Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-99

99. országos ülés 1902 április 2k-én, csütörtökön. 45 merem, elmondhatom, hogy az ki fogja állni a jogászközönség legszélesebb rétegeiben áradatként meginduló bírálatot, eltekintve egyes kiküszöbölendő hibáitól és korrigálandó fogyatékosságaitól, a kíméletlenül pártatlan, de igazságos bírálat tisztító tüzétől megedzve, meg fogja állni helyét az idők vihara és a megpróbáltatások közepette. Hirdetni fogja ezen mű a magyar törvényhozás igazságosságát, bölcseségét, a magyar nemzetnek előkelő és fejlett jogérzékét, jogi alkotásainknak, jogi felfogásunknak magyar nemzeti jellegét. Egy másik hasonló nagy munkánk, mely elé szintén bizalommal tekintek, a polgári törvénykezési rendtartásról szóló javaslat. A szóbeliség, közvetlenség és a nyilvánosság hármas jelszava alatt már évtizedek óta folyik az áldásos, üdvös harcz, a serény munka, hogy megalkottassék a polgári törvénykezés egész vonalán a perrendtartás, tehát ne csak a sommás, hanem a rendes eljárásban is. Találkozunk ezzel a törekvéssel már első igazságügyminiszterünk idejében, a honnét az eszme megtevő hódi tó körútját az évek különböző és változó felfogásain, s a jogászság különböző véleményein keresztül, ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy előttünk fekszik a t. igazságügyminiszter ur egyik legsajátosabb müve, tudományos meggyőződésének leszűrt eredménye, a polgári törvénykezési rendtartásról szóló javaslat teljes indokolásával együtt és hiszem, hogy igen rövid idő alatt mint igazságügyi intézményünk egyik ékessége a törvénytárban helyet foglal. A jogászközönség itt nem áll uj dologgal szemben, az eljárás a sommás ügyekben már be van hozva. A mű eredetére nézve csak igen röviden bátor vagyok azt megjegyezni, hogy tudtommal a szóbeliség és nyilvánosság elveinek behozatala egyszerre szándékoltatott ugy a sommás, mint a rendes eljárásban, tehát az egész vonalon. Azonban a reakezió és a reform egymással szemben álltak és merem állítani, hogy a reformra való hajlamnak és a reakcziótól való félelemnek kompromisszumaképen jött létre az 1893: XVIII. t.-cz. A perjognak ez a parcziális átalakulása az uj jogintézménynek jjróbája volt. Most, midőn a sommás eljárásban elég tapasztalatot gyűjtöttünk, került ez a javaslat a törvényhozás elé. Mindazon előnyöket, irány eszméket, melyek a sommás eljárásban szerepelnek, feltaláljuk a javaslatban is, feltaláljuk azt a szilárd alapot, a melyen kell, hogy egy megbízható, megnyugvást keltő igazságszolgáltatás pillérei nyugodjanak. Örömmel kell konstatálni azt, hogy a sommás eljárásban inaugurált perjogi elvek, eljárási szabályok szerencsés kézzel lettek beillesztve a teljes perrend rendszerébe; a szóbeliség és közvetlenség legtisztább, legintenzívebb fejlesztésére irányuló törekvésnek minden attribútumával találkozunk az uj javaslatban. Nem mondom, hogy ez a javaslat nem fogja kihívni a jogászság széles rétegű bírálatát, sőt kénytelen vagyok magam is elismerni, hogy foglaltatnak a javaslatban oly intézkedések, melyek legalább az én rokonszenvemmel nem találkoznak. így őszintén megvallom, hogy a fizetési meghagyás belefoglalása, ugy mint egyáltalán a fizetési meghagyások rendszere nem találkozik rokonszenvemmel, s nem tagadom, hogy érzékenyen ériuti a javaslat egyik-másik, talán kelleténél több intézkedése az ügyvédi kérdést is, a mennyiben az exisztencziális tekintetben itt-ott valósággal derékon kapja. Van a javaslatban többek közt még egy intézkedés, a melyre kitérek és ez a kereskedelmi szakbiróság intézménye. Az 1893-ban beterjesztett úgynevezett Plósz-féle perrendtartási javaslatban a kereskedelmi szakbiróság ki volt küszöbölve. E^ törvényjavaslatban azonban találkozunk vele. Én a szakbiróság intézményét nem találom helyesnek, mert én a rendes alkatú polgári pert elégségesnek tartom arra, hogy elbirja a kereskedelmi pert is. Azután találkozom egy anomáliával. Az értékhatárra való tekintettel az 1000 koronán aluli perek, tehát a kereskedelmi perek is, a sommás bírósághoz tartoznak. Ezeknek legnagyobb része, a mint azt a statisztika mutatja, 1000 koronán alul van. Vájjon mivel van indokolva, bogy a kereskedelmi perek legnagyobb része a sommás, tehát a rendes alkatú biróság által lesz elintézve, kisebb részében pedig a kereskedelmi szakbiróság szükséges ? Vájjon érthető-e az, hogy az ügyek értéke szerint igazodjék az azok elintézéséhez megkívántató kereskedelmi szakismeret szüksége ? Ezt részemről nem tudom felfogni, ha csak a részletes tárgyalásnál

r bővebb véleménycsere nem lesz e tárgyban. Én most ujabban kijelentem, hogy ez sem találkozik rokonszenvemmel. Nem tagadom, t. ház, hogy ezen két epocbális munka megalkotása felett érzett örömem nem lehet ment minden keserűségtől, ha viszont egyes életben levő, de elavult intézményeinket tekintem, vagy pedig olyan törvényeinket veszem bírálat és bonczkés alá, a melyeknek fogyatékossága ma már szembetűnő. Tekintsük mindjárt a telekkönyvi rendtartást. Azt tudjuk, hogy telekkönyvi rendtartásunk törvényhozásilag szervezve nincs. Telekkönyvi rendtartásunk egy 1855-ben kelt császári pátensen alapszik, és igy természetes, hogy annak intézkedései nem felelhetnek meg a mai modern jog követelményeinek, s nem egyeztethetők össze az igazságszolgáltatás kívánalmaival. Ezen ósdi, elavult intézményen épült fel a betétszerkesztés intézménye. A t. igazságügyminiszter ur maga is az 1899. évi április 12-én tartott képviselőházi tárgyaláson világosan elismerte ezt, a midőn ugy nyilatkozott, hogy »a betétszerkesztés eredménye sem extenzive nem mutatkozik kielégítőnek, sem a rá forditott költséggel nem áll arányban«. De az általános helyesbítés eredménye sem mutatkozik kielégítőnek, különösen, a mi az intenzivitást illeti, mert azt tapasztaltam a kimutatások szerint, a melyek