Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-98

24 98. országos ülés 1902 április 23-án, szerdán. csődtörvényt, mert a mai csődtörvény nem használ senki másnak, mint a hamisan bukottnak és a tömeggondnoknak; sem a hitelező, sem az igazság nem nyernek benne támpontot. A váltótörvény bizonyára az a törvény, a melyben legkevésbbé jegeczesedik ki a nemzeti vonás, itt azonban érvényesülnie kellett volna legalább annak az elvnek, hogy nemzetünknek azt az elemét, melynek kezében éles késsé válhatik a váltó, megvédjük. Váltótörvényünkben ez a minimális óvatosság sem volt meg, hanem kiszolgáltattuk azt az egyszerű földmivelő népet azzal, hogy megadtuk neki a váltóképességet. Major Ferencz: Ez tette tönkre! Simonyi-Semadam Sándor: Ezzel éltek vissza és élnek vissza állandóan. Méltóztassanak figyelemmel lenni a vidéki takarékpénztárak működésére, a vidéki uzsorásokra és uzsorákra. Hiszen az uzsoraüzletek 90 százaléka váltó mögé bújik. (Igaz! Ugy van! a balközépen.) S nagyon jól tudjuk, hogy a váltót csak egyszer kell forgatni, rögtön vége van annak, hogy az uzsorát kideríthessék. (Helyeslés a balközépen.) Ott van az ipartörvény. Kétségtelen, hogy nagyon tisztességes magyar iparunk volt. Nagyiparunk nem volt ugyan, de hisz abban az időben másutt sem volt. Erancziaországban is a múlt század közepén fejlődött az ki. S mit csinált az ijjartörvény ? Tönkretette a magyar kisipart. Nem a nagyipar tette tönkre, — hiszen nagyiparunk nincsen, és ezt beismerte a kereskedelemügyi miniszter ur is, — hanem tönkretette a törvény,. a törvény szelleme, a melynek halavány ideája sem volt a mi nemzeti iparunk sajátosságáról, igényeiről, szükségeiről. (Ugy van! a néppárton.) Nincsen annak az ipartörvénynek egy kis szakasza sem, a mely meghajolna az iparosok nemzeti múltja előtt, a mely valami konczessziót tenne abban az irányban, hogy az az iparos maradhasson meg magyar iparosnak. (Ugy van! balfelöl.) Doctrinär, kozmopolita elvek jöttek be, mint a szabad ipar jelszava; kaptunk valóságos, helyesen képzett, jó és művelt iparosok helyett kontárságot, és olyan konkurrencziát, a mely tönkretette a valódi reális magyar ipart. (Igaz! Ügy van! a néppéirton.) Még csak egyre akarok az igazságügyi alkotások keretében kitérni: a nemzetközi szerződésekre, (Sálijuk! Halljuk!) Hiszen nem lehet elvitatni azt, hogy bármire vonatkozzanak is azok, vannak a nemzetközi szerződéseknek oly momentumai, a melyek az igazságügyi kormány beavatkozását nélkülözhetetlenné teszik. Ázt kérdem, hogy miképen tehették az igazságügyi kormányok harmincz éven át azt, hogy lansziroztak nemzetközi szerződéseket, a melyeknek a magyarság, a magyar földmivelőosztály mindig csak kárát, de hasznát sohasem látta. (Ugy van! a néppárton.) Csak röviden utalok ismét az olasz borbehozatali pontokra, (Ugy van! a néppárton.) mert e vita nem engedi meg azt, hogy részletesebben foglalkozzam ezzel a kérdéssel. Ez a szempont az, a melyből én minden törvényalkotást elsősorban vizsgálok (Helyeslés a néppárton.) és én mindig azt kérdem, ha egy törvénytervezet fekszik előttem: Magyarország részére alkottatik-e ez a törvény és mi abban a magyar ? Mi teszi azt a theoriából kivált, átalakított, a nemzeti színekkel megvilágított tervezetet magyarrá? (Helyeslés a néppárton.) És ne méltóztassék tőlem rossz néven venni, ha ekkor mérvadóul a magyar földmivelő-osztály lebeg előttem. (Helyeslés a néppártom.) Ez nem osztályérdek, hiszen tudjuk a statisztikából, hogy a magyarság nagy többsége földmivelő. Ha közjogi elvünk, hogy a többség érdeke, a többség vótuma adja meg a döntést közügyeinkben, ugy ne vádoljanak meg engem az osztályérdekek kultiválásával, a midőn ezzel a legjogosabb, legigazibb magyar nép s a legmagyarabb foglalkozás érdekét védem és azt mondom, hogy nem lehet jó, nem lehet magyar és nem lehet elfogadható törvény az, a mely nem tartja szem előtt a magyar földmivelő nép érdekét. (Ugy van! a néppárton.) Ha nem is olyan vonatkozású az a törvény, hogy ezzel szoros összefüggésben legyen: mindenesetre benne kellene lenniök azon védelveknek és védőpontoknak, a melyek lehetővé teszik, hogy az a törvény ne károsítsa a magyar földmivelő népet. (Élénk helyeslés a néppárton.) A második kérdés egy törvénytervezet megvizsgálásakor az, hogy mi annak a törvénynek czélja? Azzal tisztában vagyunk, hogy czélja csak magyar lehet, mert különben nem volna magyar törvény, de kérdés, hogy az a czél, a melyet egy uj törvénytervezet elé tüzünk, eminens szükséglet kielégítésére szolgál-e és a mennyiben igen: harmóniában, abban a bizonyos, sokat hangoztatott harmóniában van-e a nagy nemzeti érdekekkel! (Ugy van! a néppárton.) Ilyen szempontból vizsgálnám én az igazságügyi alkotásoknak a bírói szervezetre vonatkozó részét, a perrendtartást és a mi fő, a magyar magánjogot. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Bírói szervezetünk mintaképét ismét nem a magyar hagyományokban kereste; külföldre ment és átültette azt a bürokratikus rendszert, a melyet külföldön sem mindenütt látnak szívesen, mert nagyon jól tudjuk, hogy azt a bírói szervezetet, a mely nálunk érvényben van, Angliában és Francziaországban nevetségesnek tartják, pedig Anglia van olyan jól kormányzott állam, mint Magyarország, (Derültség a néppárton.) sőt talán Prancziaország is volna ilyen és ott mégis megtalálták a bírói szervezetnek azt a formáját, a mely nemzetük egyéniségéhez hozzá tud illeszkedni és azzal szerves egységet képezve, az igazságszolgáltatásnak valóságos mintaképe lett. Én itt csak egy ideát akarok felvetni az igen t.