Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-99

,9,9. országos ülés 1902 április 2í-én, csütörtökön. X> Az ügyvédi kérdéssel is kívánok foglalkozni. (Halljuk ! Halljuk!) És itt egyoldalúság nélkül kijelentem, hogy a numerus claususnak feltétlenül ellensége vagyok. (Helyeslés jobbfelöl.) Nem osztom Neumann t. képviselő urnak azon felfogását, bárha ő is ellensége ennek, hogy ő ezt a liberalizmussal ellentétben állónak nem tartaná. Én egyáltalában nem szeretem, sőt félek tőié, mikor jelszavak alatt indul meg valami harcz. vagy mozgalom. Nem a liberalizmus jelszavát hangoztatom én és nem azzal van ez ellentétben, hanem ellentétben áll ez azzal, hogyha az állam bárkinek alkalmat ad arra, hogy oklevelet szerezzen, akkor nem szabad, hogy az azon oklevél alapján őt megillető megélhetési viszonyoktól elzárja. Ha tehát ez nem a liberalizmus, akkor a megélhetés kérdése. De a midőn az ügyvédi kar részére a társadalomtól, a törvényhozástól jogosan kivánom az erkölcsi elismertetést, jogosan kivánom azt, hogy az az erkölcsi elismerés törvényhozási akcziókban is megnyilatkozzék, akkor másfelől kötelességemnek tartom, hogy a magam részéről kijelentsem, hogy részben az a visszahatás, az az ügyvéd-ellenes irányzat, a mely a társadalom nagy rétegeiben megnyilatkozik, az részben az ügyvédi kar kebeléből évtizedeken át kiható, bár szporadikus visszaélésekre vezethető vissza. (Helyesléseit. Ellenmondás a szélsöbaloldalon.) És itt a magam részéről nem helyezkedhetem Neumann Ármin t. képviselő urnak azon álláspontjára sem, hogy az ügyvédi pálya azért túlzsúfolt, mert az uri emberek ezt tartják uri foglalkozásnak és könnyű megélhetésnek. Ha figyelemmel méltóztatnak kisérni azokat a jelenségeket, a melyek elől elzárkózni nem lehet, akkor bizonyos, hogy az ügyvédi álláshoz az előszabott elméleti képzettség és gyakorlati működésük terén az ügyvédjelölteknek kijáró kisebb jövedelmek, összehasonlitva a birói pályának megfelelő járandóságával, sokkal kisebbek és tapasztaljuk azt is, hogy elméleti képzettség tekintetében nehezebben lehet ügyvédi álláshoz jutni, mint a bíróihoz. Többet kell tanulni, több vizsgát kell tenni és az előtanulmányul szolgáló gyakorlati idő alatt kevesebb jövedelmet lehet vele elérni. És mégis tömegesen tódulnak erre a pályára. Nem, mert uri foglalkozás, de azért, mert a társadalomnak ilyen az iránya. Az egyének egyfelől függetlenségre törekszenek, másfelől évtizedek hagyományai szerint meggyőződtek arról, hogy csak az a bizonyos haladás, a mi a saját munkásságuk által kivívott eredménynek felel meg, és hogy a munkásság által az ügyvédi pályán nagyobb sikert érhetnek el, mint a birói állásban, hol haladásuk, értelmük és munkásságuk felettes hatóságuknak gyakran szubjektív méltatásától függ. Tény harmadszor az is, hogy az egyének igyekeznek minél jobb anyagi helyzetet biztosítani maguknak. Ha ily okokból a jogászoknak nagy tömege halad ebben az irányban és akad ezek között, a kik nem azzal a nagy erkölcsi tőkével dolgoznak c pályán, a melyhez fogható erkölcsi tőke egy pályához sem szükséges, mondom, ha az ügyvédi pályára tömegesen sorakozott egyének között akadnak többen, a kik ezt a nagy erkölcsi tőkét nem képviselik, sőt ennek az erkölcsi tőkének a hiányát a vagyoni tőkének akármi utón való megszerzésével akarják pótolni: akkor az ügyvédi karban szporaclikusan jelentkező visszaélések lehetnek visszahatással a társadalomra és arra, hogy az ügyvédi karnak általános szinvonalat kritika tárgyává tegyük; de ez nem lehet ok arra, hogy az a kormányzati és az a törvényhozási akczió, a melyik látja, — mert magasabb színvonalra helyezkedve tekinti a dolgokat — hogy abban az ügyvédi karban még mindig az erkölcsi tőke a túlnyomó, az anyagi tőke után szaladgáló elem elenyésző kisebbség: ne adja meg az alkalmat annak az erkölcsi tőkével rendelkező ügyvédi karnak arra, hogy kiűzhesse, eltaszíthassa kebeléből azokat, a kik arra nem birnak hivatással szellemileg, erkölcsileg. E szerint t. igazságügyminiszter ur, a legsürgősebb feladat az, hogy az ügyvédi karnak megadják a teljes autonómiát, hogy önmaga szabja és határozza meg, hogy ki közéje való? Mert — engedelmet kérek — nem minden erkölcsi alapon álló ügyvédet mélyen megalázó dolog-e az, midőn látjuk, hogy esetleg a birói pályán sikkasztás vagy okira thamisitás miatt elitélt biró a politikai jogainak felfüggesztésére szóló ítélet kiállása után folyamodik az ügyvédi kamarához, az ügyvédi kamara pedig elutasítja őt, mint megbélyegzett, rovott multu egyént, az igazságügyminiszter ur nem is nevezné ki közhatósági funkezió teljesítésére és a nagyméltóságú Curia pedig bevéteti a kamarába, (ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Tessék megadni az autonómiát annak az ügyvédi karnak, hogy önmaga tisztithassa meg magát és nekem meggyőződésem, hogy abban a karban megvan az a nagy erkölcsi erő, akarat és képesség, hogy ezt a tisztítást önmaga vigye keresztül. Meggyőződésem az is, hogy a karnak azon silány elemei, a kik talán üzletszerű visszaélésekkel bélyegzik meg ma a karnak tekintélyét, nagyon is tartózkodók, nagyon is óvakodók lesznek, ha megtudják azt, hogy visszaéléseik végérvényes megrendszabályozása tekintetében azon kartársaiknak vannak alávetve, a kik saját egyéni, erkölcsi integritásuk érdekében sem fogják eltűrni az ő visszaéléseiket és nem menekülhetnek egy olyan fórumhoz, a hol a megélhetési viszonyokat tekintetbe vevő kegyelemből a kart leggyakrabban mélyen megalázó fegyelmi határozatokat is nyernek. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Én az ügyvédi állás emelése tekintetében szükségesnek tartom nem azt, hogy leszállittassék az eddigi elméleti képesség, sőt szigorítani kivánom a vizsgarendszabályokat és meghoszszabbitani a gyakorlati időt, hogy csakis az, a 5*