Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-98

8 98. országos ülés 1902 április 23-án, szerdán. tásról szóló törvényjavaslat immár beterjesztetett és az ^igazságügyi bizottság tárgyalására vár. Én nem látom természetesen elérkezettnek az időt arra, hogy a perrendtartást akár egészében, akár részleteiben nevezetesebb intézményeinek szempontjából már most bírálat tárgyává tegyem. Csak annyiban fogom azt most méltatni és fogok azzal szemben egy-egy biráló megjegyzést tenni, a mennyiben összefügg az általános igazságügyi politikának szükségeivel, követelményeivel. (Halljuk! Halljuk!) Természetesen, mint gyakorló jogász nem kezdhetem ezt mással, mint a feletti örömömnek kifejezésével, hogy végre-valahára odáig jutott törvénykezésünk reformja, hogy az általános polgári perrendtartás előterjesztését üdvözölhetjük és abban a szóbeli eljárás behozatalát végrevalahára köszönthetjük. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egyes részleteket vagyok bátor csak érinteni, a melyek felfogásom szerint szorosan összefüggnek igazságszolgáltatásunk általános feljavításával, de összefüggésben állanak nagy nemzeti érdekeinkkei is. Ilyen a nemzeti, a magyar szempont. (Halljuk ! Halljuk!) Látszólag kicsiny részlet az, azonban következményeiben megmérhetetlen nagyfontosságú körülmény, a melyre első sorban kívánok rámutatni. A perrendtartási törvényjavaslat 326. §-a megtartja a kereskedelmi könyvek bizonyító erejét. Nemzeti érdekeink, a magyarság és a magyar nyelv érdekeinek védelmében, fájdalom, ez a törvényhozás meggyőződésem szerint mindig túlságosan nagylelkű volt és nem sietett megragadni az arra kínálkozó alkalmakat, hogy eszközöket, fegyvereket teremtsen a nemzeti eszme, a magyarság védelmére, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nein tudom azt a tartózkodást méltányolni, a mely e tekintetben az igen t. igazságügyminiszter urat vezette. Az ő hazafiságáról, nemzeti érzéséről én sokkal nagyobb véleménynyel vagyok, semhogy hozzá illőnek, hozzá méltónak ne óhajtottam volna üdvözölni azt a bátor kezdeményezést, a melyet én tőle elvártam volna és a melyre már most bátor vagyok reá mutatni, mint olyanra, a melynek megvalósítását ezen törvényjavaslatnak tárgyalása alkalmával, azt hiszem, pártom is követelni fogja, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Más, a miénknél sokkal gyengébb államokban . . . Nessi Pál: Romániában is! Bakonyi Samu: .. . sokkal messzebb megy a törvényhozás és a kormányzat, mint a menynyit én most a per rend keretében ezen pontra vonatkozólag megkívánnék. Nem tűri meg, illetőleg adó alá veti az idegen nyelvű czégtáblákat, mi pedig nem bírunk annyi bátorsággal, annyi nemzeti önérzettel, hogy a mikor bizonyító erejét meghagyjuk a könyvkivonatoknak, megköveteljük azt, hogy a könyvek magyar nyelven vezettessenek (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) és megfoszszuk a bizonyító erejüktől mindazon könyveket, a melyek a magyar állam bíróságai előtt idegen nyelven szerepelnek. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nessi Pál: Nem engedik meg Bécsben! Bakonyi Samu: Egy másik, ennél talán általánosabb szempont, a melyet kiválóan hangsúlyozni kívánok és a mely a perrendtartás kérdésével a legszorosabb összefüggésben van, igénytelen felfogásom szerint, az ügyvédség kérdése. (Halljuk ! Halljuk !) Óvakodom attól, hogy a magyar ügyvédségről ugy szóljak itt a törvényhozás termében, a mely az egyetemes magyar nemzetet van hivatva képviselni, és annak számára üdvös törvényeket alkotni, mint osztályérdekek kielégítését sürgető testületről. Nem is szólhatnék igy, mert azzal a felfogással, a melyet én táplálok az ügyvédi hivatásról, ez a kívánság, ez a szempont összeegyeztethetetlen is volna. Hogyha a magyar ügyvédségnek múltjára vetünk egy tekintetet, meg fog arról győződni mindenki, hogy az osztályérdekek istápolására való törekvés mindenkoron ki is volt zárva az ügyvédség kebeléből. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És hogyha egy elfogulatlan másik pillantást akarunk vetni a magyar ügyvédség történetére, nem fogja senki sem igazságszeretettel kétségbe vonhatni azt, hogy a magyar ügyvédség szolgáltatott a magyar közéletnek mindig olyan tényezőket, a melyek annak terhét vitték, a mely tényezők hatalmasan mozdították elő a magyar nemzet kifejlődését, s a mely tényezők a magyar államiság sok százados nehéz küzdelmeiben mindig elől jártak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Épen azért én nem az ügyvédség osztályórdekéből, hanem az egyetemes magyar nemzet érdekének helyes felfogásából, a magyar állam kiépítésének a szempontjából hangsúlyozom azt, hogy a magyar ügyvédséget olyan helyzetbe kell hozni, a melyben eme történelmi tradicziók által reárótt és eddigelé mindig híven követett kötelességérzetének képes legyen mindenkoron megfelelni. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Azért az ügyvédi kar függetlenségét kiváló gondozás és oltalom tárgyává kívánom tétetni a magyar törvényhozás által. Azt kívánom, hogy bebizonyosodjék arról nálunk is, a mit minden időknek egyik legnagyobb ügyvédje, a franczia Berryer mondott, hogy: az ügyvédi kar hivatásának a helyes felfogása és betöltése a közszabadságok mindig egyik legnagyobb biztositékát képezte. És eszembe jutnak az újkor egyik legnagyobb autokratájának a szavai, I. Napóleonnak egy nyilatkozata, a ki az ügyvédekről azt mondotta, hogy azok a pártütés, a bűnök és árulások koholói. »Azt akarom« — úgymond — »hogy ki lehessen metszeni az olyan ügyvéd nyelvét, a ki a kormány ellen használja azt.« Ennek az autokratának a felfogása megmutatja, hogy milyen értéke van az ügyvédi kar függetlenségének a közszabadságok szempontjából.