Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

398 111. országos ülés 1902 május 10-én, szombaton. saság. Hiszen az a vasút olyan jövedelmező, hogy haszna már hétszeresével felülmúlja az első években szerzett jövedelmet; ott tehát nincs rizikóról szó, az a vasút nagyon is kifizeti magát, ezt a kívánságunkat tehát teljesiteni lehetne, csakhogy nem engedik teljesiteni. T. miniszterelnök ur, én láttam az aktákat, a melyek szerint ez a dolog a magyar kereskedelemügyi minisztériumban már igenis projektálva volt, és én olyan helyről kaptam ezt az informácziót, hogy e vasutat odaátról, Bécsből nem engedték meg, hogy nekem nincs jogom az informáczióban kételkedni. (Halljuk! Halljuk! Mozgás a néppárton.) Azt is tudjuk, hogy a midőn a kérdéses vállalat odalent Boszniában tanulmányt akart tenni, Kállay miniszter ur nem engedte meg, hogy a méréseket előzetesen eszközölhessék . . . Molnár Jenő: Most nevessenek! (Mozgás jóbbfelöl. Elnök csenget.) Major Ferencz: Lehet szemfényvesztő dolgokat állítani elénk, de tessék a valóság szemüvegén át nézni, (Helyeslés a néppárton.) és akkor meglátják, hogy nekünk tulajdonképen nem szabad érvényesülnünk Boszniában; nekünk nem szabad Szerajevóig széles vágánjon jutnunk, mert nem akarják, nem engedik meg odaát, hogy mi ezen összeköttetést minden tekintetben felhasználva, ott kereskedelmi góczpontokat teremtsünk és Bosznia közgazdasági viszonyait Magyarország közgazdaságával összefűzzük. Itt van, ebben rejlik az ok, és nincsen sem más oka, sem akadálya annak, hogy mi Szerajevóig széles vágányban ne építhessük ki a vasutat. A mi pedig a vasútnak továbbépítését illeti, én azt sohasem elleneztem, nem is ellenezhettem, hiszen én magam korholtam a diplomácziát és a bosnyák kormányzatot, hogy miért nem csinálta meg régebben ezen összeköttetést. Ezt tettem mutató táblául oda, hogy a boszniai viszonyok élő példáját képezik a mi diplomácziánk vezetőségének e tekintetbeni élhetetlenségének. Nincsen a világon ország, a mely, ha nem is hódítás, de mondjuk rendcsinálás szempontjából annektál, ne az lenne az első gondja és dolga, hogy közlekedésügyileg saját czéljainak megfelelőleg rendezze be, hogy könnyen oda juthasson azon országokhoz, a hol nagyfontosságú politikai és közgazdasági érdekei vannak. Hiszen nem ma van forrongás Albániában és Maczedóniában. Már évtizedek óta működik ott — ép ugy, mint az a bolgár komité, — az olasz komité is, tehát a mi szövetségestársunk is ellenünk dolgozik, ép ugy, mint a másik szövetségestársunk, Németország, közgazdaságilag akar tönkretenni bennünket. Mondom, ép ugy dolgozik ellenünk Olaszország Dalmácziában és Albániában. Széll Kálmán miniszterelnök: Olaszok, de nem Olaszország! Major Ferencz: És ha fáradságot vesz magának és ott utazik, meggyőződhetik róla __ a miniszterelnök ur, hogy nekem igazam van. Ép azért, mivel tudjuk, hogy ott forrongó vulkán ! van és azt is tudjuk, hogy nagy érdekeink füI ződnek ahhoz, hogy nekünk legyenek utaink egyenesen le az Aegei-tengerre is, hogy könnyebben megközelíthessük azokat a pontokat, a melyek közgazdasági szempontból ránk nézve olyan fontosak, mivel tudjuk, hogy Maczedóniához és Albániához fontos közgazdasági érdekek fűznek és hogy ezzel kapcsolatban Görögország északi részével, Thesszáliávaí is kapcsolatot tarthatunk fenn, — halálos vétek volt ezen körülményt ki nem használni a múltban és ezt csak annak a struez-politikának tudhatom be, a mely jellemzi a mi külügyi kormányzatunk irányzatát. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Engemet senki sem vádolhat, hogy szűk látkörrel, vagy pártpolitikából szólok e kérdéshez, hanem közgazdasági szempontból és mint magyar ember, a ki tudom, hogy nekünk hol lehet még közgazdaságilag menedékhelyet találni, ha mindenünnen kiszorittatunk és tudom mérlegelni azon nemzetközi irányokat és utakat, a melyeket nekünk elhanyagolnunk halálos vétek és bün. (Ugy van! (Ugy van! a néppárton.) Hogy én azon határozati javaslatot terjesztettem be, a melyet beterjesztettem, a melyben én azt javasoltam, hogy előbb építtessék ki a samácz-szerajevói vonal széles vágányon, azzal én csak megbecsültem a kéjjviselőház 21 évvel ezelőtt hozott határozatát és azt tettem, a mit nekünk és minden magyar embernek tenni kell, hogy nem szabad engednünk, hogy kijátszszanak és megkárosítsanak bennünket. Azt kívánom, hogy a magyar érdekek legalább 21 év múlva érvényre jussanak. Hogy ha egyrészről nagy engedményt adok az arzanói vasút kiépítésével, akkor legyen egy kézzelfogható ellenértékem, tehát nem kívánok mást és nem gátolom a továbbépítést, sőt üdvözlöm és kívánom, hogy azzal kapcsolatosan és egyidejűleg építtessék; hanem igenis azt kívánom, hogy előbb az éjüttessék ki, azután építtessék ki és hozassák forgalomba az arzanói vonal, hogy ezzel az anyaországhoz való kapcsolódás elősegittessék, nem pedig a nemzetközi forgalmi érdekek, a melyek úgyis a tenger felé terelődnek. Mert akkor, ha én az osztrák érdekeket támogatom, egyúttal a nemzetközi érdekek érvényesülésének is utat nyitok. De nemcsak Ausztria érdekei fognak érvényesülni, ha Spalatóba ezen transzverzális utat elkészítjük, hanem minden Földközi tenger melléki hatalom ki fogja használni ezen közelséget, a mely ezen uj vasút által létesíttetett. Nem, mint magyar embernek elsősorban kötelességem, hogy előmozdítsam azon országnak anyaországunkhoz való kapcsolását, a melyet történelmi tradicziók is hozzánk fűznek és melyért Magyarország milliókat áldozott, de hozott véráldozatot is, mert ezer meg ezer magyar teteme porladozik ott. Nekünk tehát erkölcsi kötelességünk megóvni, legalább közgazdasági szempontból azon jogokat, a melyek bennünket megilletnek a múltnál fogva és megilletnek ma is. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.)