e szerint tehát, hogy legyen foganatja, eredménye, kénytelen a magyar bíróság horvát árverési kérvényre horvát árverési feltételek mellett árverést elrendelni horvát ingatlanra, csak azért, hogy az ő megkeresvénye in ultima analisi teljesíthető legyen. Ha a horvát bíróság elren-