Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-102

12 április 28-án, hétfőn. 143 102. országos ülés 190 irodatiszt és 1869 irnok működik, s hogy ezek­nek minden reménységük és vágyuk, hogy iroda­igazgatók lehessenek, az egész országban azon­ban csak 67 irodaigazgató van, tehát elenyésző kevés a száma azoknak, kik ezen állásba bejut­hatnak : azt óhajtom megfontolás tárgyává tenni, hogy nem lehetne-e talán az irodatisztek közül czimet, jelleget és megfelelő fizetést adni azok­nak, a kik beválnak, de ezt az állást el nem érhetik ? Plósz Sándor igazságügyminiszter: T. ház! Csak még egy pár szót szabadjon a felvetett kérdéshez szólani. Azt akarom megjegyezni, hogy nem az elnök nevezi ki a tömeggondnokokat, hanem a biróság. Nessi Pál: Tudom! Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Először történik a szavazás a tételre, azután Darányi Ferencz képviselő ur határozati javas­latára, mely nem áll ellentétben a tétellel. Kérdezem, tehát, elfogadja-e a t. ház a sze­mélyi járandóságok czimén a királyi törvény­székek és járásbíróságokra előirányzottl9,137.859 korona összeget, igen vagy nem? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Meg­történik.) A ház többsége elfogadja. Kérdem a t. házat, elfogadja-e Darányi Ferencz képviselő urnak a végrehajtási törvény módosítására vonatkozó határozati javaslatát, melyet a képviselő ur már felolvasott, ugy, hogy annak felolvasása talán már felesleges. Darányi Ferencz: A t. miniszter ur nyi­latkozata után határozati javaslatomat vissza­vonom. Elnök: Miután a képviselő ur határozati javaslatát visszavonta, az tárgytalanná válik. Szünet előtt talán még a következő tételen essünk túl. Nyegre László jegyző (olvassa): Dologi ki­adások 2,402.818 K. Elnök: Elfogadtatik. Szerb György előadó: T. ház! A pénzügyi bizottság nevében azt a kérést intézem a t. házhoz, méltóztassék a személyi és dologi kiadá­sok keretén belül az átruházási jogot megadni. Elnök: A ház az átruházási jogot megadja. Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet tdán.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Rend­kívüli kiadások. Átmeneti kiadások. Az erdélyi birtokrendezések gyorsítása czéljából adható költségelőlegekre: 40.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Beruhá­zások. Törvénykezési építkezésekre engedélyezett 6,000.000 K. kölcsön félévi kamatainak a nem fedezett része, továbbá rendes kiadásoknál épí­tési költségek. Felszerelések, berendezések és bútorozások. Tervezési ellenőrzési és felülvizsgá­lati költségek: 996.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Bevétel. Bendes bevételek: 39.229 K. B,endkivüli bevéte­lek. Járulékok és törvénykezési építések költségei­hez: 398.900 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Kirá­lyi ügyészségek. Bendes kiadások: XXII. feje­zet, 8. czim. Bendes bevételek: XI. fejezet, 7. czim. Kiadás. Bendes kiadások. Személyi járan­dóságok: 2,884.139 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Dologi kiadások: 3,503.294 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Bendes kiadások összege: 6,387.433 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Bevé­tel. Bendes bevételek: 155.400 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Orszá­gos fegyintézetek, kerületi börtön, gyűjtőfog­házak, közvetítő intézet és állami fogházak. Bendes kiadások: XXII. fejezet, 9. czim. Ben­des bevételek: XI. fejezet, 8. czim. Kiadás. Ben­des kiadások. Személyi járandóságok: 937.180 K. Elnök: Megszavaztatik. Gróf Teleki Sándor jegyző (olvassa): Dologi kiadások: 1,488.078 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Bendes kiadások összege: 2,425.258 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Bevétel. Bendes bevételek: 422.800 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Bünte­téspénzek országos alapja. Bendes kiadások: XXII. fejezet. 10. czim. Bendes bevételek: XI. fejezet, 9. czim. Kiadás. Rendes kiadások. 1,153.060 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Bevétel. Bendes bevételek: 1.153.060 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa).- Telek­könyvezés. Bendes kiadások: XXII. fejezet. 11. czim. Bendkivüli kiadások: Átmeneti kiadások: XIY. fejezet. 3. czim. Kiadás. Bendes kiadások Személyi járandóságok: 13.874 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Dologi kiadások: 15.054 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa): Bend­kivüli kiadások. Átmeneti kiadások. Térképtok és csomagtáblák költsége: 570 K. Elnök: Megszavaztatik. Gr.Teieki Sándor jegyző (olvassa): Az 1899. évi

Next

/
Thumbnails
Contents