Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-98

98. országos ülés 1902 mégis azokkal szemben, kik az ellen a szabadelvüség szempontjából sikra szálltak, utalnom kell arra, hogy nap nap után találkozunk ma oly törvényhozási intézkedésekkel, melyek a szabad verseny kinövései ellen irányulnak és senkinek sem jut eszébe ezen intézkedéseket, ba különben egy valódi szükségletnek felelnek meg, a liberalizmus szempontjából megtámadni. Miért akarnánk tehát épen az ügyvéd-kérdésnél, az absztrakt elvek büszke magaslatából tétlenül nézni, hogy lent a rideg síkságban mikép vajúdik egy társadalmi osztály, mely mindenhol és mindenkor és nálunk is a szabadság, a jog és igazságnak egyik legerősebb védbástyáját képezte. (Igaz! Ugy van!) Ennek a nemzetnek meggyőződésem szerint arra a nagy szellemi tőkérc, arra a nagy intellektuális erőre, a mely a magyar ügyvédi karban össze van halmozva, sokkal nagyobb szüksége van, semhogy tovább is tétlenül nézhetné, hogy ezen erőknek jelentékeny része vagy parlagon hever, vagy pedig a mi még rosszabb, szellemi proletariátussá sülyed. Ezzel az igazsággal ma, az uj perrend küszöbén, számolni kell. jobban, mint valaha. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl) Ezek után, t. ház, legyen szabad még befejezésül egy fontos jogi alkotás szükségességére rámutatom, melyről a magas trónbeszéd is már többször megemlékezett, és a melynek megvalósítása többé sokáig el nem halasztható, t. i. a katonai büntetőtörvény és eljárás reformjára. (Halljuk ! Halljuk!) A polgári büntető-eljárás alkotása óta mind sűrűbben hangoznak fel a panaszok a miatt, hogy az nem az egész népre terjeszti ki hatását, hogy népünk jelentékeny részének ma is amaz elvek szerint szolgáltatják az igazságot, mint a melyek a rég elévült Mária Teréziaféle peinliche Halsgerichts-ordmingban vannak lefektetve. Minél nagyobb az elismerés az általános bűnvádi per iránt, annál súlyosabb vád rejlik ezen elismerésben, amaz inhumánus és korunk gondolatvilágába bele nem illeszthető büntető-törvény és eljárás ellen, melyekkel fegyver alatt álló ifjúságunk még ma is sujtatik. Mig egyfelől teljes érvényt szereztünk a vádelvnek, a szóbeliségnek és nyilvánosságnak; megadtuk a legmesszebb menő védelmi jogot a vádlottnak ; meghonosítottuk a bizonyítékok szabad méltánylását és széles alapokra fektettük az esküdtszéki intézményt: addig másfelől azt kell látnunk, hogy fennáll hazánk területén oly igazságszolgáltatás, mely a legridegebb inkvizitorius elven nyugszik, mely nemcsak írásból és aktákból ítél és a nyilvánosságot kirekeszti, hanem • a vádlottat sajátképeni bírája elé sem bocsátja, s tőle a védelem jogát is elvonja. S midőn az anyagi jog terén a modern tudomány szinvonalán levő büntető-törvény hatálya alatt állunk, sőt annak itt-ott mutatkozott szigorát novelláris utón kiküszöbölni és enyhíteni akarjuk: addig azt látjuk, hogy népünk április 23-án, szerdán. 21 százezreinek a XVIII. század elejéről való, inkább zsoldosokra, semmint polgári kötelességet teljesítő katonákból álló hadseregre alkalmazandó törvény szerint osztják az igazságot. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Pedig több állam katonai szervezetébe jutottak már bele, még pedig minden kár nélkül, a kor humánus eszméi, igy a franczia, a bajor és az orosz katonai szervezetbe. Miért késnénk mi ezen reformmunkával? Abból kiindulva, hogy az általános védkötelezettség mellett a katona nem egyéb, mint fegyver alatt álló polgár, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a ki midőn polgári köntösét az egyenruhával felcseréli, általános állampolgári kötelezettsége alól ép oly kevéssé szabadul, mint más ugyancsak közérdekből a közigazgatás egyéb ágazatánál alkalmazott egyén, ebből kiindulva nézetem szerint a katonát csakis annyiban lehet az általános büntető jog hatálya alól kivonni, a mennyiben ezt a különleges katonai szolgálati viszonyok okvetlenül megkivánják. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Különleges katonai büntető-törvénykönyvnek és eljárásnak tehát sajátképen csakis ezen különös viszonyoknál volna helye, itt is csak azon érvelés folytán, hogy az ily minőségű deliktumoknál a szakértő katona a leghivatottabb biró. Ha azt kívánjuk, hogy polgárok fölött esküdtek ítéljenek, akkor helyén van az is, hogy katonai ügyeket érintő deliktumok fölött mint juclicium ' parium katonák ítéljenek. De semmiképen sem lehet ama a feudális korból eredő eszmével megbarátkozni, hogy a katona erkölcsileg más vagy talán magasabb lény, mint a közönséges polgár, hogy az egyenruha egész lényét tranzformálja, hogy szakítva egész múltjával, egy magasabb társadalmi osztály tagjává válik és azért minden ténye csakis katonai szolgálati szenrpoiitból jöhet elbírálás alá. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Én, t. ház, nem igy fogom fel az általános védkötelezettséget. Akkor, mikor mi ifjúságunkat, intelligencziánkat beleviszszük a hadseregbe, akkor mi nem akarunk státust a státusban alkotni, hanem azt akarjuk, hogy a hadseregben nemzetünk harczi kiképzést nyerjen. Ily szempontból pedig nem birom felfogni, hogy pl. a katonai szolgálattal semmi összefüggésben nem álló közönséges lopás vagy csalás miért nyerne más minősítést és büntetést, mint a minővel az általános büntető-törvény szerint bír és sujtatik, és miért volna más eljárás alá terelve, mint a minőt a közönséges bűnvádi eljárás előszab ? Ezen felfogás már katonai körökben is utat tört magának. Példa erre III. Erigyes Vilmos porosz király, ki már 1808-ban egy kabinetrendeletben azon kérdést intézte katonai tanácsadóihoz : vájjon jövőben nem lehet-e a katonai bíráskodást tisztán szolgálati ügyekre, szolgálati deliktumokra szorítani ? Azok, kik ezen felfogás ellen sikra szálíaI nak, azzal érvelnek, hogy a katonai fegyelem és