Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-105
226 105. országos ülés 1902 nem nézhettem ki. Hát ajánlom az igen t. miniszter urnak, bogy ezen holmi régi törvények közül keresse ki pl. az 1791 : XVI. t.-cz.-et, a melynek első mondata akként hangzik (olvassa): »Sua Majestas Sacratissima fideles status et 00. de non introducenda pro negotiis quibuscunque lingua peregrina securos reddit.« Biztosítja ő Felsége a karokat és rendeket, . . . (Egy hang a jobboldalon: Ez felesleges!) Bocsánatot kérek, lehet, sőt tudom biztosan, hogy az igen t. képviselő ur részére felesleges, de tisztában vagyok a felől, hogy a honvédelmi miniszter ur iránt tartozom annyi udvariassággal, hogy, a hogy tudom, magyarul is megmondjam. Biztosítja ő Felsége a karokat és rendeket, hogy semmiféle közügyekben, semmiféle idegen nyelvet nem fog behozni, a latin nyelvet is csak nunc adhuc pertractandá-nak jelenti ki, mivel akkor az igazgatási használatra nem volt kifejlett műnyelvünk, kuriális stílusunk. Hát, t. képviselőház, sajnálom, hogy az igen t. miniszterelnök úrhoz nincsen szerencsénk. Azt hiszem, ő sem zárja ki az állami élet igazgatásának ágai közül a hadsereg igazgatását. E »holmi régi törvény« minden kivétel nélkül kizár minden idegen nyelvet az állami igazgatás minden ágából. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És tegnap az igen t. honvédelmi miniszter ur beismerte, hogy ő már ebben a tekintetben nem tart szolidaritást miniszterelnökével, kormányának fejével, a ki azt mondta, hogy mindenüvé magyarul levelez, — és örömmel hiszem el neki — mert a honvédelmi miniszter ur bizony a maga feljebbvalójával, a Reichskriegsminister-rel ezentúl is németül fog levelezni. T. honvédelmi miniszter ur! Egy vitéz katonának az emlékére hivom még fel a figyelmét ennél a thémánál. Laczkovics kapitány volt az, a ki az 1790-es évek elején mozgalmat inditott a mellett, hogy zárassák ki az idegen nyelv, a német nyelv a magyar ezredek igazgatásából. Hogy milyen méltánylásra talált ez a mozgalom, azonnal a törvény meghozatala után, talán már annak a pillanatában, de mindenesetre legfeljebb csak rövid pár évvel azután — épugy, a hogy most a honvédelmi miniszter ur részéről tapasztaljuk, holmi régi törvénynek tekintették, a törvényes intézkedés daczára — mutatja az a példa, hogy Laczkovics kapitány ezen törvény megalkotása után alig egypár esztendővel Martinovitscsal együtt vértanúhalált halt Budán. Kérdem ezen példák után a t. képviselőházat, és a t. honvédelmi miniszter urat: ez legyen az az elv, ezt tekintsük mi azon szellemnek, melynek láttára ne érezzük a legmélyebb nemzeti elkeseredést, a legnagyobb felháborodást? (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Legyen a miniszter urnak ez a szellem kedves. Hogy kedves neki, nagyon sajnálom, de következtetnem kell ezt abból a nyilatkozatból, a melyet a tegnapi beszédébe foglalt, hogy ezen az állapoton mi nem változtathatunk. Miért nem május 1-én, csütörtökön. változtathatunk? Itt megint holmi régi törvényre kell rámutatnom. (Halljuk! Halljuk!) Legkifejezettebben a pragmatika szankcziónak az 1744 : III. erdélyi t.-cz-be beiktatott szövegéből láthatjuk azt, hogy a hadügyet akkor, mikor megalkották a pragmatika szankcziót, nem tekintették közösnek, hanem csak a védelmet tekintették együttesnek és kölcsönösnek. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a törvény akként határozza meg ennek az alakulásnak a czélját, hogy az »ad mutuam et reciprocam defensionem,« a kölcsönös és viszonos védelem czéljából történik. Hogy ez igy van, az kiderül a későbbi törvényhozási fejleményekből is. Olvassa el az igen t. miniszter ur azt a másik holmi régi törvényt, az 1802: I. t.-cz.-et, a melyből meg fogja tanulni, hogy azzal a kölcsönös és viszonos védelemmel nagyon szépen megfér az »exercitus hungaripus,« az önálló magyar hadsereg intézménye. {Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Természetesen akkor szükség volt erre az exercitus hungaricusra, mert nagy Napóleon közeledett (TJgy van! Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Akkor természetesen engedményeket is hajlandók voltak tenni annak a szellemnek, a melyet mi nem engedményképen, hanem alkotmányunk, jogaink kifolyásaképen követelünk. (Igaz! TJgy van! Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) De azt mondják, t. képviselőház, hogy lehetett ez igy azelőtt, azonban a kiegyezésnek nevezett 1867 : XII. t.-cz. és annak az előzményei mást mutatnak, talán azt, hogy a nemzet lemondott az önálló hadsereg eszméjéről. Hát ez nem áll. Nemcsak azért, mert a törvényben magában világosan ki van fejezve a magyar hadsereg, annak a gondolata, eszméje, hanem azért, mert ez egyenesen következik a törvény előzményeiből, az előzetes tárgyalásokból. Méltóztassanak csak megtekinteni gróf Lónyay Menyhértnek naplóját, melyet a bécsi előzetes tárgyalásokról vezetett. (Halljuk! Halljuk!) Abban a najjlóban azt mondja, hogy egy nagyon szükkörü bizalmas tanácskozás során, a melyen csak a legilletékesebbek és legbeavatottabbak vettek részt Beust, Belcredi közbejöttével, a legtöbb bajt okozta a magyar hadsereg kifejezése, mert az osztrákok görcsösen ragaszkodtak az egységes hadsereg kifejezéséhez. Ez is volt az ő javaslatukban, de — Lónyay hozzáteszi — hogy ők hiven, szilárdan megmaradtak álláspontjuk mellett és ez sikerült is nekik, mert a törvényből nem engedték kitörölni a magyar hadsereg gondolatát. Ez van benne az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ában is. Thaly Kálmán: Az 1868-iki véderőtörvényben már nincsen benne! Bakonyi Samu: Azt mondja az igen t. honvédelmi miniszter ur, hogy ezen többé nem változtathatunk. Hát ha a nemzet igazán öntudatra fog ébredni, majd változtat rajta a nemzet akarata. (Igaz ! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.)
