Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-103

182 103. országos ülés 1902 április 29-én, kedden. tam. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem is lehet!) Ezt méltóztatott mondani, épen azért jelentem ki, hogy én semmi jogát kétségbe nem vontam. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) De viszont azt is ki kell jelentenem, hogy tőlem soha sem hallotta a t. képviselő ur, — igaz, hogy csak rövidebb ideje tagja a képviselőháznak, — hogy én bárkinek azt mondottam volna, hogy szégyen, gyalázat, vagy tudja Isten micsoda. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Kubik Béla: Tényekkel szemben nagyon is mondható! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Hogyha olyasvalamit állítanak itt a t. házban, a mi önt felháborítja, méltóztassék először bevárni az én válaszomat; hogyha azután válaszom nem egyezik meg azzal, a mit a t. képviselő urak mondtak és ha válaszom felháborító, akkor tessék felháborodásának kifejezést adni, (Elénk helyeslés jobb felől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Akkor teszi, a mikor akarja!) de előzőleg ilyen erős kifejezéseket használni, azt hiszem, a parlamentnek erre szüksége nincsen. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mi megbeszéljük a dolgokat, és én azt hiszem, meg lehet beszélni a dolgokat a nélkül, hogy egyáltalában ilyen kifejezéseket vagy kifakadásokat használjunk. (Élénk helyeslés jóbbfelöl.) Nyegre László jegyző: Szemere Miklós! Szemere Miklós: T. képviselőház ! Már Werbőczi megmondotta, hogy fegyverrel szerezték őseink a hazát és fegyverrel kell azt fen tartam, azóta változtak az idők, de ez a princípium állni fog örökké. Vannak optimista emberbarátok, a kik szóval, tollal, papírral hiszik elintézhetni az emberiség nemzetközi viszályait. Fájdalom, ez utópia. Utalok egyszerűen a geniális communista íróra, a nagy Proudhonra — készakarva hivatkozom humanistára és nem jeles katonai írókra — a ki »La Gruerre et La Paix« czimü művében legfényesebben mutat arra, hogy a harcz magában az emberiség természetében rejlik és onnan ki nem irtható. Proudhon nem áltatja a világot álomképekkel. De a ki nem akar Proudhonnak hinni, ébredjen kérem mégis fel és nézzen Kínába, tekintsen Dél-Afrikába és fogalmat szerez a modern örökbékéről. A jeles emberbarát, a muszka Czár, a kiről a jó forma kedvéért is örömmel konstatálom, hogy nekünk magyaroknak különösen jó barátunk, ő mondotta Lobanow herczeg volt külügyminiszterének: »Je veux qu'on oublie Világos«; óhajtom, hogy feledjék Világost. Magától Lobanowtól hallottam a szép fejedelmi szavakat többed magammal, a midőn a czár I. Rákóczy György kardját, melyet én még Czarskoi-Zeloban láttam, a magyar nemzetnek mindjárt uralkodása kezdetén visszaküldötte; mondom, Miklós czár. ez a kitűnő fejedelem, a ki a haagai békekongresszust is összehívta, mindent elkövetett, hogy a tranzváli kérdést békésen elintézze. Fájdalom, neki nem sikerült. Harczias angolellenes hadügyminisztere, Kuropatkin, szívesen mobilizált volna, de a czár világháborút kezdeni nem akart. A tranzváli háború tehát folyik szépen tovább, nem túlságos nagy dicsőségére a mi sokat magasztalt modern czivílizácziónknak, Kínában már szerencsére véget ért a harcz. De megismertette a kínaiakat újból elegendőleg az európai fegyverek erejével. Igaz, komoly oka is volt erélyes és nagyhatalmú szövetségesünknek, Vilmos, német császárnak, követe Ketteler meggyilkolásáért magának és nemzetének elégtételt szerezni. Nem olyan háború volt, mint az első kinai háború a múlt század közepén, a mit az ópium beviteléért kezdett a humánus Anglia, szövetségébe vonva III. Napóleont is. A most befejezett kinai háború nyilvánvalóvá tette egyebek között Európában azt is, hogy a keresztény hittérítők odaadó munkája alig éri meg az; önfeláldozó fáradságot, mert az áttért ravasz kínaiak jobbára bűnös előéletű kinai polgárok, a kik kikeresztelkednek, hogy igy európai protektorátus alá kerülve, a méltó büntetéstől szabaduljanak. A kínaiak is sokat tanultak. Például, a midőn a szövetséges csapatok Pekinget bevették és megszállották, "Waldersee marsall a különféle városrészeket a hatalmak csapatai között megosztotta. Emlékeznek-e t. képviselőtársaim, mely városiészben volt a legnagyobb rend, hol nem raboltak és nem gyilkoltak kivételképen soha? Természetesen azt képzelhettük volna, hogy talán a gáláns franczia csapatok által megszállva tartott városrészekben, — de nem. Vagy a fegyelmezett német sereg által elfoglalt fertályban, — ott sem. Vagy a szabad amerikai yankeek által tartott területen, — ott sem. Hanem a legpéldásabb rend és a legemberibb katonai diszcziplina a japán csapatok által tartott területeken lett dokumentálva. Ezek a pogány japánok a legvitézebbül harczoltak a csatatéren, a legtöbb embert is veszítettek, és a legfegyelmezettebbek, leghumánusabbak voltak Pekingben. Ezt tanulták, t. képviselőház, a kínaiak, sajnálattal mondom, nem tőlünk czívilizált keresztényektől, de a pogány japánoktól legelső sorban. Nehogy azonban félreértés legyen, vagy hogy olyant imputáljanak nekem, a mit mondani nem akarok, örömmel konstatálom, hogy az összes csapatok, ugy európai, mint amerikai, közötte a mi kis tengerész kontingensünk is mind példásan, brilliánsan viselkedtek, de felülmúlt mindent Japán. A jól informált és előrelátó angol szövetségre is lépett már azóta Japánnal. A japánoknál a legnagyobb kitüntetés egy családra, ha fiát beveszik katonának. Akkor örömünnep van a háznál. Vitéz, katona nemzet a japán, par excellencze, de a mellett emberi,