Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-98

98. országos ülés 1902 április 2!í-án, szerdán. 17 és ott lesz a tevékeny közreműködésben, ha arra neki alkalom adatik, nagy sajnálatomra az igazságügyi tárcza költségvetését pártállásomból és az elmondottakból kifolyólag nem fogadhatom el. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsöbaloläalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Neumann Ármin! Neumann Ármin: T. képviselőház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam a jogi kérdések oly nagy komplexumát karolta fel beszédében, hogy én azokra felszólalásom összefüggésének megzavarása nélkül beszédem elején ki nem térhetnék. Engedje meg tehát, hogy azok egyikére-másikára felszólalásom későbbi fonalán rátérjek. Midőn a t. ház szives türelmét rövid időre • igénybe veszem, teszem ezt első sorban azért, hogy az igazságügyi tárgyalása alkalmával rámutassak azon feltűnő jelenségre, (Halljuk! Halljuk!) hogy akkor, midőn oly jogi átalakulások küszöbén állunk, melyek nemzetünk egész beléletét annyira érintik, ezen reformmunkálatok népünk széles rétegeiben alig találnak visszhangra. Eltekintve azon számos, még az előkészítés stádiumában levő javaslatoktól, rámutatni akarok arra, hogy a polgári perrendtartási javaslat már előterjesztetett a t. háznak és a polgári törvénykönyv tervezete szintén egy fontos stádiumba lépett, a mennyiben nemcsak maga a tervezet, hanem annak indokolása is kész, és közzé lett téve, ós mégis mintha ezen eseményszámba menő nagy reformakczió csakis a czéhbeli jogászok, és nem az egész nemzet ügye volna, oly részvétlenül áll vele szemben az országnak nagy zöme. Pedig a törvényhozó ma a nemzetnek érdeklődését, részvétét és támogatását a jogalkotásoknál alig nélkülözheti, mert azon idők rég eltűntek, a mikor a törvényhozó a nép értelmetlensége folytán a jogszabályok benső meggyőző ereje helyett bizonyos miszticzizmushoz folyamodott, hogy azoknak nagyobb auktoritást szerezzen, Ezen időket történeti köd fedi. Ma a törvényhozónak le kell szállania a népélet mélyébe, meg kell tapogatnia a nemzet üterét, mérlegelnie kell azon erőket, melyek lelkét mozgatják és magasabb inspiráczióra csak annyiban van szüksége, a mennyiben ma is az erkölcsiség és az igazság örök törvényei nélkül helyes jogszabályokat alkotni nem lehet. A törvényhozó tudását, lelkiismeretes igyekvését csak akkor fogja igazán hasznosítani, ha azt az anyagot dolgozza fel, melyet az idők szelleme rendelkezésére bocsát; ha a kor kívánalmaihoz, a nemzet életszükségleteihez alkalmazkodik. Tevékenységének a jog terén olyannak kell lenni, mint ama történészé, a ki korának egész szerves életét akarja festeni. Egy perezig sem szabad elfelednie, hogy valamint a növény a földből és a levegőből nyeri táplálékát, ugy a jog is azon földből, a melyben gyökerezik és azon KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. VI, RŐTET. légkörből, a melyben növekedik, nyeri életelemeit. Egyenlő kulturális alapok teremtenek ugyan mindenhol és igy nálunk is, egyes nemzetközi vonatkozásokat és egyes irányokban jogegységet, de a kodifikáczió, mint olyan, egészében véve csak akkor bir létjogosultsággal, ha ugy, mint a nyelv vagy a szokás, az illető nemzet sajátlagos életének hű kifejezője. Honnét van tehát az, hogy a nemzet oly közönynyel viseltetik azon törvényalkotások iránt, melyek őt oly közelről érintik és a melyeknél közreműködésére oly nagy szükség volna? Azt hiszem, t. ház, nem tévedek, midőn azt állítom, hogy a baj forrása első sorban saját magunkban keresendő. Nincs ugyanis ország a világon, a hol a parlament annyira irányítaná • és befolyásolná a közvéleményt, mint a magyar parlament, Innét indulnak ki azon impulzusok, melyek mozgásba hozzák a kedélyeket, az itt kiadott jelszavak visszhangot keltenek az egész nemzetben, az itt képviselt eszmék és irányok reflexhatással vannak az egész országra. Ámde lehet-e tagadni, hogy maga a képviselőház sem tanusit nagyobb érdeklődést a nagy jogalkotások iránt? Lehet-e tagadni, hogy minden, magában véve még oly jelentéktelen politikai mozzanat, hogy minden választási kérdés inkább hozza izgalomba a kedélyeket, mint bármely szerves ,nagy jogalkotás? (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) És ha a nép látja, hogy közérdekeinek letéteményese ily közönyt tanusit, akkor nem lehet csudálkozni saját indolencziáján sem. Ezt én pedig végzetes hibának tartom. Végzetes hibának már azért is, mert a modern jogrend egyik sarkalatos tétele, hogy senki a törvények nemtudásával nem mentheti magát, Már ezen általános jogi védkötelezettség teszi szükségessé, hogy az ország polgárai nyitott szemmel lássák, nyitott füllel hallják, hogyan és miként kívánják legfontosabb életviszonyait szabályozni, mily módon, mily eszközökkel és mennyi idő alatt fogják ezentúl jogaikat érvényesíteni. De hibának tartom azért is, mert ezen törvénytervezetekben visszhangra találtak azon nagy gazdasági és társadalmi eszmék is, melyek világhódító hadjáratukban hozzánk is bekopogtattak és érvényesülésre várnak. Perrendtartási tervezetünkben és a polgári törvénykönyv tervezetében nem hiányzik sem az a bizonyos cseryp szocziáíisztikus olaj, — sem az a demokratikus vonás, mely a jogegyenlőséget szélesebb alapokra kívánja fektetni és a jogszolgáltatást hozzáférhetőbbé és olcsóbbá kívánja tenni. Gazdasági életünknek azon iránya, hogy a korlátlan magántevékenység alárendelje magát a közérdeknek, hogy az erősebb joga helyébe lépjen az erősebb jog, a perrendtartási tervezetben erős visszhangra talál. Valamint a gazdasági téren, ugy itt is szakítottak a laisser fairé, laisser aller elvével ; a bíró pervezető tevékenysége a peres felek tevékenységével szemben egé3