Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

111. országos ülés 1902 május 10-én, szombaton. 397 szakszerűen áttérni. Miről van itt szó? Itt arról van szó, vájjon megengedjük-e azt, hogy Boszniának és Herczegovinának a nyugati irány­ban, tehát az Adriai-tenger felé kaput nyissunk, a melyen keresztül Bosznia forgalmának két­harmad része lebonyolítást fog találni, és hogy ezen nagy engedménynyel szembeállithatjuk-e azt az előnyt, a melyet mi a samácz-doboji vonalnak széles vágányuvá kiépítésével nyerünk. Erről van szó, minden más dolog mellékes és esak a lénye­get homályosítja el. Az sem lényeges, hogy egy­szerre lesz megnyitva a samácz-doboji vonal. A fő kérdés az, mivel tudjuk ellensúlyozni azt a veszteséget, a mely az arzanói vonal kiépíté­sével bennünket ér. Azt hiszem, a t. miniszterelnök ur is tudja, hogy az arzanói vonalat nem most követelik először odaát, hanem hogy követelték azt Wekerle alatt és Wekerle előtt is, azután meg Bánffy alatt és ezek a miniszterelnökök sohasem mentek bele ezen vasutak kiépítésébe, mert nagyon jól tudták, hogy ez egész más irányt ad majd Bosz­nia és Herczegovina közgazdasági fejlődésének és tudták, hogy ha egyszer bizonyos irányban megindul a kereskedelem, ugy azt azután igen nehéz még kompenzácziókkal is a mi közgazda­sági érdekeinknek megfelelő útra terelni. Már most abba, a mit egy pár miniszterelnök meg­tagadott, a t. miniszterelnök ur most belement azon az áron, hogy a samácz-doboji vonalat széles vágányuvá kiépithetjük. A miniszter ur igen jó pénzügyi kapaczitás. Elismerem, hogy ezen a téren nagy szakismerete van, de azt hiszem, hogy ha a t. miniszter ur e kérdésben tudásához fordult volna, akkor lehetetlenség, hogy be ne látta volna, hogy a mit mi viszonzásul kapunk, az csak részben ellensúlyozza az arzanói vonal kiépítésével minket érő veszteséget. (Elénk he­lyeslés a szélsöbaloldalon.) A ki ismeri a viszo­nyokat és tudja, hogy micsoda veszteség ránk nézve az az arzanói vonal, az nem nyugszik bele abba, hogy ennek ellenében Dobojig széles vágányu vasút építtessék, onnan Szerajevóig pedig továbbra is keskeny vágányu vasút legyen. Hiszen ezzel csak az átrakodás van áttéve Bródból Dobojra és ez a 37 kilométernyi különbség, azt hiszem, a miniszterelnök ur véleménye szerint sem ellen­súlyozhatja azt a veszélyt és kárt, melyet nekünk az arzanói bekapcsolás okoz. Széll Kálmán miniszterelnök: Nehéz hegyi pálya fogaskerékkel! fölajor Ferencz: Az nem határoz. Az osztrá­kok ezzel kezükben tartják az irányítást Trieszt­től Bosznia közepéig és ezzel lefoglalják maguknak Bosznia legnagyobb részének közgazdasági for­galmát ; nekünk pedig nincs módunkban, hogy legalább némileg ellensúlyozzuk ezt az állapotot. Nem Dalmácziának, hanem az osztrák kereske­delemnek és közgazdaságnak áll ez érdekében. Én ezt a féltett összeköttetést, a mely annak idején, mikor a lapokban felmerült, lázba hozta egész Magyarországot, nem látom eligazítva az­zal, hogy az átrakodás egy pár kilométerrel tovább tétetik. Ilyen, közgazdaságunkra nézve sérelmes, nagy dologban a megfelelő egyenérté­ket kell keresni. A miniszterelnök urnak magá­nak kellett volna megállania a lábán, és nem engedni, az ország szomorú közgazdasági viszo­nyaira való tekintettel, addig, a míg aszerajevói széles vágányu összeköttetés létre nem jő. Mert, t. ház, a közgazdasági téren uralkodó nagy nyo­morúságunk mellett gondoskodnunk kell utakról, a melyek bennünket törekvéseinkben részben legalább támogatnak. Széll Kálmán miniszterelnök (amint helyé­ről távozik): Nem megyek el! Itt maradok! (Élénk derültség. Halljuk! Halljuk!) Major Ferencz: T. ház! Ha ez az arzanói kérdés nem volna, és ha az osztrákok ezt nem kívánták volna: kérdem a t. miniszterelnök úr­tól, elzárkózhatott volna-e attól a követelmény­től, hogy ez a vasút széles vágányuvá építtessék ? Kérdem a t. miniszterelnök úrtól, a kit én szak­embernek tartok, hogy elzárkózhatott volna-e ettől a követelménytől, a melyet 21 év óta sür­getnek ? Vájjon nem kellett volna-e a miniszter­elnök urnak az arzanói vonal nélkül is köve­telnie, ezen létérdekünkre nézve fontos vasútnak széles vágányra való kiépítését? Hiszen ez egy erkölcsi öröksége a t. miniszterelnök urnak; egy erkölcsi kötelezettség, a melyet be kellett volna váltania az arzanói összeköttetés nélkül is. Én figyelmen kívül hagyom azt a veszélyt, a melyet az arzanói összeköttetés okoz ; tisztán érdekünkre vonatkozólag térek erre ki, és azt mondom, hogy a t. miniszterelnök urnak igenis minden eszközt meg kellett volna ragadnia arra, hogy a magyar­ságnak ezt a kívánságát teljesítse. (Helyeslés balfePjl.i És azt kérdem én, t. miniszterelnök ur, (Mozgás. Elnök csenget.) hogy nekünk talán nincs jogunk azt követelni, hogy a tizenkettedik órában széles vágányu összeköttetést kapjunk Szerajevóval ? Kérdem, micsoda áldozatokat hoz­tunk mi már Boszniáért? Tudjuk, hogy az okkupáczió költsége mennyi kiadást okozott; hogy azóta mennyivel járulunk évente Bosznia kiadásaihoz; hogy a katonaság részére, a mely Boszniát megszállva tartja, mennyi pénzt köl­tünk, és ki veszi hasznát? Nem mi, a kik a quótát fizetjük, banem Bosznia, Mi a katonaság külön költségeihez hozzájárulunk a delegáczióban körülbelül 7 millió koronával, és az az egész összeg, a melyet az okkupáczió folytán odaköl­tünk, s a melyet a megszálló hadseregre fordí­tunk, a mi zsebünkből fizettetik és ott költetik el, tehát nekünk igenis jogunk van hozzá, hogy követeljük legalább is azt az előnyt, hogy a magyar államvasutak utján egyenesen a főváros­sal, Szerajevóval összeköttetésbe jöjjünk. Nem áll az, hogy itt pénzügyi tekintetek szóba jöhetnének. A t. miniszterelnök ur, mint pénzügyi ember, jobban tudja ezt nálamnál, mert a szerajevói vonal kiépítésére mindig akad tár-

Next

/
Thumbnails
Contents