Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-98

]8 98. országos ülés 1902 április 23-án, szerdán. szén más lesz, mint eddigelé volt. A biró nem fog többé oly részvétlenül állani a felekkel szemben, mint eddig; az a papir - válaszfal, mely eddig biró és fél között emelkedett, le fog dőlni és a közvetlenség talajából az anyagi igaz­ság fog kifakadni. A tárgyalási és esetlegességi elv, a törvényes bizonyítási elmélet, melyek az alaki igazság kimondására kényszeritették a birót, egy oly eljárásnak fognak helyet engedni, melyben a vizsgálati elvnek a polgári perben is engedmények tétetnek és a melyben a közvet­lenség, a pernek konczentrácziója, és a bizonyí­tékok szabad méltánylása fognak dominálni. És korunknak azon demokratikus követelménye, hogy a fenyegetett vagy sértett jognak oltalma olyképen terjedjen ki az állampolgárok minden osztályára, hogy ezen oltalom minél gyorsabban, minél kevesebb eszközzel és minél olcsóbban legyen elérhető, hogy a legkisebb ember is meg­értse és kezelhesse a performákat, mindez mél­tánylást és kielégítést fog találni a czélba vett uj eljárásban. Lehet, hogy a kontemplált perrend kon­strukcziója nem fog az esztétika minden köve­telményének megfelelni; lehet hogy nem lesz oly stílszerű, mint a kánonjogon felépült egykori eljárás volt, és kétségtelen, hogy a következe­tesség ornamentikája, mely a régi eljárást ki­tüntette, hiányozni fog benne, de én ezt hibá­nak nem tartom. A következetesség, t. ház, nagyon is relatív fogalom. Nem mindenhol erény ós nem min­denütt van helyén. Igenis, az abstrakt gondolat világában, a bölcsészeti és matematikai problé­mák terén, ott kutató észnek egyenes irányban az utolsó konzequencziákig kell elhatolni, de nem igy a gyakorlati élet és a cselekvés terén. Itt a legkülönbözőbb erők és áramlatok ellent­állása és behatása alatt a politikusnak és a törvényhozónak az ellentétes elvek egybeolvasz­tására kell törekedni: itt a merev következetes­ség gyakran végzetes hibát képez. (Helyeslés a jobboldalon.) így vagyunk, t. ház, különösen a szóbeli­ség elvével, melyet sokan a modern peres eljá­rás sarkpontjának és végczéljának tekintenek. (Igaz! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Ez téve­dés. A szóbeliség csak egyik eszköz arra, hogy az anyagi igazság kiderittessék. Csak a benyo­mások élénkségét és közvetlenségét akarja biz­tositani; mint ilyen értékes és pótolhatlan. De az írásbeliségnek is van hasznos és nélkülözket­len feladata, mert bizonyos szoliditást és bizton­ságot írásbeli fikszirozás nélkül nem lehet elérni. A kettő között a helyes középutat választani, az képezi a törvényhozó feladatát. A ki görcsö­sen ragaszkodik az egyikhez vagy a másikhoz, az könnyen feláldozza a lényeget a formának. És épen az képezi a perrendtartási terve­zetnek egyik nagy előnyét, hogy nem egyes, még oly hangzatos jelszavak, hogy nem sablonok és doktrínák után indul, hanem bizonyos eklekti­czizmusnak hódol, hogy tisztán újítási viszke­tegből nem mellőzi azokat a jogi képzeményeket, melyek eddig is jónak és hasznosaknak bizonyul­tak és igy bizonyos tekintetben a jogfolytonos­ság alapjára is helyezkedik. Másrészről épen ezek az előnyök, melyek a tervezetet kitüntetik, tennék kívánatossá, hogy a t. ház azzal mielőbb és késedelem nélkül fog­lalkozzék, hogy azt beható tárgyalás alá vegye és mielőbb törvényerőre emelje. Évtizedek vágya és óhaja teljesülne ez által, mert valóban idején volna már, hogy a jogkereső közönség azokban az előnyökben részesüljön, a melyeket a szóbeli­ségre fektetett eljárás nyújt. Bizonyos irigységgel tekintünk Ausztriára, a hol ezen eljárás néhány év óta gyakorlatban van, s a hol a statisztikai kimutatások tanúsága szerint az összes ügyeknek több mint 80 százaléka mindhárom fokon 6 hó alatt nyer végleges el­intézést. Igaz, hogy ott a birák és ügyvédek vállvetve iparkodnak azon czélt valósítani, mely­nek ezen eljárás szolgálni kivan. Mert tagadhatatlan, hogy a t. ház előtt fekvő annyi tudással, gonddal és körültekintés­sel készült munkálat a hozzá fűzött várakozá­soknak szintén csak akkor fog igazán megfelelni, ha az a két tényező, a melynek összhangzatos működésére bizva lesz, feladatuk magaslatán ál­lanak ós áthatva lesznek azon szellemtől, a me­lyet egy a szóbeliségre és közvetlenségre fekte­tett eljárás tőlük megkíván és a mely nélkül egy még olyan jól konstruált eljárás is irott malaszt marad. Ez a két tényező: a birói és az ügyvédi kar. A mi a birói kart illeti, már emiitettem, hogy a bírónak perbeli állása ezentúl egészen más lesz, mint eddig volt. Már az a körülmény, hogy a bírónak gyakran saját kezdeményezése folytán kell belenyúlni a per gépezetébe, hogy azonnal fel kell ismernie a vitás kérdés lénye­gét és annak diagnózisát, utal arra, hogy a szó­beliség és közvetlenség egy igen képzett, a gya­korlati életben jártas, gyors gondolkodású és az anyagi jogot teljesen ismerő birói kart igényel. Az iskola poros padjaiból kikerülő biró átlag véve, ilyen kvalifikáczióval nem birhat; ezt a minősítést rendszerint csak az élet isko­lája adhatja meg, még pedig első sorban az az iskola, a melyben az ügyvédség nevelődik. Senki sem ismerkedik meg jobban az élettel, annak bajaival, harczaival és aspiráczióival, mint az ügyvéd és tényleg az igazságszolgáltatás a leg­jobb ott; a biró tekintélye legnagyobb ott, a hol a biró az ügyédségből kerül ki. Eranczia- és Angolországban, a hol az ügyvédség képezi a birói kar iskoláját, ott a biró nem hivatalnok, mint nálunk, hanem a szó legnemesebb értel­mében magisztrátus, ott nem csak névleg, hanem állásának, tudásának, auktoritásának súlyánál fogva az állami szuverenitásnak részese és az állam­polgárok összességének mandatáriusa. Ott csak az ügyvédi barró-n át lehet a birói emel-

Next

/
Thumbnails
Contents