Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-104
212 104. országos ülés 1902 tartom azt, hogy a magyar parlament és a magyar parlamentnek igen sok tagja azokra a viczczekre tapsol, (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon. Felkiáltások a szélsőhalóidálon: Komoly dolgok ezek !) Mielőtt félreértett szavaim, illetve beszédem tartalmával, a melylyel a miniszter ur foglalkozni méltóztatott, én is foglalkoznám, kikapok az igen t. miniszter urnak beszédéből egy speczialiter személyes dolgot. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondta nevezetesen miniszter ur. hogy azon nem csodálkozik, hogy Tóth János képviselő nem ért a honvédséghez, hiszen ő nem szolgált a honvédségnél, hanem ő nagy előszeretettel viseltetik a közös hadsereg iránt, mert ő ott szolgált és kibujt a szolgálat alól. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Felülvizsgálat utján! Tőih János: Igaza van a t. miniszter urnak a tekintetben, hogy én nem szolgáltam a honvédségnél; én a közös hadsereg egyik huszárezredében tartalékos tiszt voltam, de nem azért, mert előszeretettel viseltettem a közös hadsereg iránt, hanem, mert kényszerítve voltam reá, kötelességből és van bennem mindenesetre annyi kötelességtudás, mint bárki másban. (Helyeslés a széls'óbaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Poetica licentia volt. Tóth János: Tehát a hatás kedvéért tetszett velem szemben ezt a kifejezést használni. A mi pedig azt illeti, hogy én kibújtam a katonaság alól, tessék tudomásul venni, hogy ez nem igaz. (Helyeslés a széls'óbaloldalon) Én, kérem, életemben semmiféle kötelesség alól még nem bújtam ki. (Helyeslés a széls'óbaloldalon.) Akárki informálta a t. miniszter urat, rosszul informálta, tessék magát informáltatni, én hosszú időn keresztül egy pár évig igen beteg ember voltam, felülvizsgáltak és a felülvizsgálat előtt még egy igen szép megtisztelő hivatalban is részesültem ő Felsége részéről, a midőn pár évre, mint tisztet a lóavató bizottság tagjává tett és azután, mint beteg embert elbocsátott. De nem bújtam ki. uram, és ez nagy különbség. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) A mi a dolognak érdemi részét illeti, t. ház, a függetlenségi párt ellen és ellenem tört az igen t. miniszter ur, a midőn azt mondja, hogy mit beszélünk mi az önálló hadseregről, mert az önálló magyar hadsereg lehetetlenség, és a ki ezt kivánja, az fejjel megy a falnak. A magyar nemzet az európai konczertben lesülyed. (Ellenmondás a jobboldalon.) szóval, hogy Magyarország egyáltalában nem is kívánhatja az önálló magyar hadsereget, mert a pragmatika szankcziónál fogva a védelem közös. Minthogy én ezzel a kérdéssel foglalkoztam t. ház, és a t. miniszter ur e tekintetben félreértett, illetve szavaimat félremagyarázta, méltóztassék megengedni, hogy azoknak értelmét helyreállítsam. (Halljuk! Halljuk !) április 30-án, szerdán. A pragmatika szánk czió egy kétoldalú kötés volt, a nemzet és az uralkodóház között. Ebben a kétoldalú kötésben igaz, hogy elismerte a nemzet azt, hogy az osztatlan birtoklásnál fogva együttes és kölcsönös a védelem Ausztria és Magyarország között. (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Méltóztassék megnézni a másik részt, hogy ugyanekkor a magyar nemzet kikötötte, hogy Magyarország törvényhozásilag és kormányilag teljesen független állam legyen. Nem tagadom, az 1848-diki törvényhozás is a pragmatika szankczió alapjára állott és elismerte a véderő tekintetében az együttes és a kölcsönös védelmi kötelezettséget. Az 1867-dik évi törvényhozás a jogfolytonosság alapján szintén erre az álláspontra helyezkedett, sőt én is elismerem ezt és elismeri a függetlenségi párt a personális unió alapján. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Hogy mi Ausztriával együttesen és kölcsönösen védelmezni tartozunk egymást véderőnkkel, ezt elismerjük, de a pragmatika szankczióban és az azután keletkezett törvényekben egyetlen egy rendelkezés sincs, a moly kimondaná, hogy az együttes és kölcsönös védelemnek az eszköze is közös legyen. (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A kölcsönös védelmi eszközt soha sem tette a magyar képviselőház és a magyar törvényhozás közössé, sőt még az 1867-diki törvényhozás is igyekszik ennek az ellenkezőjét elismerni azzal, hogy a magyar hadsereget az 1867: XII. t.-cz. 17. §-a világosan kifejezi, (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A magyar nemzet 1867-ben a magyar hadsereggel, a melyet világosan kifejezett, akarta az együttes és a kölcsönös védelmet teljesíteni. Hanem önök, t. miniszter ur, mikor én tegnap beszéltem arról az évszázadok óta tartó központosítási törekvésről, önök az egységes vezénylet és belszervezet fogalma és firmája alatt (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mind a két államban egységessé és közössé tették a védelemnek az eszközét. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Már pedig ennek az egységes vezényletnek és belszervezetnek a határa ott végződik, a hol az 1867: XII. t.-cz.-ben kifejezett, magyar hadsereg kezdődik. És annak a magyar hadseregnek állania kellene a mi meggyőződésünk szerint, minthogy az az egységes hadsereg évszázadokon keresztül bebizonyította azt, hogy nem nyújt kellő biztosítékot sem a trónnak, sem Magyarországnak, sem Ausztriának, szükségesnek tartjuk az önálló magyar hadsereg felállítását, mert mi azt hiszszük, hogy ezzel nem megyünk a falnak és nem mondjuk azt, hogy a magyar nemzet ereje, lelkesedése oly csekély, hogy az európai konczertben lesülyed a magyar, sőt ellenkezőleg, ebben az esetben talán magasabb álláspontra emelkednék és a trónt és a hazát ezzel a nemzeti hadsereggel jobban meg tudná védeni. (Élénk tetszés a szélsöbaloldalon.)
