Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

111. országos ülés 1902 májas 10-én, szombaton. 409 utasítani azt a felfogást, a melyet ő érvényre akar emelni, mert kijelentem, hogy nem talál szakértőt, a ki, ha őszintén akar neki felelni és a ki ismeri a bosnyák közgazdasági és közleke­dési viszonyokat, a Samácztól Dobojig kiépülő széles vágányu vasutban megtalálná ellenértékét annak a kárnak, a mely bennünket épen a spalatói összeköttetés folytán ért. Itt tehát ellen­értékről beszélni nem lehet, igazán nagy fan­tázia kell hozzá, hogy valaki ezt megfelelő ellen­értéknek mondhassa, mert ezt annak egyetlen egy szakember sem fogja mondani és felhívok bárkit ebben a parlamentben, a ki magát ezen a téren szakembernek tartja, tessék nyilatkozni, csatlakozhatik-e ahhoz, hogy ellenértéknek tekinti a samácz-doboji vasutat, azért a veszteségért, a mit szenvedünk azáltal, hogy kinyitjuk a Nyu­gatnak a spalatói összeköttetést. Ég és föld e között a különbség. És ha a t. miniszterelnök ur egyenértékről beszél, miért nem tett eleget 21 év alatt a képviselőház határozatának? Hi­szen semmi sem történt volna, ha nem volna szó az arzanói összeköttetésről. Pedig kötelessége lett volna a miniszterelnök urnak azóta, hogy abban a székben ül, intézkedni, hogy Magyar­ország közgazdaságának érdekében Bosznia bel­seje Szerajevón át megnyittassák. Itt tehát nem arról van szó, hogy három év múlva lesz majd ez a kis széles vágány, mert ezzel nem tettünk eleget érdekeinknek és várhatunk 20 esztendeig, mire széles vágányon Szerajevóba juthatunk. Most kellett volna az alkalmat megragadni, a mikor szembe tudtuk volna állítani Ausztria követelésével a mi érdekeinket és ki tudtuk volna erőszakolni azt a jogos igényünket, a me­lyet már 21 évvel ezelőtt hangoztatott a tör­vényhozás. Tehát nem áll az, hogy ez egyenérték lenne, mert ez legfeljebb csak eszköz lehet arra, hogy az a nagy engedmény, a melyet mi Ausztriának adtunk, ne tűnjék fel olyan igen nagynak, és hogy azzal szemben mi is kapjunk egy kis széles vágányu vasutat, de azért marad minden a régiben, a magyar állam vasúttal az összeköttetés nem lesz könnyebb, az átrakodás ezentúl is meglesz, csak egy kicsit rövidebb lesz az ut. Ezt egyenértékül odaállítani szem­ben azzal, a mit Ausztria kap, nem lehet, mert hisz Ausztria az egész boszniai forgalom irá­nyítását a maga kezébe kapja. Ismétlem tehát, szeretném látni azt a szaktekintélyt, aki azt merné velem szemben állítani, hogy nekem ebben a tekintetben nincs igazam és hogy ez a kicsiny darab szóles vágány egyenértékű az Ausztriának jutott előnyökkel. Ezt óhajtottam megjegyezni a t. miniszterelnök úrral szemben. (Helyeslés a néppárton.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselő­ház! Csak azért válaszolok erre, mert előbbi beszédemben erre nem tértem ki. Mikor fejte­gettem, hogy én egyenértékűnek találom, tekintet­tel különösen a jövő fejleményekre, a t. képviselő KÉPVH. HAPLÓ 1901 1906. VI. KÖTET. ur ez ellen méltatlankodással tiltakozik és ezt visszautasítja. Nézetet visszautasítani nagyon nehéz; inszinuácziókat szoktunk visszautasítani, nem nézeteket. De ha a t, képtiselő urnak tet­szik a vitatkozásnak ezt a modorát alkalmazni, ha ez az ő ízlése szerint való dolog, teljesen joga van hozzá. ÉQ nézetet mindig jogosultnak tartok és azt visszautasítani nem szoktam. De nem ezért keltem fel, hanem hogy megmond­jam, hogy a képviselő urnak igaza lenne akkor, ha ez a vonal Szerajevo-Sandzsákon keresztül keskeny vágányu vonalnak építtetnék; de ez nem keskeny vágányu vonalnak építtetik, hanem olyan vonalnak, a mely széles vágánym-a traszi­roztatik, a melynek, mint tegnap kifejtettem, alépítménye, összes kanyarai, összes átmérői, összes méreti, emelkedési viszonyai, összes pálya­teste ugy lesznek kisajátítva, megcsinálva, hogy azt bármikor át lehessen alakítani széles vágá­nyu vasútra. Az a másik pedig, a melyről szó van, csak keskeny vágányu vasút marad. Ez tehát pénzkérdés; ennek az átalakításnak meg­van a lehetősége, ha az széles vágányu alépit­ménynyel fog elláttatni. Erre azonban akkor lesz igazán szükség, ha az a nagy vonal el­készül. Major Ferencz: Nem azt értettem! r Széll Kálmán miniszterelnök: . . . Én be­ismerem, hogy addig is jobb lenne, de feltétle­nül szükségesnek nem tartom, mert ennek szé­les vágányban már most való kiépítése . . . Major Ferencz: Nem is kértem! Széll Kálmán miniszterelnök: . . . meg a szeleniczei vonalnak átalakítása oly borzasztó sok pénzbe kerülne, mintegy 75 millió koronába, hogy azt ma nem tartom helyesnek és megmo­tiváltnak, mert a mi különbség ma a forga­lomra nézve széles vágányu és keskeny vágányu vonal közt van, ez azzal az összeggel fel nem ér. A mint azonban meglesz a csatlakozás, rög­tön át fog alakíttatni. így áll tehát a kérdés és nem ugy, mint a t. képviselő ur mondja. Neki akkor lenne igaza, ha ez a vasút keskeny vágányunak lenne tervezve a jövőre is, a miről azonban nin­csen szó. Elnök: Szólásra senki sincsen följegyezve. Ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. Következik a szavazás. Elfogadja a ház a tör­vényjavaslat 1. szakaszát? (Igen! Nem! A kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Dedovics György jegyző (olvassa a törvény­javaslat 2.. 3. és 4. szakaszait, a melyek észre­vétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa az 5. sza­kaszt). Kubik Béla : Várady Károly! Várady Károly: T. ház! A mint a tárgya­lásokból értesülünk, egy 75 millió koronás vasút kiépítéséről van szó. Miután köztudomású, mily nyomorult helyzetben van Magyarország köz­gazdasági élete, én tisztán azért szólalok fel, 52

Next

/
Thumbnails
Contents