Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-102

132 102. országos ülés 1902 április 28-án, hétfőn. T. képviselőház! Egy további jelenségről már megemlékezett Simonyi-Semadam képviselőtársam. De hogy tökéletessé és kerekké tegyem a helyzet jellemzését, nekem is fel kell azt említenem. Ez a humanizmusnak és annak az egészséges szocziálpolitikai jóakaratnak hiánya, a mely bíróságainknál mutatkozik. Csodálatos indolencziával ácsorogtatják a kisembereket napokig. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Csodálatos nembánomsággal rendelnek el bizonyítást, a mely szerfelett felesleges és költséges a szegény emberre nézve, csodálatos nembánomsággal adnak halasztást olyan esetekben, a mikor pedig igazán egy-egy kisembernek léte függ a gyors elintézéstől. Ezzel a rendőries bánásmóddal nem lehet az igazságszolgáltatást megoldani ott, a hol már 1848 óta törvénybe van iktatva a törvény előtti egyenlőség. A mi kis albirácskáinkkal szemben, a kik olyan nagyok a rárivallásban, eszembe jut és felmerül emlékem előtt azoknak az angol bíráknak alakja, a kik a feleket nyugodtan kitanítva és egy-egy jóakaratú tanácscsal bocsátják el a bíróság helyiségeiből, ugy, hogy a legritkább esetben történik meg az, hogy zúgolódva és elégedetlenül távozzanak tőle a felek. Egy igen sajátságos ellenszenvet látok, t. képviselőház, a bíróság körében mindazzal szemben, a mi szép és emberi. A törvényszéki retorika, t. képviselőház, a művelt Nyugaton a birói meggyőződés felkeltésének, sőt tovább megyek, a bizonyításnak is egyik főeszköze. Sőt a magyar törvénykezési perrendtartás, mint az 1868-iki is, ismert és ismer egy bizonyítási módot, t. i. a közvetett bizonyítást, vagyis okszerű következtetéssel lehet operálni. Ha pedig lehet, akkor miért zárnók ki a logikát a retorikával való bizonyításnál? És mit látunk e téren? Azt, hogy Magyarországon sajátságos ellenszenvet idéz elő, még a legmagasabb bíróság előtt is, a retorika eszközeinek a használata. Ismeretesek az esetek, midőn a mogorva elnök recsegő hangon jelenti ki a védőnek, hogy »tessék tartózkodni az ilyen szólamoktól, mert szólamok a bírákra nem hatnak«. Én a Nyugaton nem ezt láttam, hanem láttam azt. hogy lehet hatni igenis a szólamokkal, természetesen csak okos szólamokkal. De, t. képviselőház, a mint emiitettem, nem akarok egyszerűen a kritikába kimerülni, hanem keresni akarom a gyógyszereket. A diagnózis ezen első állomásánál keresem, hogy a bíráknál mi okozza ezt a lelki sivárságot, mert csak annak nevezhetem ezt, mi okozza ezt a lelki meddőséget, a humanizmusnak ezt a hiányát? És ha ezt keresem, akkor ugy találom, t. képviselőház, hogy ennek az oka az, hogy az a biró annyi lelki, sőt talán testi megpróbáltatás után jut bele a birói székbe, a mely eltompítja az érzéket és fogékonyságot a birói funkezió magasztos követelményei iránt. Tudjuk, t. képviselőház, mindannyian, hogy mig Magyarországon a közigazgatási pályára többnyire jobbmódu fiatal emberek mennek és azok is fiatalságuk legnagyobb részét odahaza, vármegyéjükben, családi körükbén töltik el, megélhetésük, tehát mindenesetre könnyebb, addig a birói pályára többnyire szegényebb sorsú ifjak lépnek. Éz a fiatal ember 3—4 éven keresztül, kezdetben fizetés nélkül szolgál, azután kinevezik 500 írttal joggyakornoknak, tehát merőben hivatalszolgai fizetéssel és 24—27 éves koráig ezzel a fizetéssel tengeti életét. Kérdem már most, t. képviselőház, hogy van-e annak a fiatal embernek módja arra, hogy könyveket vásároljon, nem is szólva arról, hogy utazzék és ezzel látkörét bővítse ? (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbal-oldalon.) Igaz, hogy hallottam, ha jól tudom, egy curiai tanácselnöktől, szállóigévé is vált, azt a mondást, hogy a ki Magyarországon a birói pályára lép, az birjon az önmeg tag adásnak azzal a fokával, a mely ezzel a pályával együtt jár. Egy borivó curiai tanácselnök ugyan prédikálhat vizet ilyen formában, de azt hiszem, ha mi a fiatal bírákat az eladósodástól, a lelki elnyomorodástól meg akarjuk menteni, ha egészséges embereket akarunk belőlük nevelni, a kik annak a nagy hivatásnak megfelelni képesek legyenek, akkor teendőink elseje a birák tisztességes javadalmazása, vagyis fizetésüknek alapos és lényeges felemelése. (Élénk tetszés a néppárton és a szélsobaloläalon.) Darányi Ferencz: Különösen az alsóbb fokon! Krasznay Ferencz: Ma a birói kar egy kasztból kerül ki, majdnem olyan kasztból, mint a katonatiszti elem. De a katonatiszti elemnek megvannak az iskolái, a melyek bizonyos felfogást, bizonyos irányt, ha mindjárt szerintünk tévesek is, de be tudnak oltani. A magyar birói karban egyetlenegy ember volt eddig, a ki az ügyészségbe, abba a kis csoportba, a mely a keze alatt volt, humánus, emberies irányt tudott bevinni. De hogy neveljük a birák ezreit, hol vannak erre az eszközök? Én azt hiszem, t. képviselőház, és az a konklúzióm, hogy ilyen nevelést csak egy egységes, nagy jogászi kar adhat, és csak az a methodus, a melyet a nagy nyugoti kulturállamokban követnek, a hol nem ismerik a biró és az ügyvéd közti különbséget, hanem egy nagy, öntudatos jogászi karban forrasztják össze mindazokat, a kik a Justiczia szolgálatában állanak. Ámde 35 év hibás igazságügyi politikája nálunk a magyar birói kart önálló és külön kaszttá nevelte, hermeticze elzárta az élettől, az ügyvédséget pedig magára hagyta a maga erkölcsi és anyagi küzdelmeiben és nézte ennek a két testületnek napról-napra való különválását. Ma már, t. képviselőház, ezeken a szomorú állapotokon egynehány ügyvéd kinevezésével segíteni nem lehet; alapjában kell kezdeni a hiba kiirtását és alapjában kell kezdeni a felépítést. Az alapvető munka egységes erkölcsi és egységes tudásbeli kvalifikáczió megteremtése, a birák fizetésének lényeges javítása, hogy igy ingert