Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-111
Ili. országos ülés 1902 május 10-én, szombaton. 393 Molnár Jenő: Nézte a jegyzeteit. Ebből is következtetem, hogy sok kérdés van itt, a melyről nincsen tájékozva. Politikai kérdésekben, elismerem, prima vista rögtön tájékozódva van. De szakkérdésekben, a melyek ennél a törvényjavaslatnál szintén igen fontosak, nem hiszem, hogy tájékozódva lenne. Széll Kálmán miniszterelnök: Most megtanultam a, t. képviselő úrtól! (Derültség.) Molnár Jenő: Együtt kaptuk a mérnöki diplomát a t. miniszterelnök úrral. (Derültség.) Jól tudom, hogy bármit mondunk erről az oldalról, a t. miniszterelnök ur háta mögött oly többség áll, a mely tisztán kommoditásból nem is tanulmányozza e kérdéseket, — még azok sem tanulmányozzák, a kik értenek hozzá — hanem egyszerűen leszavaz. Szavazatukkal támogatják odaát a t. miniszterelnök urat, és annyira bíznak a t. miniszterelnök úrban, hogy vakon követik. Azt mondják, hogy csak nem kívánhatják tőlük, hogy inkább higyjenek nekem, vagy Barta Ödön t, képviselőtársamnak. Inkább hisznek Széll Kálmánnak és bármiféle érveket hoznak fel innen, bármily szakszerűen tárgyalták erről az oldalról a javaslatot, azért megszavazni fog kelleni, s akkor feláll a többség, az inspekcziós többség és szavaz hűségesen. Hogy a mi kulturális érdekeink ez által megint háttérbe szorulnak, azzal a másik oldal nem törődik. Barta Ödön képviselő ur egy másik irányban is megvilágította ezen törvényjavaslat káros oldalát Magyarországra; azt mondta, hogy egy oly javaslathoz, mely Magyarországnak nemzeti állammá való tételét vagy annak megerősödését nem mozdíthatja elő, soha hozzá nem járul. Ez a javaslat is olyan. Sokat költöttünk már Boszniára, 5600 emberünk vérzett már ott el, 140 millió koronába került és az eredmény az, hogy még csak egy magyar főhivatalnok sincs ott és a Boszniát kezelő miniszter a magyar miniszterekkel is németül levelez. Ha egy magyar ember oda megy és nem tud németül vagy szlávul, nem boldogul. Erre hiába kér a miniszterelnök ur pénzt, ennek az országnak, a kultúrájának előmozdítására hiába akar ettől a háztól pénzt, ez az oldal nem fogja megszavazni. És miután én ezen törvényjavaslatot Magyarország jövő közlekedési politikájára is hátrányosnak tartom és azt látom, hogy az osztrák érdekeket akarják ezzel előmozdítani, nem szavazom meg a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azok után, a miket tegnap elmondtam, igen rövid lehetek. Csak pár észrevételre szorítkozom a vita bezárása után azokra nézve, a miket Molnár Jenő t. képviselő ur felhozott. Lehet, hogy csendesen fogom elmondani, de azért ne higyje a t. képviselő ur, hogy azért kételkedem annak igazságában, a mit így mondok. Mert én nem szoktam igy kategorizálni a KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. VI. KÖTET. hanglejtést. A mit akár hangosan, akár csendesen mondok, akkép mondom, a hogy igaznak tartom, és a figyelemhez szoktam mérni a hangomat, s a szerint beszélek halkabban, vagy hangosabban, a mint a házban kisebb vagy nagyobb a figyelem. A t. képviselő ur arra tanit ki engemet és a házat, hogy a miniszterelnök azt sem tudja, mi van a hátterében tulajdonkép ennek a javaslatnak, nincs tisztában annak igazi indokaival és tulajdonkép csak rá van kényszerítve, mert hiszen bevallotta, hogy nem ő kezdeményezte, hanem meghajolt a hadügyminiszternek és közös minisztereknek befolyása alatt. A t. képviselő ur, a ki rólam azt szíves állítani, hogy nem is tudom, miről van tulajdonképen szó, (Derültség jobbfelöl.) ugy látszik, tegnapi beszédemet igen kevéssé méltatta az ő taglaló és kritizáló figyelmére, mert talán némely dolgot mégis elmondtam arra nézve, hogy a javaslatban mi van, mi annak a czélja, mik annak motívumai. Azok, a kik szívesek voltak engem figyelmükkel megajándékozni, ha nem is sikerült őket meggyőznöm, talán azt a benyomást mégis vették, hogy némileg tisztában vagyok azzal, hogy miről van szó. (Igaz! Igaz! jobbfelöl.) Hát a t. képviselő ur meggyújtotta nekem a világot (Derültség jobbfelöl.) és kitanított egyről-másról, hogy jobban ismerjem az ügyet, a miről a házban előterjesztést teszek. Többi közt akkép érvelt, hogy minek építünk mi Boszniában vasutat, hiszen ott már sokkal több vasút esik egy-egy lakosra, mint a mennyi kell és mint másutt van. Még eddig az én gazdasági tudományom, vagy ha talán az nincs is, gazdasági ismereteim, vagy fogalmaim szerint a vasútépítés szükségességének nem mértéke a lakosság száma. Ha pl. azt akarná valaki összehasonlítani, hogy Transzválban mennyi vasút esik egy lakosra, igen jurcsa konklúzióra jönne, mert az én hitem szerint a lakosság sűrűsége is faktora egy ország gazdasági életének, de a terület is. Boszniának, területéhez képest, oly csekély a lakossága, hogy nem lehet a vasút építésének szükségesságét egyedül a lakossághoz mérni, hanem a lakossághoz is, de első sorban a területhez, a melyhez a vasút nem egészen elválhatlan kapcsolatban van, miután arra is szolgál, hogy messze távolságokat kössön össze. Én igy értem; Molnár képviselő urnak felfogása más, hiszen ítélni fognak felettünk mások. Azután azt mondja a t. képviselő ur, hogy mindent elkövettem ugyan, hogy ez a vasút ne jöjjön létre, később azonban megadtam magamat, és ez nem az én, nem a magyar kormány inicziativájából került ki. A dolog nem igy áll. Kijelentettem már tegnap Barta Ödön képviselő urnak egy igen szellemes, de nézetem szerint helytelenül felállított tétele ellen, melyet Wittek osztrák kereskedelemügyi miniszter ur beszédéből czitál, s a mely szerint nem a magyar kormány inicziativájából került ki ez a vasút, hogy nem 59