Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-98
98. országos ülés 1902 április 23-án, szerdán. 25 igazságügyminiszter urnak, t. i. a kiszálló biróság, a birói székek eszméjét. Ismert dolog, hogy a mi bíróságunk — mert törvényben nincsen rá joga — nincsen tekintettel a földmivelő nép sürgős munkájára, perbe idéz csekélységekért, vetés, aratás, cséplés, idején. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Az a szegény paraszt kénytelen elmenni több kilométernyi distancziákra akkor, a midőn neki a legtöbb dolga van gazdaságában és azután, midőn bejön 8 — 9 órakor, a biróság előtt megjelenik, ott ácsorogtatják a folyosókon, mig végre délután 3 órakor felfedeznek valami formahibát, hogy pl. az egyik tanú nem volt megidézhető, vagy nem volt kellőleg megidézve, és azt mondják neki: atyafi, menj isten hírével haza. Mennyi kára, mennyi fáradsága van ebből a magyar népnek ! Ezen kérdés megoldására vetem fel azt az ideát, hogy a magyar földmivelő nép érdekét a birói szervezetben és az eljárásban talán némileg megóvhatnánk, ha mi abban az időben, mikor a magyar földmivelő népnek nincsen sürgős munkaideje, télen, vagy késő őszszel, birói székeket tarthatnánk a nagyobb községekben több napig, mondjuk hetekig, és az a paraszt eljöhetne oda ós elmondhatná ügyétbaját közvetlenül. Hiszen annyira méltóztatik lanszirozni a közvetlenség és szóbeliség elvét ! Hiszen a magyar perrend szerint annak a bírónak módjában volna helyben a tanukat, feleket, mindenkit meghallgatni, és ez volna az igazi nyilvánosság, mert a község szine előtt hallgatná meg, nem pedig fingált nyilvánosság előtt. Hisz ez a jelenlegi nyilvánosság humbug, de még ez sem létezik. Tessék csak megnézni a járásbirósági, valamint a fellebbezési tárgyalásokat; ritka tárgyalás az, a hol publikum is van, de ha van is — milyen ! Kérem a t. igazságügyminiszter urat, kegyeskedjék ezzel az ideával foglalkozni. A perrendtartásban is hasonló intézkedést akarunk. Ha a bíróságok és mindannyian mérlegelni tudjuk az iparos és kereskedő idejét és tekintettel vagyunk rá, pl. a kereskedelmi eljárásban gyorsabb, könyebb, formanélkülibb eljárást statuáltunk a kereskedők kedvéért: miért ne tudnánk tekintettel lenni perrendtartásunkban a magyar földmivelő népre ? Hiszen imminens szükséglet, hogy mi azt a népet tartsuk meg erejében, mert ha a mi parasztunk tönkre megy, akkor mindnyájan tönkre megyünk. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) A perrendtartás előttünk fekszik, megalkotását „Plósz Sándor miniszter urnak köszönhetjük. O egyike azon ritka igazságügyminisztereknek, a kik kiváló, mindenki által elismert jogi tudományukat valósággal tényekben is dokumentálják. (Helyeslés a jobboldalon és a néppárton.) Én azt hiszem, hogy pártkülönbség nélkül meghajolnak a jogászok Plósz Sándor miniszter ur alkotásai előtt. Azonban engedje meg, hogy én mégis némi kifogást terjeszszek elő épen az ellen, hogy a perrendtartást maga KÉPVH. NAPLÓ. 1901 — 1906. VI. KÖTET. az igazságügyminiszter ur csinálta a-tól z-ig. Teljes lojalitással, minden személyes vonatkozás nélkül, objektíve akarom azt megkritizálni, hogy mikor egy törvénytervezetet az igazságügyminiszter maga, mint a saját ideáját adja alantas közegei elé és azoktól kritikát vár: milyen helyzetben vannak azok az alantas hivatalnokok. Hiszen példák vannak. Itt van az igazságügyminiszter ur által alkotott lajstrom-rendszer. Ha a vidéken a bíróságokat sorba járom és kérdezem tőlük, hogy: urak, meg vagytok-e elégedve a lajstrom-rendszerrel? Mind azt felelik, hogy nem. Hogyan szidják azt. És én mégis meg vagyok róla győződve, hogy az igazságügyminiszter urnak az asztalán nincsen egyetlenegy olyan jelentés sem, mely ellene szólna. Megkérdeztem őket, hogy miért nem tesznek előterjesztést. Azt mondják erre: hja, ez neki a kedvencz ideája, mit kellemetlenkedjünk neki; ebből a kellemetlenkedésből nekünk hasznunk semmi sem lesz, legfeljebb kárunk. (Ugy van! a néppárton.) Ezt csak illusztrálásául hoztam fel annak, hogy szép, nagy dolog az, ha az igazságügyminiszter maga szerkeszt és alkot törvény-tervezeteket ; de hogy akkor ennek vannak bizonyos konzekvencziái is. Tovább megyek. Itt van a t. túloldal. Én azt gondolom, hogy a t. túloldal mindig bizonyos géne-ben van az igazságügyminiszter úrral szemben. (Ellenmondás jobbfelöl.) Én legalább mindig abban volnék. Ember vagyok és az emberi érzületeket sohasem fogom leküzdhetni magamban. Ha nekem egy jóbarátom elébem terjeszt egy nag} r munkát, a melyből látom, hogy abba az ő lelkét fektette bele és tudom, hogy olyan kiváló szakember ezen a téren, hogy kevesen foghatók hozzá: hát én azt a munkáját mindig bizonyos rezervátával, emberi jóindulattal fogom megbírálni; mert emberi dolog, hogy egészen objektíve nem lehet kritizálni ilyen esetben. (Felkiáltások jobbfelöl: Azért lehet megbírálni!) Hát lehet jóindulattal is megkritizálni. De ne méltóztassanak elfeledni, hogy van kétféle jóindulatú kritizálás is. Mikor a kormánypártról valaki azt mondja, hogy jóindulattal fogom megkritizálni; tessék elképzelni, hogy az igazságügyminiszter az ő legkedvesebb csemetéjét tette önök elé, nem tudom, nem fog-e neki fájni a kritika, mint fájna bármely szülőnek, ha legkedvesebb gyermekét bírálgatnák meg? Nem fog neki jól esni, ha épen ezen törvény-tervezetet, az ő legkedvesebb ideáját fognák birálat alá venni. Ézt ugy tudja mindenki, mint én. Azért tehát a gene mégis meglesz. Ha pedig az ellenzék végzi a kritikát, nagyon könnyen arra fog gondolni az igazságügyi miniszter ur, a ki természetesen felettünk áll e kérdésben mint jogász, s mint e szakma tanára, hogy tulajdonképen ti nem is foglalkoztatok annyira ezzel a kérdéssel, mint én, és azért mégis megkritizáltok, bizonynyal azért, mert ellenfeleim vagytok és igya kritikának objektivitása talán hiányzik belőletek. Ez a vesze4
