Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-101

Í01. országos ülés 1902 április 26-án, szombaton, 111 a t. miniszter ur álláspontjára, — (Halljuk! Halljuk!) hogy ott, a mint a t. miniszter ur tudja, ugy van megalkotva a büntető-törvény, hogy az államügyész el is tekinthet az üldözéstől, ha különösen nyomatékos enyhítő körülmények forognak fenn. Ezen rendelkezés folytán egyedül Chrisztiániában 1892-től 1894-ig öszszesen 18.038 esetben mellőzték a bűnös üldözését, vagyis a feljelentett rendőri kihágások 24°/o-ánál — nálunk is az ilyen kihágások képezik az eseteknek legnagyobb komplexumát — elengedték a büntetést. Ennek daczára — és ezt különösen hangsúlyozom — a jelenlegi főállamügyész azt irja egyik munkájában, hogy »a mi statisztikánk, legalább a mennyiben az a visszaesésre vonatkozik, épen olyan kedvező eredményeket tüntet fel, mint bármely más országban*. Amerikában ugyanezekkel az eredményekkel találkozunk, a melyeket különben a miniszter ur is ismer; Olaszországban pedig, a mint tudni méltóztatik, nem hozták be a feltételes elitélést, hanem a föltételes megkegyelmezés intézményéhez voltak kénytelenek folyamodni. Németországban ugy áll a dolog, hogy a bűnösök nagyon elenyészően csekély számára nézve alkalmazzák a föltételes megkegyelmezés intézményét, a mi ott szintén azt eredményezte, hogy követelik, miszerint különösen fiatalkorúakkal szemben alkalmazzák azt. Ugyanezen eredményeket látjuk Francziaországban és egyéb államokban is, a melyeknek felsorolásával nem akarom a t. házat untatni és a melyekben ezen intézmények életben vannak. Mindezek alapján nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy méltóztassék ezen intézményt Magyarországon is minél előbb meghonosítani, (Mérik helyeslés a ssélsöbalóldalon.) mert kétségtelen, hogy a mai rendszer, a mely mellett olyan egyéneket, a kiket pl. ifjúkori eltévelyedés, szükség vagy inség következtében elkövetett kisebb kihágásokért elitélnek, azonnal fogházba vetnek, azt jelenti, hogy bizony a társadalomnak egy különben talán még figyelemreméltó, talán még számot tevő anyagát egy egész emberöltőre kizárjuk a társadalomból, mert a büntetés kimérésének hatálya nem szűnik meg a bíróság küszöbén. Ha a földi gyarló bíráskodás képes volna arra, hogy a bűnnel szembeáilitván a büntetést és a büntetés kitöltetése után a társadalom megbontott egyensúlyát kellőképen helyreállítsa, akkor a szerencsétlenség és baj még nem volna olyan nagy, de a büntetés a bíróság küszöbén túl újból kezdődik a társadalom részéről. A társadalom azt á büntetett előéletű embert, hacsak rövid időre volt is büntetve, nem fogadja be többé. Nehézségeket támaszt vele szemben a megélhetés egész vonalán és igy szaporítja az elzüllöttek, nyomorultak és társadalmi erkölcsi bénáknak számát. Azért válik szükségessé, hogy lehetőleg korlátozzuk azt, hogy a rövid szabadságvesztés büntetéssel sújtott embereknek egy egész serege, ma pl. százezekre megy azoknak a száma, a kiket kihágások miatt elitélnek, megbélyegeztessék és a társadalomban való szereplésre képtelenné tétessék. Azért én nagyon helyeslem, hogy ezzel a tervvel, mely alkotmányos biztosítékkal bír, foglalkozik a miniszter ur, és hogy Szivák Imre t. képviselőtársam tegnap a kihágások judikaturáját ebben a házban felvetette. Ennek én azért is örülök, mert azt látom, hogy mégis, ha az ember itt a házban egy jó eszmét felvet, ha azt kellő erélylyel és ügyszeretettel képviseli, akkor jó talajra talált. Én ezelőtt már két évvel, és tavaly ismételten ráirányítottam a t. ház figyelmét arra a borzasztó körülményre, hogy Magyarországon évről-évre szaporodik a kihágások miatt elitélt embereknek száma, hogy legutóbb már 500.000 embert Ítéltek el kihágások miatt; reámutattam arra is, hogy évről-évre 50—100 ezer a különbség egyik évről a másikra, mert ilyen nagy mértékben, ilyen nagy többlettel szaporodnak az esetek és rámutattam arra is, hogy mindezen ügyekben pedig a legfőbb igazságszolgáltatást maguk a miniszterek gyakorolják Magyarországon. Reámutattam akkor arra, hogy Magyarországon a miniszterek hány embert ítéltek el elzárásra azon törvények értelmében, melyeket ők maguk alkottak, a melyeknek ők maguk voltak a parlamentben képviselői és a melyeknek záradékaiban ők magukat teszik meg bírákká. Reámutattam arra is, hogy az utolsó években a földmivelésügyi törvényekben ismét a kathegoriák egész sokaságát, a foglalkozások egész tömegét, az emberek százezreit a miniszter urak jogszolgáltatása alá, hajtották és minden miniszter jogot, igazságot van hivatva szolgáltatni, kivéve a t. igazságügyminiszter urat, a ki az igazságügyi tárczát képviseli, de a többi, a pénzügyi, kereskedelemügyi és belügyminiszterek sok százezer fontos kihágási ügyben gyakorolják a legfőbb igazságszolgáltatást és vannak igy felhatalmazva arra, hogy az állanrpolgárokat mint politikai hatóság elzárásra Ítéljék. Tavaly be is nyújtottam egy határozati javaslatot, a mely igy szólt (olvassa): »A képviselőház utasítja az igazságügyminisztert, hogy a ház elé sürgősen olyan törvényjavaslatot terjeszszen.a mely a kihágások felett való bíráskodást a pénzügyi hatóságoktól, különösen a miniszterektől, mint legfőbb fokban ítélő politikai hatóságtól elvonja, és vagy e czélra külön alkotott, vagy a létező igazságügyi szervezetre való utalással független szervezetre bizza.« Szilágyi Dezső végighallgatva a határozati javaslatot, a mely megragadta a figyelmét és rögtön közbeszólt, hogy ne csak az igazságügyminisztert, hanem az egész minisztériumot tessék utasíttatni. Erre kijavítottam a határozati javaslatot ugy, hogy: utasítja a ház az egész minisztériumot, hogy ezen nagy visszásságokon segítsen. Akkor a t. miniszterelnök ur, sőt, ugy emlékszem, az igazságügyminiszter ur is ezen javaslatomat elvileg elfogadták, sőt ilyen kijelentést is tettek, azonban nagyon sajnálom,