Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-99

46 99. országos ülés 1902 április 2í-én, csütörtökön. a helyesbítésekről készülnek, hogy a létező eltérések a létező és a telekkönyvi állapot között nem orvosoltattak újra. Nem kell bővebben indokolnom és magyaráznom abbeli kívánságom jogosságát, hogy alkottassák törvény a telekkönyvi rendtartásról, a telekkönyvek egyszerűsítéséről, a telekkönyveknek a tényleges állapottal való összhangzatba hozataláról. Tétessenek meg a szükséges intézkedések, állíttassanak fel a szükséges garancziák arra nézve, hogy ez az összhang maradandó lesz, alkottassák törvény a betétszerkesztések ujabb szabályozásáról, mert, a mint volt szerencsém kimutatni, a mostani betétszerkesztés és helyesbítési eljárás a kellő eredménynyel nem járt. Minthogy a telekkönyvi rendtartás megalkotásával kell, hogy szervi kapcsolatban álljon sok magánjogi elvnek bevonása, kérdés tárgyát fogja képezni mindenesetre, hogy ezek a magánjogi elvek honnan és miként fognak vétetni, vájjon azokat a polgári jog tervezetéből kölcsönözzük-e ki, vagy már most előlegezzük egy megalkotandó polgári törvénykönyv számára. Itt volna második törvényünk, a melyre rámutatni óhajtok és a melynek hiányait elpalástolni immár tovább nem lehet: a végrehajtási törvény. Hogy a végrehajtási törvény hiányai kell, hogy immár kiküszöböltessenek, ezt maga a t. miniszter ur is elismeri akkor, midőn egyrészt már novelláris utón intézkedik, — a mint tudomásom van róla, a munkálatok e részben a minisztériumban serényen folynak — másrészt pedig a miniszter urnak igéretét birjuk arra nézve, hogy legkésőbb a polgári törvénykönyv megalkotásával egyidejűleg a végrehajtási törvény egészen újból át fog dolgoztatni. Daczára ennek az illetékes helyről jövő elismerésnek, engedje meg a t. képviselőház, hogy a végrehajtási törvényből csak egy-két esetet emlitsek fel, a melyekből ki fog tűnni, hogy ezen törvénynek intézkedései a jogbiztonság, a forgalom és a vagyoni hitel megóvására immár nem alkalmasak. Az ingatlanokra vonatkozó intézkedésekből fogok egy esetet említeni, továbbá az ingókra vonatkozó részből és a végrehajtási törvény keretébe tartozónak vélem még a birósági végrehajtókra vonatkozólag egypár szót felhozni. Az ingatlanokra vonatkozólag vagyok bátor a törvénynek 185. §-ából az első bekezdést felolvasni, mely ekként szól (olvassa): »Ha a vevő az árverési feltételeknek a kitűzött időben eleget nem tett, a bánatpénz elvesztésén felül, mely az ujabb árverés során befolyandó vételárhoz csatoltatik és azzal együtt osztatik fel, az érdekelt felek bármelyikének kérelmére a telekkönyvi hatóság ujabb árverést rendel el.« Már most fogok esettel szolgálni, hogy ezen szakaszszal mennyi visszaélést lehet elkövetni. Az árverési vevő megveszi az ingatlant tartozékaival együtt 10.000 korona vételárért. Megveszi a vevő azért, — előre bocsátom — mert nem fog az árverési feltételeknek eleget tenni tudni. A törvény nem provideál arra, hogy miként fogják ettől az árverési vevőtől azt a vételárt behajtani. Eötvös Bálint: Árverés utján. Kiss Emil: A törvény megadja a jogot — a mint volt szerencsém felolvasni, hogy ujabb árverést kérjenek ellene, vagy a mint köznyelven hívják: visszárverést. A visszárverés eredménye az lesz, hogy oda áll egy második vevő, az előbbi vevő állítja őt oda, egy teljesen vagyontalan, szegény vevőt, a ki, mondjuk, neki kocsisa, szolgája, vagy bérese, ezzel megvéteti az ingatlant újból, ez megint nem fog fizetni, az árverési feltételeknek újból nem tesz eleget, a vevő ezt az ingatlant áveken át fogja használni, annak jövedelmét húzni, mert nyolcz nap alatt előterjesztés nem adatván be, a telekkönyvi hatóságtól kieszközölt vételi bizonyítvány alapján az ingatlant birtokba veszi, esetleg hatósági segédlettel, igy a vevő hozzájut a birtokhoz, annak hasznaihoz, tartozékaihoz, jövedelméhez, a mely birtok vételárát ő soha megfizetni nem képes. Ez ellen jogorvoslat nincs, ez ellen jogsegélyt nem találunk a törvényben. Ezen a viszásságon épül fel azután a többi, igy a törvénynek 172. §-a, a mely viszont megengedi, hogy a végrehajtást szenvedett, tehát az adós, több ingatlana közül kijelölhesse azt az ingatlant, a melyet először kíván árverés alá bocsáttatni. Most az adós, hogy értékesebb ingatlanainak birtokában és használatában maradhasson, a végrehajtás megkezdésekor a kiküldött végrehajtónak azt a kívánságát terjeszti elő, hogy bocsáttassák, teszem, ez az egy holdnyi rét árverés alá. A kiküldött végrehajtó köteles azt megtenni, öt-hat árvereltető van, hasonlókép horribilis magasságra verik fel ezen — mondjuk 300 korona értékű ingatlannak az árát, oly magasságra, hogy a telekkönyvileg biztosított összes követelések járulékaikkal együtt ezen látszólagos vételárból kikerülnek. Midőn azután, mondjuk, 30.000 koronára felhajtották a vételárat, akkor az adós előveszi a hiteles telekkönyvi kivonatot, bemutatja a birósági végrehajtónak és ezzel igazolja, hogy az ő adóssága nem tesz többet, mondjuk, 20,000 koronánál, s követeli a birósági végrehajtótól az árverés beszüntetését. A birósági végrehajtó, nehogy az ő eljárása ellen viszont ennek alapján előterjesztést adjanak be, kénytelen az árverést felfüggeszteni. A tulajdonos, jobban mondva a végrehajtást szenvedő a legtöbbet jövedelmező ingatlannak birtokában marad, a vevő pedig, a ki nem rendelkezik a vételár kifizetésére szükséges pénzzel, a megvett ingatlan árát nem fizeti ki. Ott vagyunk tehát ennél az esetnél ismét, a mit az előbb voltam bátor felvetni. Ez volna a végrehajtási törvénynek egyikmásik hiánya; tudnék még többet is felhozni, de az idő rövidségénél fogva nem akarom ezz;el a t. ház türelmét igénybe venni.